2015. november 4., szerda

Végre egy halfaloda!

PO
A hal ősidők óta a táplálékaink közé tartozik. A Biblia szerint az Úr egy részüket a tiszta állatok közé sorolta, fogyasztását kifejezetten javallotta. Amiknek uszonya és pikkelye van. Uszonya ÉS pikkelye. Nagyon tömör definíció. Most nem időznék afölött, hogy mi történjen azokkal a halakkal, amiknek nem jutott pikkely, ez a polémia túlfeszítené jelen dolgozat józan kereteit.
Menjünk tovább. Egy ősi táplálék nyilván ősi foglalkozásokat is generált. A magyar nyelvben se szeri, se száma azoknak a családneveknek, amik ezeknek állítanak emléket. De haladjunk csak tovább ezen a nyomvonalon - aki kínzó hiányérzettel zárná ezt a mondatot, azoknak Hermann Ottó szakmunkáit ajánlom intenzív tanulmányozásra.
Nagyon nagy figyelmet érdemel a hal jelenléte a különböző korok szimbológiai rendszerében. Nekem kifejezetten tetszik az az ősi, tiszta, elemi erejű szimbolika, ami a Hej halászok c népdal szövegében jelenik meg, már ha lefejtjük róla a rátapadt prűd szennyeződést. De most ezt is hagyjuk már a csudába, egy sokkal érdekesebb újsággal jöttem!

Debrecenben, a város közepén egy érdekes hely nyílott a közelmúltban. A neve:

Ha betérünk, egy hangulatos retrospektív környezetben találjuk magunkat, amit jó ízléssel rendeztek be. A színekből, részletekből erőteljes feminin hatást érzek, dehát a nők mindig is jobban értettek a családias hangulatú meleg fészek kialakításához.

Mit lehet itt enni? Természetesen keszeget, sülve. Mindenféle más halakat, sülve. Füstölve. 
De van itt más is. Tegnap valaki a fülem hallatára kért sült hekket. És az is volt! A híres balatoni hekk!
Minden frissen készül, és mindenkinek jár a gyors kiszolgálás mellé egy kedves mosoly is.
Az ételválaszték fejlődő, ma olvastam, hogy már halászlé is választható.

A kis vendéglő az alapvető, rusztikus halételeket kínálja nekünk - a szofisztikált ételek maradjanak meg az éttermek étlapjain. Nagyon hiányzott már egy ilyen kínálatú hely. Aki a disznóságokat szereti, azoknak mindig is volt hová mennie, a csülökrajongóknak is van egy régi törzshelye Debrecenben.   
Kifelé jövet eszembe jutott, hogy Keresztury Tibor régi dolgozatának, a Hentesnél falni címűnek talán a főtéri régi húsbolt talponálló része volt a táptalaja. Végre van egy olyan helyünk, ahol ugyanezt a jelenséget más, hogyismondjam, szociokulturális környezetben is újra gondolhatnánk.
Gondolja, akinek ez a dolga. Én halat enni járok majd oda :)