Gizus kitüntetett!!!

Nem mondhatom, hogy számítottam rá, azt sem tudtam, hogy van ilyen. Van! Gizus adományozta nekem, én pedig büszke vagyok rá! Itt van, nézzétek:

Gizus indoklása szerint: "Már csak azért is megérdemli a díjat, mert férfi léttére fakanalat ragad! Kellemes stílusban vezeti a blogját és egy kis nyálelválasztásért mindenképp érdemes hozzá benézni! Szerintem méltatlanul kevés követője van ennek a nagyszerű, hagyományőrző blognak!"

Köszönöm szépen Gizusnak (ejjj, ha tudnád, hogy még mosogatni is tudok!) és nektek, Drágajó Olvasóim, akik még nem vettétek el a kedvemet a csintalankodástól és akiktől sok muníciót kaptam.

A szabályok szerint én is továbbadom ezt a díjat. Nos,  

az én díjazottam: Andi  !!!

Andi elkötelezetten, kreatívan csinálja blogját, amelynek gerincét az orosz fekete terrierek adják. Nem populáris téma, hozzá hasonló elkötelezett kutyásoknak szóló blog. Külön díjazom (ez lesz majd a Liebster Dog díj :-))), hogy ezeket a kutyákat komplexen közelíti meg, nemcsak a plüssmackókat, hanem az értékes munkatulajdonságokat is ápolja. Kezdettől figyeltem lelkesedését, sok segítséget kaptam tőle, neki is van egy téglája abban, hogy én is írni kezdtem.

Ha nem Gizustól kaptam volna a díjat, akkor ő lett volna a másik jelöltem :-))) Nagyon szimpatikus ez a szappankészítés, ez is a hagyományőrzés egyik formája. Nagyon tetszik ebben is a kreativitás és az a kézműves milliő, ami körülveszi ezt a témát, erről ezentúl többet fogok olvasni.

Mi a teendőd, Andi?

- Írj egy bejegyzést, amelyben közzéteszed a Liebster-Blog képet, és másold be ezt az útmutatót!

- Linkeld be annak a személynek a blogját, akitől a díjat kaptad, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét!

- Ezután gondolkodj el, melyik az a 3-5 blog, amelyiknek tovább szeretnéd adni a díjat, linkeld be őket a bejegyzésedbe, és értesítsd őket egy hozzászólásban a jelölésről!

- Tehetséges kezdő blogolókat részesíts előnyben, ne olyanokat jelölj, akiknek több 100 követője van!

Csingilingi, kész a vacsora!

Történt egyszer, hogy András és Béla felkerekedtek, hogy segítsenek barátjuknak. Sándoréknál épp felújították a lakást, szét volt verve minden, elkélt a segítő kéz. Napszálltáig dolgoztak, meg is éheztek rendesen. A ház asszonya finom vacsorát készített a szorgalmas férfinépnek.

A munka végeztével mindenki rendbeszedte magát. Béla épp zuhanyzott a félig kész fürdőszobában, amikor a csaptelep feletti lyukon benyúlt egy női kéz, a zacsekot megfogta, tréfásan megrázta és így szólt: csingilingi, kész a vacsora!

Hazafelé menet Béla megosztotta Andrással ezt a vidám történetet, ő pedig elmondta Mónikáéknak, én tőlük hallottam. 

Azóta sok családban szállóige lett és elhangzik estefelé: csingilingi, kész a vacsora! 

Akkor most térjünk vissza a puszta világába, ahol néha sokkal messzebbről kellett a tányér mellé hívni a családot, vagy a többi pásztort. Régóta szokás volt a gémeskút használata, ennek segítségével látótávolságon belül üzentek is egymásnak.

Nézzük, mit csinált a gémeskúttal az asszony, ha azt üzente a távolabb dolgozó férjnek, hogy kész az ebéd! Hát a vödröt telemerte és a kútkáva és az ágas közé tette kívülre, a földre:

A pásztorszálláson a főzést rendszerint valamelyik kisbojtár végezte, nekik is ki kellett tanulni a távíró jelzéseket. Például ha érkezett valaki, akinek jöttét tudatni kellett. Ha valami nadrágos ember, hivatalosság jött, akkor  a vödröt a kútkáva mellé tették:

Az olvasó (számvevő) bizottság sem lehetett kedvenc, arra is volt külön jelzés:

Ha a jószágok gazdái látogatták meg a szállást:

És ha ezt meglátták a környező szállásokon, tanyákon, minden szomszéd üstöllést odasietett, mert valami nagy baj lehetett. Ezt üres vödörrel függőlegesre állított gém jelezte:

Beszélték, hogy kikapós menyecskék arra az esetre is kitaláltak valamit, ha az uruk elment hazulról és szabad volt a pálya... Titkos jelzés volt ez, nem mindenkinek szólt, nem véletlen, hogy nem akadtam nyomára ennek a jelnek ;-)

(A bemutatott figurák Nádudvar környéki gyűjtésből származnak.)

Polenta. Szereted?

A kemény acél pengése zene füleimnek. A frissen igazított penge villan egyet és máris hasítom, kockázom a zamatos bacont. Beledobom a serpenyőbe, hevítem, míg izzó barna színt nem kap. Kiszedem és félreteszem az illatozó cicciolit. Megkóstolom, nyammogok.

A forró grassóba dobok egy gerezd fokhagymát, gracioso megkeverem. 

Egy csésze polentát tartok a kezemben. Az itáliai napfény érlelhette ilyen aranysárgára! Az egészet beleöntöm a forró serpenyőbe, pár percig kevergetem.

Három csészényi vizet öntök rá, hadd sercegjen! Ahhh, nincs kéznél  Sale Marino, most mi lesz? Jó lesz egy kis himalájai só is, egy mokkáskanállal teszek a vízbe. A fővő polentát állandóan kavargatni kell, különben puffog... Vivace, vivace!



Öt perc sem kell és máris kész! Nagy, lapos tányérokra kiszedem a gőzölgő polentát, vékonyra lapogatom. Egy csésze alapanyag három tányérnyi ízletes polentát ad ki.
A tetejére ricotta di pecorát morzsolok, gyorsan, míg a polenta ki nem hűl. Az egészre rászórom a félretett cicciolit, most aztán együtt illatozik az összes finomság, amit összehoztam egy tányéron!

Fantasztikusak ezek az ízek! Ha tehetjük, kínáljunk hozzá egy kis Proseccót.
Ez a mindennel feltuningolt polenta melegen, hidegen egyaránt jó étek.

Ugye, nem kajáltátok be?  Pontosan tudtátok, hogy én végig, egyfolytában, szakadatlanul a székelyek híres tepertős-juhtúrós puliszkájára gondoltam.

Gombóta

Egy kicsit visszatekintve, talán sok volt a kitérő. A halas posztok nem annyira, de ez a mikrózás, meg egyéb észosztás már nagy elrugaszkodásnak számít az eredeti nyomvonaltól. A nagy vargabetűk után nézzünk ismét egy régimódi ételt. A gombóta közel 100 évvel ezelőtt nem a pusztai romantika miatt került az asztalra, hanem mert ez a néhány alapanyag még a szegényebbeknél is mindig kéznél volt.

A gombóta, vagy öreg reszelt tíszta alapváltozata úgy készült, hogy sós vízben főztek reszelt tésztát, addig kavargatták, míg a levét elfőtte. Aztán tányérba szedték, meghintették egy kis szalonnapörccel és kész. Hát, ez elég puritán.

Fotó: Gál András

Lássunk egy figurásabb változatot.

Tele vagyok olyan receptekkel, amelyek úgy kezdődnek, hogy a csizmaszárból előkapjuk a bicskát, belépünk a kamrába és levágunk egy darabot az ott lógó füstölt szalonnából. Na, ez is olyan!

Húsos szalonnát apróra vágok, a bográcsban kiolvasztom. Amikor kiengedte a zsírját, kavargatom, ha szép színe lett, kiszedem a pörcöt és félreteszem. A forró zsírba néhány kolbászkarikát dobok, megpirítom mindkét oldalát, majd azt is kiszedem. Ha sok a zsír, leöntök belőle, majd a bográcsba vizet töltök. Sózom és beleteszek annyi felkockázott krumplit, hogy a víz kényelmesen ellepje. Tehetünk bele néhány szál petrezselyem zöldet is. Amikor a krumpli szinte megfőtt, teszek bele néhány marék tarhonyát. (Ha női segítség is van, akkor inkább keményre gyúrt tésztát reszeljünk bele.)  Óvatosan kavargatom, míg felissza a levét, eközben persze megfő a tészta is.

A kész gombótát tányérra szedjük, szétnyomkodjuk. Szépen díszíti egy-két kanál színes kolbászos zsír. Megkoronázhatjuk a pörccel és a pirult kolbászkarikákkal.

Téli időszakban jól illik hozzá az ecetes uborka, úgyszólván kötelező mellé egy pohár száraz bor.

Ezt az ételt nehéz beilleszteni a mai korszerű törekvéseink közé, sőt, halmozottan hátrányos helyzetű. Nem paleo, nem koleszterinmentes, nem gluténmentes, nem szénhidrátmentes. De egyszer azért érdemes kipróbálni.

Ez a kép meg elég sápadt lett, élőben sokkal jobban nézett ki. Legközelebb valami fotosopfélét is bevetek, lesz egy kis gombtekergetés.

Kidobjuk a mikrót?

, Kidobjuk a mikrót? Még ne. Legalább olvasd végig ezt a bejegyzést.

Tavaly - több irányból is - kaptam egy ímélt. Arról szólt, hogy párhuzamosan neveltek két cserépben kis növényeket. Az egyiket tűzhelyen felforralt, majd lehűtött vízzel öntözgették. Ezek a növények vitálisak, üdék voltak. A másik cserépben lévő ugyanilyen növényeket mikrohullámú sütőben forralt, majd lehűtött vízzel öntözték. Ezek a növények kókadtak, retardáltak és szomorúak voltak.

TEHÁT: a mikrohullámú sütő egy ördögi dolog, mondotta az ismeretlen szerző. A mikrózott cuccok nem egészségesek, bizonyítja ezt az előbbi kísérlet, miszerint a vizet is elcseszi.

Gondoltam, utánajárok a dolognak. Mekkora dicsőség lenne, ha reprodukálható kísérlet eredményeire hivatkozva a Pásztortűz kürtölné világgá, hogy tessék kidobni a mikrót, mert az egy gonosz dolog, károsítja az élelmiszereket. Ez persze így egy rátarti prekoncepció.

Könnyedén beláttam, hogy ilyen következtetés levonására nem vagyok felkészülve, de arra bátran vállalkoztam, hogy a vízre gyakorolt hatását egy kicsit alaposabban megvizsgáljam. A kísérletet az ökotoxikológiában használt csírateszt mintájára terveztem meg.

A csíratesztben mustármagot csíráztatnak. Összehasonlítják, hogy a jónak tekintett vízben és a gyanús vízben hogyan fejlődik a csíra. Kézen fekvő volt, hogy ebben a kísérletben a mikróval forralt és a tűzhelyen forralt vizeket használjuk és hasonlítsuk össze. Én úgy gondoltam, tekintsük azt az alapesetnek, amikor azzal a vízzel nem csinálunk semmit. Így tehát három párhuzamos vizünk lesz: egy forralatlan, egy mikróban forralt és egy tűzhelyen forralt.

De vajon milyen vízzel dolgozzunk? Desztillált vízzel? Talán az hasonlít a legjobban az esővízhez. Vagy egy közönséges csapvízzel? Vagy valami drága focistával reklámozott ásványvízzel? Úgy döntöttem, hogy három víz lesz: desztillált víz, a debreceni csapvízhez közelálló minőségű Ave ásványvíz és a Balfi ásványvíz. A desztillált vízben nincsenek sók. Az Ave ásványvíz alacsony sótartalmú: 520 mg/l, ez az ivóvizekben jellemző érték. A Balfi ásványvízben több, mint háromszor ennyi a sótartalom: 1800 mg/l.

Addig bonyolítottam, hogy ez már 9 párhuzamos minta: három különböző eredetű víz, mindegyik háromféleképpen tálalva.

Ez a mustármag tetszett nekem. Kicsi, de könnyen kezelhető, ráadásul egy evangéliumi példázatban is szerepel. Vettem egy marék mustármagot, olyat, amilyet étkezési csíra készítéséhez árusítanak. Átnéztem, kiválogattam belőle a töröttnek, sérültnek tűnő és eltérő színű szemeket.

Fogtam 9 db Petri-csészét és mindegyikbe tettem egy itatóspapírt, majd beletettem 30 szem magot. Lefedtem és sötét helyen, 20 °C-on tároltam 3 napon át.

Amikor letelt a 72 óra, nagyon vidám kép fogadott. A mustármagokból kicsi, de felismerhető növény lett. Volt egy hosszabb gyökere, amely vízszintesen elhevert az itatóspapíron, volt felfelé törekvő szára és két kis levele. Így szemre nem láttam különbséget az egyik és másik adag között, mindegyik egészségesen fejlődő növényeket mutatott.

Akkor most hogyan különböztessük meg egymástól a különböző tányérok tartalmát? Ehhez kell a matek. Le kell mérni a gyökerek hosszát és azokat kell összehasonlítani. Lemértük. Összevetettük. Íme egy táblázatban minden, ami elsődleges adatként ilyenkor adódik:

Azok kedvéért, akik azért böngésznek gasztroblogokat, hogy egyes állítások egzakt alátámasztásában kívánnak gyönyörködni, diagramokat is készítettünk, az egyes adatsorok eloszlásfüggvényeit így ábrázoltuk:

Ideje, hogy tegyünk néhány velős megállapítást.

• A kezeletlen vizek közül a mustármag csírázásához az Ave a legkedvezőbb, ez növeszti a legnagyobb gyökereket.
• A kezeletlen desztillált víz és a Balfi kevésbé kedvező a csírázáshoz, de az eredményeik nem különböznek lényegesen egymástól.
• A desztillált víz hőkezelése után kedvezőbb lett a helyzet, a mikrózott és a forralt vízzel szignifikánsan nagyobb gyökérhosszak adódtak. A mikrózott víztől valamivel nagyobbak, a forralt vízzel sokkal nagyobbak.
• Az Ave és a Balfi hőkezelése után a gyökerek kisebbek lettek. A mikrózott és a forralt vizek mindkét sós víznél szignifikánsan kisebb hosszakat eredményeztek.
• A sós vizek esetében a mikrózott és a forralt vízzel táplált mustármag csírahosszai nagyjából azonos értékeket adnak.
• Ezek a kísérleti eredmények nem igazolják azt, hogy a mikrohullámmal forralt vízben olyan változások történtek volna, amelyek a vizsgált élettani folyamatot (csírázás) hátrányosan befolyásolná.
• Ez a kísérlet nem adott választ arra, hogy a mikrohullámú főzés, melegítés hatására az összetett alapanyagokban keletkeznek-e káros vegyületek.

A mikróm marad. Ti se dobjátok ki. De azért figyelni fogom, a szeme se áll jól.

Hát, mostmár bátran azt mondom, ez az ímél egy hoax volt. Egy hülyeség. Ha ilyet kaptok, bölcs mosollyal  dőljetek hátra, bátran küldjétek vissza és kérjétek meg a feladót, hogy ő is küldje vissza ugyanígy. És hivatkozzatok a Pásztortűz blogra.

Az igazán hűséges, kitartó olvasók kedvéért egy női vicc:

Mi a különbség a férfi és a mikrohullámú sütő között?

Semmi. Eleinte mindkettőről azt hiszik, hogy mindenre jó, aztán meg kiderül, hogy csak melegíteni.

Külön köszönöm Lengyel Adrienn és Pásztor Borbála szakmai segítségét.

Egy másik Ágitól

Régesrég, vagy 20 éve ismertem meg ezt a másik Ágit. Régen, vagy 15 éve kínált bennünket ezzel az egyszerű kis költeménnyel, ő ezt telemea salátának hívta.

Ami a görögöknek a feta, ami a bolgároknak a szirén sajt, a románoknál az a telemea sajt. Egyszerű, ősi technológia, tömény sós lében érlelés, már a régi rómaiak is...

Nagyon szeretem a feta jellegű sajtokat, természetesen a juhtejes változat a kedvencem, a tehéntejjel készültet egy kicsit műmájer dolognak tartom, mások meg épp ezt szeretik. A mediterránumban nem okoz gondot a nagyobb sótartalmú sajtok fogyasztása, a melegebb klíma több izzadsággal, nagyobb nátrium-veszteséggel jár. Nálunk egy kicsit más a helyzet, kissé visszafogottabban kell kezelni ezt a témát, különösen a téli időszakban.

Végy egy kocka (30-40 dkg) krémfehérsajtot. Szerencsére ma már van magyar gyártmányú juhtejes változat is. Kockázd fel mokkacukor nagyságúra. 6-8 db tojást keményre főzünk, majd megtisztítva külön választjuk a főtt sárgáját. A fehérjét felkockázzuk, majd hozzáadjuk a sajtkockákhoz.

A sárgáját villával összetörjük, majd egy kis tejföllel  simára kikeverjük. Fehérbors, őrölt szerecsendió, apróra vagdalt petrezselyem zöldje megy bele. Alaposan összekeverjük, majd ráöntjük a sajt- és tojásfehérje-kockákra. Összeforgatjuk, majd lehetőség szerint hűvös helyen egy éjszakán át állni hagyjuk.

A figyelmes olvasók észrevehették, hogy nem tettem bele sót. Mert nem kell bele, a sajt adja a sóját.

Ízek, amiktől a talpam is ökölbe szorul

Igazán hálás dolog engem etetni, itatni. Nem utálok semmit, nem vagyok válogatós, mindent megeszek. Nem fogott ki rajtam sem 9 év menza, sem 1,5 év katonai konyha. Egy patkány évjáratú mérleg legyen ilyen, mindent túlélő. 

De azért van néhány íz, amiket olyannyira nem szeretek, hogy vasvillával kergetném el.

Kezdődött azzal, hogy gyerekkoromban - ekkorra tehető teasznobságom kialakulásának kezdete  -  nagyszüleimnél megkedveltem a teát. Egy bizonyos teaízt. Vagányul hangzik, hogy nekem már óvodás koromban a boros tea íze volt a kedvencem? Nem sokkal, csak egy kanálnyi savanykás fehérborral és egy kanál cukorral. A biztonságot nyújtó ízvilágot azonban soha, senki nem akarta reprodukálni, sőt! A legrondább merénylet a citrompótlóval készült tea volt, orbitális mennyiségű cukorral. Ma is azt gondolom, hogy a borkősav-gyártás kidolgozásakor nem a tea ipari méretű ízesítése lehetett az igazi cél.

Később boldog, kiegyensúlyozott teakorszak következett, tejes teával, majd áttértem a zöld teákra. Nem vagyok nagyigényű, egyszerű, ízesítetlen zöld tea legyen, minden flanc nélkül. Azt hittem, hogy a citrompótló eltűnésével, a citrom feltalálásával egy nagyon igénytelen korszak zárult le, de nem! Manapság a multináci áruházak alsó polcáról leemelt, gyümölcs ízesítésű teákkal lehet engem gyomorszájon vágni - és ez bizony gyakran megesik.

Imádom a kávé ízét, életre szóló élmény volt 90-ben az a kis debreceni kávézó, ahol frissen őrölt kávéból főzték a közönséges presszókávét. Ez akkor nagyon nagy durranás volt. Friss, gazdag aromájú kávé... Valamiért nem lettem rendszeres kávéivó, alkalomszerűen néha azonban felhörpintek egyet-egyet. Viszont kénytelen vagyok megkérdezni, hogy ugye, nem abból a lengyel zacskós kapuccsínóból lesz, mert azt köszönöm, nem. Na, abban rejtettek el egy olyan mellékízt, amit tiszta szívből lehet utálni.

Ehhez egészen közel áll az az aroma, amit a mai csokis nápolyikban lehet érezni. Mindben, olaszban, magyarban, kivéve a győri kakaós nápolyit. Azzal kicsit elfogult vagyok, mert az áll legközelebb a gyerekkoromból megmaradt csokisnápoilyi ízhez. Még szerencse, hogy ez nem minden napi betevőm.

Bármilyen meglepő, de nem nézek tévét. De annál többet hallgatok. Munka közben sokszor hangos hátteret ad nekem egy olyan csatorna, amiben mindig főznek. Nagyon szánalmas, hogy egy ilyen igényes adó is kénytelen nyomni az olyan reklámokat, amiben levesporokat, félkész tápokat és egyéb ipari méretű kútmérgezést tolnak. A levespor íz, na az a következő mumus. Ma már nincs olyan menza, hétköznapi étkeztetést vállaló étterem, ahol ne ebből indulnának. Kár, pedig sok egyszerű levest lehetne készíteni természetes alapanyagokból is.

Máshol is leírtam, hogy a paprikás ételeknél én egy finom, pikáns csípősséget tartok kívánatosnak. Nem könnyű ezt jól eltalálni, főleg nem, ha egyszerre többféle csípős paprikából szeretem ezt előhozni. A cél ilyenkor a jó kompromisszum, mert több ember ízlésének is meg kell felelni. Ugyanakkor máshol, étteremben szívesen választottam csípős kajákat, de már leszoktam róla. Amióta az erős pista ennyire elterjedt, már egy kínai büfés csípős-savanyú is bosszantóan igénytelen, de még a pécsi Corso mérges pennéje is az. Ilyen helyeken elvárnám, hogy ne a legkönnyebb megoldást válasszák, hiszen a kínai és az olasz konyha is bővelkedik csípős, erős ízű fűszerekben. De a legbrutálisabb, legundorítóbb cseresznyepaprika ízt mégsem itt éreztem.  Ehhez a solti halászcsárda pontyhalászlevét kellett megkóstolnom. Nyilván egy ilyen helyen, ahol gyér forgalom van, nem lehet szó egy dunai halászlé főzési technikájáról és minden betévedő tányérjába adagolt friss esszenciáról, hanem itt valami szörnyű vendéglős-nagykonyhás technika kellett. Fáradt, agyonfőzött, nem csípős, nem sós cseresznyepaprika íz... fújjjjj. Nem érdemel több szót. De a séf igazán megérdemelte volna, hogy kiskanállal megetessem vele azt, amit otthagytam.

Bizonyos áron alul nem érdemes somlóit választani, mert az valami konzerv poros vacakból készül - amit az étcsokis íz miatt még bevállalnék - de sajnos ehhez laktózmentes, koleszterinszegény, növényi alapanyagú hab jár. Nem tudom, mi értelme volt a tejszínhab mellé ilyen alternatívát is kifejleszteni, biztosan nem a paleo igények kiszolgálása volt a fő cél. Bánná a kánya, ha tejszínhab íze lenne! De nincs.

Nem sorolom a többi averziómat, pedig még lelnék sokat, ha már ilyen epehányós posztot szántam a mai napra. Olyan visszataszító aroma árad a füstölt áruk egy részéből (jól megkülönböztethető a füst aroma a valódi füstölés ízétől), a vörösszőlő italok valami szintetikus ízanyagtól bűzlenek, a különböző gyümölcs ízesítésű italokat már ne is említsem.

Hol van már az a világ, ahol a bor muskotály ízét bodzavirággal hamisították?

Az a róka, másik bőr

Folytatom téli ételek sorozatunkat. A muníciót egyrészt az adta, hogy a múltkori székely ízlésű hal-káposzta posztra nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam. Másrészt nemrég készítettem egy szoljankát, aminek szintén nagy sikere volt.

Innen egyenes út vezet a mai ételünkhöz, vagyis még egyszer lenyúzzuk ugyanazt a rókát. Fényezhetném magamat, hogy szétnéztem más népek konyháiban, szeretik-e a halat és a savanyú káposztát együtt, de ez nem igaz... Nem vagyok sem gasztronómiai, sem szakíró, a magamfajta az ilyesmibe egyszerűen belebotlik ;-)

A szoljankához való kötődésem több, mint kalandos. Annak idején az endékás kocsmákban ismertem meg az úgynevezett ukrajnise szoljankát, ami az ottani interpretációban egyszerű sörkorcsolya volt. Inkább ezt ettük, mint az ungarise gulást, ami egy másik egzotikus ételük volt, de nem jött be. Amikor párommal jártunk ott, hazahoztuk az ottani szoljanka-receptet, később honosítva a családi vendégváró kaják egyike lett, zajos sikerrel. Én ezt nem tudom főzni, olyan ez, mint a nagymama aranygaluskája, úgysem olyan lenne...

Back to the Roots! - kiáltottam vérszomjasan, de inkább csak éhesen és egy kis kalandra is készen.  Régóta érdekelt, vajh hogyan élnek a jó oroszok és milyen szoljankát esznek. Találtam már sokféle receptet, köztük sok netes gagyit, színes könyvekbe kötött barokkos rémségeket, végül egy Bűvös szakácsos változat tetszett meg. Igaz, a szalonna és a porpaprika használata nem nagyon autentikus, de egyszerűsége miatt jónak éreztem. Azt vittem a múltkor sikerre, ennek halas változata lesz a mai téma.

Szoljanka hallal (v1.0)

Hozzávalók:

0,8-1,0 kg halfilé (tonhal, cápaharcsa, stb.)

1,5 kg savanyú káposzta, apróbbra vagdalva (kimosva!)

15-20 dkg füstölt szalonna

30-40 dkg savanyú uborka és az uborka felöntőleve

paradicsom sűrítmény 4-5 dl

piros paprika, szemes bors, babérlevél, fél citrom héja, kapribogyó, tejföl, kapor

A szalonnát megolvasztjuk, majd a forró zsírba beleszórjuk a paprikát. Megkavarjuk, számolunk ötig - a te számolásod ezért semmiképpen ne tartson tízig, mert leég a paprika - és felöntjük a házi paradicsom sűrítménnyel. Együtt tovább hevítem.

Beleteszem a kimosott savanyú káposztát, majd felöntöm. Egyelőre maradjunk a víznél. Fűszerezem 2-3 babérlevéllel, szemes borssal. Óvatosan hozzáöntök 2 dl uborkalevet, ez fogja megadni a savas jelleget és újabb ízekkel gazdagíthat (pl. koriander). Beledobom a fél kifacsart citrom felszeletelt héját.

A káposztát közepes tűzön felforralom, főzöm. Kóstolgatása javallott. Amikor a káposzta majdnem megfőtt (ízlés szerint lehet ress, vagy ronggyá főzött), hozzáteszem a kis darabokra vágott halat.

Tíz perc múlva beleteszem a feldarabolt uborkát, dobok mellé 10-20 kapribogyót, összeforralom és kész.

Forrón, tejfölre szedjük, apróra vagdosott zöld kaporral megszórjuk.

Ez a poszt is olyan, mint egy biztosítási szerződés, sok lényeges dolgot ide, az apró betűs részbe rejtettem el.

A hal választásánál rögtön eldöntöttem, ebbe pontyot nem! Hát akkor mit? Gondoltam, próbáljunk ki egyéb lehetőségeket, így esett, hogy a Pásztortűz történetében először külföldi halat használtunk fel. A választásom a Pangasius hypophtalmusra esett, erről még később mesélek. Legközelebb megpróbálom a hazai halválaszték páriáit, a busát, meg az afrikai harcsát, egy kis füstölt hallal vegyest. A tökéletes halszoljanka alapanyaga nem tudom, mi lesz, talán ha egyszer Boar komám felajánl a Pásztortűz számára egy darab füstölt csukát... Nem tudom, az oroszok milyen halakat használnak, tuti, hogy édesvízit, de ebben lehetnek nagy regionális eltérések. Majd utánanézek. Úgy gondolom, itt a harmónia alapja a masszív halíz, akár többféle hal használatával.

A savanyú káposztát mindenképpen ki kell mosni, mert az étel menthetetlenül sós lesz és a tálaláskor kár lenne kényszeresen adagolni hozzá a tejfölt.

A lé minősége is alapos kísérletezést igényel. Nekem van fagyasztott, ponty cuccokból csinált alaplevem, de ezt nem szabad szerintem ilyen ételbe pazarolni. Érdemes kipróbálni a disznóhús tarjacsontból, ilyesmiből főzött alaplevet, ha bonyolultabb, többcsatornás készítési módra vágyunk. Ha egyszer tényleg kapnék valahonnan egy füstölt csukát, az mindent megborítana, ott az ultrabrutál halíz és a füstös aroma együtt. Na, azt mondom, hogy erre a kérdésre egy Heston Blumenthal elszántságával mindenki keresse meg a kielégítő választ.

A paprika használatánál visszafogottságot javasolok. Egy orosz ételben nem dominál a paprika, mégha a magyar haveroktól kaptak is néha ajándékba. Csak egy pikáns ízt adjon, ezen okból a csípős paprika használata ellenjavallott. Ott a bors, itt az fog dominálni.

A savanyúság behangolása ennek az ételnek az egyik nehézsége. Legyen savanyú, de nem túlzottan. A káposztát kimostuk, de ez is ad savtartalmat. A citromot facsarjuk ki, a héját úgy használjuk. Azért írtam a közbenső kóstolás fontosságát, mert ott még be lehet avatkozni, de csak egy irányba. Uborkalé hozzáadásával.

Végül ábrázoljuk a mai étel egyik főszereplőjét, azt a rusnya Cápaharcsát:

Forrás: http://www.greenfudge.org/2010/08/26/the-pangasius-an-emerging-fish-species/

Ui.: van, aki másnaposság esetére is ajánlja. Bátran kipróbálhatjuk enélkül is, előtte, közben, utána vodkával, de ez olyan közhelyes, ha már oroszokról van szó.

Ez a kaja nagyjából megfelel a paleo követelményeknek, ha elkerülitek a napraforgóolaj használatát az elején és a végén tejföl nem kerül rá. 

PS (2012.01.10.): Látom, a google sok esetben hoz ide olvasót, akik a cápaharcsa keresőszót használták. Több tapasztalat és próba alapján állítom, hogy a cápaharcsa egy fos, ipari szemét. Nincs íze, a fagyasztott egy kg-os zacskó akár 30 dkg jeget is tartalmaz. Ráadásul aggályos az, amilyen körülmények között tartják, nevelik.

Használjatok hazai halat! A halszoljankához a legjobb a ponty. De még az afrikai harcsa is elmegy. Mindegy, mit, de ne Pangasiust!

Okosodjatok:

http://www.ketesaruk.hu/elelmiszer-biztonsag_fogyasztovedelem/hogyan-lett-gyanus-a-pangasius

http://pannon-info.hu/egeszseg/14-egeszseg/127-ne-egye-a-pangasius-fagyasztott-tapos-halat

http://tudatosvasarlo.hu/cikk/olcso-halnak-pangasius

Hoppá! Utolértük a Malackarajt!

Nincs mellébeszéd, a makacs tényt nem akarom elhallgatni: utolértük őket. A számláló kipörgött, ötezer körül járunk.

Pontosítok. Az eddigi öt hónapunk során MOST elértük a Malackaraj egynapi látogatottságát. Ez óriási eredmény, sőt, egyáltalán nem vagyok elkeseredve, valamikor ők is így kezdték. (...jut eszembe a régi Boncz-poén: a rendőr elvtárs is csak volt egyetemista!)

Ahogy visszanézem a statisztikát, jellemző módon sok látogató a google kereső segítségével kerül ide. A legnépszerűbb keresett kifejezés a pirított tészta leves. Meg a pásztortűz. És a sinkakutya :-))

Természetesen az olvasók 95 %-a hazai, tömbmagyar, de nyomban ott lohol mögötte az USA (bizony!) és egy sor európai ország. Elképzelem, hogy szórvány magyarok tévednek be ide, arra viszont gondolni sem merek, hogy néhány elszánt orosz, meg egyesültarab csak azért tanulta meg a latin betűket, meg a magyar nyelvet, hogy bennünket eredetiben olvashasson :-)))

Persze nem ülök a babérjaimon, gondolkodom, hogyan lehetne növelni az olvasók számát. Kis befektetés, nagy publicitás, gondoltam - a történelemben már nem először. Megkerestem ezeket a linkajánló oldalakat, leírtam, hogy tegyék már ki a Pásztortüzet is.

Hát, a zsir.lap.hu megvan. Azt hiszem, ez a kötelező minimum.
A porkölt.lap.hu evidencia.
A paprikas lap.hu oldalt indokolni sem szükséges.
A bogracs.lap.hu csont nélkül sikerült, itt megjelenni úgymond prestigekérdés.
Feltettek a slowfood.lap.hu oldalra is, aminek őszintén örülök.
Az etel.lap.hu oldal viszont betelt(!), azt írták, nézzek vissza később :-D
Még egy: a gasztroblog.tlap.hu  is felsorolja oldalunkat.

Most itt tartunk. De ez csak a kezdet!

A jó olvasó...

...mindenekelőtt érdeklődő. Amikor olvassa valahol a Pásztortűz blog nevét, példás reakcióidővel, "ejh, mi a szösz?!" felkiáltással rákattint. És elolvas mindent. És nyom egy tetszik gombot, vagy nyom egy nem tetszik gombot.

...precíz. Ha egyszer már idetévedt, beteszi a Pásztortüzet a kedvencei közé, hogy másnap könnyen megtalálja.

...agilis. Ha olvas itt egy jobb receptet, azonnal linkeli és továbbküldi ímélben a haverjainak, barátnőinek, kérve őket, hogy küldjék tovább 10 barátjuknak és jól megfenyegeti őket arra az esetre, ha mégsem pattintják tovább.

...trendy. Betolja a facebook, vagy az iwiw hírsávjába a legújabb Pásztortűz poszt linkjét, még akkor is, ha tegnap ezt már valaki más is megtette. Egyszer olvastam egy indiánról, aki képes volt egyszerre nyolc nyílvesszőt a levegőben tartani. Szóval így...

...kreatív. Felhív engem, mert eszébe jutott, hogy ezt a cuccot lehetne így is főzni, meg úgy is. Vagy egyáltalán: neki is van egy tuti receptje és elmeséli.

...megszállott. Még éjjel kettőkor este tízkor is képes felhívni: tudod, mi jutott eszembe? Ahhoz a kubai leveshez utógondozásképpen mekkora lenne egy bladi meöri!!!

...tényleg szeret főzni. Néha kipróbálja azt, amit itt olvasott és visszaszól, hogyan sikerült. Elmondja, hogy ő mit csinálna másképpen. Elmeséli, mekkorát villantott a tejbekölessel. Esetleg megemlíti, hogy beégett a tárkonyos hallevessel a paleo csaja előtt, merthogy...

...jó diplomata. Ha meghívják egy szalonnasütésre, vagy egy újgazdag bábekjú pátira, már a második mondatában képes eljutni a Pásztortűz említéséig, magára vonva ezzel a kemény mag kitüntető figyelmét.

...elkötelezett. Otthon lilafügés kötényben főz, malackarajos pólóban villant a céges bulin, ahol ő promótálja a dunai halászlevet, az összes neves blogger könyve ott sorjázik a könyvespolcán és ímélt ír nekem, hogy mikor lesz már Pásztortűz emblémás póló is.

Egyszer biztosan lesz. Majd ha sok-sok ilyen olvasóm lesz :-))

Találós kérdés

Mi lesz abból, ha savanyú káposztát kifacsarunk, keverünk bele egy kis kockára vágott hagymát, leöntjük néhány korty hidegen sajtolt napraforgóolajjal, megszórjuk paprikával, összekeverjük és állni hagyjuk?

Egy finom téli saláta.

Fotó: Gál András

A székely-kínai határfolyónál

Kövi Pál írja, hogy kutatásai szerint kizárólag a kínai és az erdélyi konyhában található meg a savanyú káposzta, disznóhús és a folyami rák együttes alkalmazása. Nagyon csábító, izgalmas kaland lehetne, de ritkán van kéznél folyami rák, így más téma után kellett néznem. A nagy birodalom felbosszantására ez a székely-kínai szomszédhatás kérdésének felvetése amúgy sem alkalmas, arra ott vannak a bevált Free Tibet és Free East-Turkestan jelszavak.

Nézzük a sokkal elterjedtebb savanyú káposzta - hal kombinációt. Ez valaha annyira népszerű volt, hogy régi korok dokumentumaiban bőven találni rá recepteket. Viszont nem bővelkedünk ma is élő példákban. Ennek sok oka lehet, az egyiket én is tudom: a régen minden vidéken oly népszerű káposztás csík elkészítése ma büntetőjogi kategória. A csíkfélék a természetes vízrendszerek átalakítása következtében nagyon megfogyatkoztak, ma hazánkban ezek a fajok természetvédelmi oltalom alatt állnak.Védett állatot meg nem ehetünk, ugye.

A Bűvös Szakács egy régi posztjában a rizlinges káposztaleves füstölt angolnás palacsintával c. kompozícióval állít emléket a káposztás csíknak. Mi a Kulináris Chartához még nem csatlakoztunk, de ehhez az emlékműhöz igen, a magunk szerényebb eszközeivel egy erdélyi receptet valósítottunk meg, amely Kövi Pál gyűjtéséből származik, csekély módosításokkal rendszeresen elkészítem.

Ponty savanyú káposztával

Hozzávalók: 1 kg savanyú káposzta, füstölt szalonna, 6 db pontyszelet, 2 dl tejföl, gyömbér, tárkonyecet, bors, só

A pontyszeleteket bedörzsölöm tárkonyecettel, majd besózom és állni hagyom, legalább egy órán át.

A szalonnát felkockázom, kiolvasztom, beledobom a kifacsart (esetleg kimosott és kifacsart) savanyú káposztát. Félig megpergelem, beledobok egy teáskanálnyi reszelt friss gyömbért, összekeverem.

A félig kész káposztát egy tűzálló tálba teszem. A tetejére helyezem a pontyszeleteket, frissen törött borssal megszórom. A tetejére vajdarabokat teszek, majd lefedve betolom a sütőbe, 160 °C-on izzítom. Egy fél óra múlva leveszem a fedőt, öt perc múlva egy kis tejfölt pöttyintek a tetejére. Még öt perc és kész!

Cselek és fortélyok:
Ez nagyon finom ponttyal elkészítve, de még finomabb folyami harcsával!
Szalonna helyett mehet libazsír is!
A halat sütés előtt hozzuk be a hideg helyről, hogy addigra szobahőmérsékletűre enyhüljön.
Én nem szeretem a káposzta kimosását, de itt mégis javasolom, enélkül nehéz kordában tartani az étel sóját.
Aki nem ismeri a gyömbérteát, ehhez az ételhez feltétlenül próbálja ki! Egy kis borral szelídíthető.

Szóval ezt eszi a szórványmagyar. De a tömbmagyar is ismerje meg! Egy nemrégi vita következtében elhatároztam, hogy a szegényes hazai halfogyasztási kultúra nyomába eredek. Basszus, én már nem győzöm, hiába zabálok meg tengernyi halat, még mindig 3 kiló per évnél tartunk! Mi történik itt? Megyek és a dolgok szoknyája alá nézek!

Örvendezzünk, paleo hitű barátaim, ismét egy gyöngyszemet szórtam közétek! :-))

Wannabe zakuszka

Vannak kaják, amiket csak nagy tételben készítünk el, aztán rájárunk egész télen. Mert nem éri meg kolbászt tölteni csak egy lakoma kedvéért. Vagy lekvárt főzni csak a holnapi reggelihez. 

Sok alapanyag csak szezonálisan áll rendelkezésre, ezért rég kialakultak azok a technikák, amelyekkel például a barackízt hosszú időre hozzáférhetővé tesszük. És mamutot sem kell minden nap leteríteni. Hosszan beszélgethetnénk arról is, hogy eleinte a tartósítás volt a fő cél, aztán ezek némelyikéből önálló ételt eredményező technika is lett. Szóval elég komplex kérdéskör ez, ebből is látszik, hogy a blogírás egy multidiszciplina.

Talán említettem már, szeretem a zakuszkát. Elég sok munka van vele, jóval bonyolultabb, mint egy kolbásztöltés. De sokan mégis bevállaljuk, mert a végeredmény egy fantasztikus téli csemege.

Tavaly nyáron kikísérleteztem, hogy a zakuszka alapanyagaiból a lecsókészítés logikája szerint is lehet egy pompás ételt alkotni. Nem bonyolult,  természetesen bográcsban is készülhet. Most, a téli ínséges időkben meg arra jöttem rá, hogy nem probléma a négy fő alapanyagot beszerezni  és egy serpenyőbe összeterelni. Jó, jó, az alapanyagok terén kell kötni kompromisszumokat, de néha télen még ennyi belefér.

Esettanulmányomban egy rurális változatot írok le.

Végy  egy kis darab füstölt szalonnát és egy darab húsos szalonnát. Felkockázva kezdd el izzítani, először a zsírosat, később add hozzá a húsos szalonnát. Ha sok zsír sül ki, le kell önteni belőle.

Dobj hozzá 2-3 felkockázott hagymát és párold. Pár perc múlva adj hozzá két meghámozott, kockára vágott padlizsánt. Dobj hozzá 2 babérlevelet, adj hozzá egy mokkáskanálnyi frissen őrölt borsot. Sózzad . Addig párold együtt fedő alatt, amíg a padlizsán meg nem puhul. Néha meg kell kevergetni.

Amikor a padlizsán már menthetetlen, dobj hozzá 2-3 szem paradicsomot, 2-3 pritamin paprikát, ízlés szerint kockázva, csíkozva. Lényegesen érdekesebb, ha belekarikázunk egy cső csípős zöldpaprikát is. Később néhány evőkanál házi paradicsomsűrítmény is adható hozzá.

Amikor minden alkatrész megpárolódott, érezhető a zakuszkára jellemző illat, és a zöldségek leve is nagyrészt elfőtt, akkor üss rá néhány tojást. Ezzel lehet a tömeget növelni, a várakozók számától függően. Jó étök lészön!

A zakuszka stílusú lecsóm paleó. A kenyerem nem.

Hoaxvadász Projekt

Vannak, akik ilyenkor vaddisznóra, nyúlra és más ennivalókra vadásznak. Mi most a hoaxokat tereljük a céltávcső keresztje elé. Több ez, mint vadászat, mert nem az a célunk, hogy  megöljük őket (és megegyük), hanem az, hogy kiderítsük, melyik hamis és melyik nem. A hamisakat persze lepuffantjuk (és megesszük). 

A hoax (angol eredetű, jelentése: „beugratás”, „megtévesztés”, „átverés”, „álhír” vagy „kacsa”) leggyakrabban az e-mailben terjedő álhírek, kacsa-lánclevelek különféle változatait jelöli, bár az átverés gyakran kiegészül honlapokkal, illetve nemritkán az írott sajtó vagy a tv is hajlamos átvenni.

Mindenkinek van erről tapasztalata, talán még kedvenc hoaxa is. Én is ismerek jónéhányat. De tele van a hócipőnk azzal, hogy ezek mindig olyan komolysággal jönnek, hogy utána valóságos ímél-cunami indul el. 


A munkamódszerünk sokrétű, kifinomult és problémaorientált lesz. Némelyiket józan paraszti ésszel megközelítve elemezzük, aztán majd megmondjuk, hogy mi van.
Némelyekre vonatkozóan reprodukáljuk a megfelelő körülményeket és kísérleteket végzünk, így derítjük ki az igazságot.
Lesz, amelyiknek a nyomába eredünk és a megfelelő kulcsembereket kérdezzük meg.  Itt van ez a Bill Gates-ügy. Igaz, vagy sem, igény az vóna rá. Tehát videóinterjút tervezünk  Mr Gates-szel, tisztázandó ezt az osztogatós dolgot. Persze nem olyan anyagias módon mászok bele a témába, ne féltsetek, tudok ilyen helyzetekben viselkedni. Hello Bill, hogy vagy mindig?  Hogy tetszik a Pásztortűz blog? Melyik a kedvenc recepted? Bajai, vagy szegedi? Vörös, vagy fehér? Fej, vagy gyomor? By the way, gratulálok a nagyívű projekted sikeréhez! Mindenki azt hitte, meghülyültél, de szerintem nemes és nagylelkű vagy. És ha már így összefutunk, megadom neki a számlaszámomat, amire azt a 3428 dollárt utalhatja, amiért keményen megdolgoztam. És persze kézcsókom Melinda asszonynak.


Az egyik személyes kedvencem az a hoax volt, amelyikben néhány vidám srác 4 mobiltelefonnal kukoricát pattogatott. 




Nem szerencsés egy kísérletet prekoncepcióval kezdeni, de nagyon kívántam, hogy igaz legyen a dolog. Sajnálom, hogy a bizonyítás nem sikerült. Sem kukoricával, sem a jóval kisebb szemű, de pattogatásra éppúgy alkalmas amaranttal. 
Úgyhogy, ha ezt látjátok, nyugodtan dobjátok a hülyeség feliratú szemeteskosárba. Azt nem derítettük ki, hogy a trükk magyarázata csak a kamera jó ütemű elrántása volt, vagy valami más.


Ki ne ismerné azt az okosságot, amelyben elmagyarázzák, hogy a mikróban felforralt víz hű, de káros. A mikrózott vízzel nedvesített magok szenvednek, beteges csírákat hoznak, míg a közönséges vízzel kezelt magvak szép egészségesen fejlődnek. Na, most erre vonatkozóan végzünk kísérleteket. Az eredményt természetesen nemcsak a Nature-ben, hanem itt is publikáljuk.


Az új Hoaxvadász Projekt mellett folytatjuk a Ha már nem főzünk, legalább beszéljünk róla rovatunkat, amelyben megannyi szabad tűzre vihető receptet, ötletet tálalunk. Terveink között szerepel, hogy rázúmolunk a kemence témájára is hamarosan. Említem még a Nagy Lúkolbász Degusztáció ötletét is, bár az egyik kedvenc blogom néhány órával megelőzött a beharangozással. Sebaj, mindenkinek jut a lókolbászból.

Nektek melyik a kedvenc hoaxotok? Levadásszam, vagy hagyjam futni? Ti mennyit kaptatok már a Gates-vagyonból?

Akarnád, de nem mered?

Amikor kiskamasz koromban egy-egy idétlen idős bácsi kérdezte, hogy na, oszt’ hogy állsz a pinával? - olyan szívesen megmondtam volna neki az őszintét. Hogy már óvodás koromban – doktor bácsinak álcázva - többet láttam, mint amennyit el bír képzelni. És az érdeklődésem azóta is töretlen… De nem mondtam, mert egy fiúgyermeket akkoriban nem úgy neveltek.

Mi akadályoz meg bennünket abban, hogy nem merünk változtatni bizonyos dolgokon, értelmetlen sablonokon? A karácsonyi halászleven? Én már rég elvetettem ezeket a kötelező gyakorlatokat, a karácsonyi asztalra sok minden mást is kipróbáltam. Sikerrel.

 

Fotó: Gál András

Itt van például ez a sütőtök krémleves.

Az Isten is arra teremtette, hogy meghitt hangulatú téli esték étele legyen. Tavaly óta próbálgattam, csiszolgattam és most elkészítettem a Tökéletes Sütőtök Krémlevest. Nem akartam karácsony előtt leblogolni, úgysem akadt volna, aki ismeretlenül kipróbálja. De most a vállalkozó kedvűek kezébe adok egy csodafegyvert! Próbáljátok ki, aztán decemberben lehet vele villantani.

Hozzávalók:

régi fajta, földgömb alakú sütőtök

tökmag olaj

szárnyas alaplé

só, fehér bors, szegfűbors, gyömbér

feltétnek tökmag és/vagy sült húsos szalonnakockák

A tököt feldarabolom, meghámozom, majd a sárga húsát kisebb kockákra vágom. Nagy fazékba teszem, kevés olajon elkezdem párolni. Mivel a folyamatos kavargatástól nem látom, hogy pörkölődne, ezért amikor megunom, felöntöm az előkészített szárnyas alaplével. Főzöm, közben sózom-borsozom és két kis karika gyömbérrel és egy szem szegfűborssal ízesítem. Amikor a tökkockák már puhák, az egészet összeturmixolom.

Tálaláskor szépen díszíti néhány csepp sötét, hidegen sajtolt tökmagolaj. A tányéron megszórjuk egy kis vagdalt tökmaggal, de tehetünk bele sült szalonnakockákat is.

Cselek és fortélyok

A gyömbér és a szegfűbors rendszerint az édes tökkrémlevesek jellegzetes fűszere, így ennél a sós változatnál mértékkel használjuk, csak finom utalásféleképpen.

Ha nincs kéznél szárnyas alaplé, akkor öntsétek fel vízzel. Na-glutamáttal készített leveskocka használata ellenjavallott.

Mindenki kísérletezze ki, hogy mennyi lével öntse fel az ízlés szerint kívánt sűrűséghez.

Ez a cucc aztán tényleg paleo. :-D Megalkuvás nélkül.

ÜNNEPI

Ez az ünnepek körüli blogolás valahogy nem úgy sikerült. Egymás után két fergeteges témám dőlt be.

Karácsony előtt elsétáltam az egyik halbolthoz. Feltett szándékom volt, hogy rácsodálkozok a csak karácsonykor pontyot falók hosszan kígyózó sorára, majd sértődötten hazamegyek és összedobom a kedvenc halsalátámat, konzerv olajos halból, persze. Aztán sajnáltatom magam itt a blogon, hogy ezen a héten nem ehettem rendes halat.

És akkor mi van? Semmi sorállás! Sőt! A hortobágyi lehalászások miatt volt törpeharcsa és csuka is. Vettem hát mind a kettőből, csináltam belőle halpaprikást, a gyerekek majdnem verekedtek a jobb falatokért – dehát két héttel karácsony előtt ez nem olyan ütős blogtéma…

Fejben már megvolt, hogy ezt az újévi köszöntőt úgy kezdem, hogy „Köszöntöm olvasóimat a hülye versikék és a mobilszolgáltatók ünnepén!” És akkor szilveszterkor mi volt? Egyetlen  bugyuta rövid szöveges üzenetet (továbbiakban: röszü) nem kaptam. Ehelyett volt néhány igazán visszafogott, ünnephez illő vers, néhány jó ízlésű jutúbos csatolmány… El voltam ájulva! Úgyhogy én is visszafogom magamat és Kányádi Sándortól hozok egy strófát:

Nem kívánok senkinek se különösebben nagy dolgot.

Mindenki, amennyire tud, legyen boldog,

érje el, ki mit szeretne,

s ha elérte, többre vágyjon, s megint többre.

Tiszta szívből ezt kívánom!

Kés? Igen! Mánia? Nem.

A napokban érdekes beszélgetéseket hallottam a gyűjtögetésről, mint szenvedélyről. Elemezgettem magamat és úgy látom, nincs bennem gyűjtőszenvedély. Ami engem a késhez köt, annak nem sok köze van ehhez, bár tény, hogy sok késem van. A dolog abban leli magyarázatát, hogy minden munkához másféle kés való. Márpedig aki tűz körül szorgoskodik, annak sokféle problémát kell megoldania késsel, ezt egy főzős blogban nem is kell különösebben magyaráznom.

Eleinte szemrevaló késeket vettem, később nőttek az igényeim és egyre jobb és használhatóbb darabokat szereztem be. Hol vannak már a régi jó Tramontina biliacél pengék!  Nem mondanám, hogy értékes a kollekcióm, de gondját viselem, évente egyszer-kétszer elviszem köszörűshöz és jóféle fenőacélom is van hozzájuk – és szoktam is használni.

Megszoktam, hogy a saját penge az igazi, így ha máshol főzök, egy kisebb törzsi háború megvívására elegendő késsel vonulok fel.

Egyre inkább azt veszem észre, hogy nem szívesen engedem, ha a késeim avatatlan kezekbe kerülnek. Ha valaki a kés kézbevétele után nem a fenőacél után nyúl, annak nem szívesen adom oda bármelyik cuccot. A családi legendárium egyik vidám darabja az a történet, amikor az egyik falunapon – ahol a nagy kemence mellett volt a sátram – épp kisült egy tepsi kőtt tészta és az asztalomra pottyantották a forró tepsit, egy Juliska néni meg felkapta a szakácskésemet és elkezdte a vastepsiben lévő rétest felvagdalni. Az agresszor kezéből  két szempillantás alatt eltüntettem a fegyvert - ez a jobb ju jitsu iskolákban azóta 2. danos tananyag.

Inkább vállaltam a kisebb sértődést, kés ügyben nem vitatkozom senkivel, megszoktam, hogy nekem érveim vannak, másnak meg legfeljebb indulatai.

Akkor most nagy ívben rákanyarodtam a mai témára. Láttam a múltkor valamelyik áruház reklámújságjában – amikor a begyújtáshoz tépkedtem szét figyelmesen – hogy kerámia kések 2800 forinttól. Hö…! Gondoltam, megnézem, ez talán még ingyen van.

Meglepetésemre ebben a majomfogó olcsó árfekvésben kétféle márka is volt. A spárban megszokott Nirosta márkájú késen hamar felfedeztem a Made in PRC feliratot, ezt könnyű szívvel akasztottam vissza. Ellenben a másik ismeretlen cucc! Acura... cöcöcö… Két dolog vett le a lábamról. Az egyik, hogy sehol nem találtam a kínai eredetre utaló feliratot, a másik pedig az, hogy ösztönös cseh nyelvtudásommal megfejtettem, hogy ez bizony a felkelő nap országából való! Ez a kis szemrevaló ergonomickỳ praktickỳ keramickỳ nůž mindössze 19 cm hosszú volt, és 3200 forintért osztogatták az arra rászorulóknak.

Mindazonáltal barátságtalan szláv gesztusként értékeltem, hogy a dobozon csak a cseheket, szlovákokat és a lengyeleket informálták.

A fenti képekről három dolog olvasható ki:

1.      Tényleg sok késem van.

2.      A kis japánnal jól beetettek, megvettem, hazavittem.

3.      A tárgyfotózás nem gyerekjáték.

Az új kést először főtt cékla hámozására használtam. Szinte magától csinálta!

Utána a főtt céklát csíkoztam fel vele. Bravúrosan helytállt! Az ilyen műveleteknél szeretem ceruzafogással fogni a kést, ez is jól állt neki.

Utána elővettem egy darab száraz kolbászt, na, hadd lássam! Úgy vitte, mint a frissen megfent Martiini késem… Hm… nem is rossz.

Jól használható, ügyes kis kés lesz ez. Csak azt sajnálom, hogy nem ragad fel a fali mágneses késtartóra… Meg azt, hogy elővételkor nem húzhatom végig a fenőacélon :-)))

HelpDesk

A blogoszférában egyetlenként mi  

nem hagyjuk cserben olvasóinkat 

az év végi őrületben sem!

Mócsingos húst kaptál a hentesedtől???    

Telefonon tépjük le a tökét!

Meglógott a fürdőkádban hibernált teszkós ponty és most ámokfut a lakásban? 

Online verjük agyon!

Nem tudod, mit főzz karácsonykor, szilveszterkor?  

Kérdezz, majd mi eldöntjük helyetted!!!

Egész ünnepek alatt működik a PastorFire HelpDesk, ahol chat support agentünk várja hívásodat és azonnal segít megoldani a problémádat!

Éjjel*-nappal hívható segélyszámunk: +36 30 906 2882

*azért az éjjeli hívást alaposan gondold át, lásd a hentesekre vonatkozó részt

A Pásztortűz segít téged!

Döbörhegy

Döbörhegy egy 170 lelkes kis falu a vasi Hegyháton. Katolikus templomának tornyában két harang lakik. De nem is ezt akartam írni, hanem azt, hogy Rózsi néni is Döbörhegyen lakik.

Történetünket Rózsi nénitől indítjuk, tőle származik az a finom paprikás csirke recept, ami nem is ezt a nevet érdemli igazán, hanem különbet. Legyen mondjuk illatos csirke. Nem, ez eléggé kínai büfé stílusú elnevezés, legyen inkább illatos paprikás csirke. Ez az! Ez lesz jó.

A recept hosszú, de hódító utat járt be, mire a Nyírségen át a Hajdúságba eljutott. Kellett még hozzá Rozálka néni és persze Ági, akitől én kaptam ezt a receptet.

A paprikás csirkének bőséges az irodalma*, mindenki szereti és mindenkinek a kisujjában van. Én kivétel vagyok, mert régebben nem csináltam, de biztos voltam benne, hogy több nagy sikerű kakaspörkölt után ezt is séróból lökném… Nem csináltam, mert nem volt hozzá inspirációm. De ezt most kipróbáltam, hát ez mennyei! beleszerettem és azóta is finomhangolásokat végzek rajta.

Én egy alapváltozatot írok le, aztán mindenki ízlelgesse, hangolja, keresse meg az egyéniségéhez legjobban illő arányokat. Aki szeret főzni, annak ez úgyis szórakozás.

 

Végy egy csirkét. (Vagy 5-6 személyre elegendő csirke alkatrészeket, tehát másfél kilónyi vegyes húst.) Paprikás csirkének valót, tehát fiatal jószág legyen. Darabold fel alkatrészeire, tedd félre.

5 dkg vajat hevíts, vess bele egy(!) fej apróra vágott hagymát. Amikor fonnyad, húzd le a tűzről, majd tégy bele egy evőkanál fűszerpaprikát és egy késhegynyi csípőset. Keverd el, majd tedd bele a húst.

Kevés vízzel öntsd fel, majd kezdd el fedő alatt párolni.

Sózzad, kevés fehérborssal is gazdagítsd. Dobj hozzá 4-5 szem szegfűszeget és csapott mokkáskanálnyi fahéjat.

Néha kevergetve párold, aztán amikor a hús félfővésben van, kevés száraz, minőségi fehérbort önts hozzá (először próbáld ki chardonnay-vel, vagy sauvignon blanc-kal, később esetleg karakteresebb fehérborokkal). A bor is csak néhány korty legyen. Reszeld bele egy fél citrom héját és néha önts utána egy-egy kortynyi bort.

Amikor kész, kevés (2 dl)  tejszínt adj hozzá, egyszer lobbanjon és kész!

Ha jól dolgoztunk, akkor egyik fűszer sem kiabál ki belőle, hanem egy csodálatos, harmonikus ízegyüttes lesz az eredmény. Ezért aztán ne legyen sok benne a hagyma, a paprika csak annyi, mint egy menza stílusú paprikásban, de ugyanígy visszafogottan kell bánni a többi fűszerrel is. A szegfűszeg is veszélyes lehet, ezért az első próba során tényleg elég 4-5 szem. A bor ne legyen túl karakteres (sem tokaj-hegyaljai, sem muskotály, sem cserszegi, stb.), később ezzel lehet még külön kísérletezni.

Nemigen kell mondanom, ehhez snassz lenne a konfekció tészta, a krumpli meg amúgy sem illik ide. Ági házi gyúrott tésztából készült metéltet főz hozzá, al dente. Vagy nokedlit, vivace. 

Ágit előbb-utóbb ráveszem, hogy tüzeskedjen itt, velünk. Sok minden lapul még az Arany könyvecskéjében…

* Erdei Ferenc: Néprajzi ínyesmesterség  (kötelező olvasmány!)

Mikor leszek már másnapos?

A filmből az az egyik kedvenc jelenetem, amikor keresik Havannában a rég megszűnt Buena Vista Social Clubot, kérdezgetik az utca embereit. Ekkor Compay Segundo bácsi elvegyül a helyi erők között és kedélyesen magyarázza néhány ezüstösen csillogó hajú öreg négernek, hogy ő bizony sohasem szenvedett, mert ha kicsit többet ivott, akkor mindig ezt a levest ette. Nem is fájt neki másnap semmije! Egy 95 éves fitt öregember szájából ez egész hitelesen hangzott.

Utána sokat gondolkodtam, hogy vajon milyen leves lehetett ez? Annyit tudok, hogy csirkenyakat (hö...!) kezdett el pirítani, amíg véres, majd fokhagymát dobott rá... És aztán? Ez már nem derült ki a filmből.

Évekkel később a Gasztropuccs receptjei között akadtam rá! Rögtön kipróbáltam, ezt a levest, némi módosítással azóta is szívesen csinálom. A dolgaim úgy alakultak, hogy nem voltam még másnapos azóta, amióta ez a kubai leves szerepel a fegyvertáramban, így még nem ismerhettem meg a csodatévő hatását. De ha egyszer mégis elszaladna velem a ló, remélem, hogy lesz kéznél

• 8-10 db kacsanyak
• 4-5 gerezd fokhagyma
• 30-40 dkg gomba
• 4-5 db paradicsom
• 1 liter paradicsomlé
• egy csésze főtt kukorica
• 1-2 marék rizs.

...és akkor odatámolygok a tűzhelyhez,  a kacsanyakat beledobom egy lábosba, kevés olajon kicsit pirítom, kavargatom. Előtte csak kettécsapom, másnaposan az ember nem pöcsöl ilyesmivel. Sózom, borsozom. Frissen őrölt bors kell ebbe, az karcosabb... Amikor fehéredik, beledobom a szétnyomkodott fokhagymát. Naná, hogy a szakácskés pengéjével nyomkodom szét... Hozzádobom a felszeletelt paradicsomokat, majd együtt párolom tovább. Később felöntöm paradicsomlével. Amikor forr, beleteszem a gombát, majd a kukoricát és a rizst. Addig kell főzni, amíg a rizs meg nem puhul.

És akkor kiszedem tányérba, nagyokat szippantok a finom illatfelhőből, majd türelmetlenül belekanalazok. Carramba! - mondom, mert ez mégiscsak stílusosabban hangzik ebben a helyzetben, minthogy "basszameg", ez sem hűl gyorsabban, mint a többi forró leves. És lassan kanalazgatni kezdem... és várom a csodát.

A Buena Vista Social Club című film tette igazán ismertté azokat a kubai muzsikusokat, akik még a kommunista rezsim előtt, az ötvenes években zenéltek az akkori kaszinókban, klubokban. Compay Segundo az egyik legérdekesebb figurája a filmnek, aki 93 évesen mesél az életéről. Az igen vitális öregember említette ezt a csirkenyakból készült receptet, amit én egy kacsanyak leves formájában szoktam elkészíteni.

In memoriam Máximo Francisco Repilado Muñoz.