by Waka
Gyermekkoromban édesapámmal
bekóboroltuk az egész vármegyét. Hajdan a környék püspöki birtok volt, nem is
kicsi. Az akkori jószágkormányzóság épületében – némi betoldással – elfér a
megyei könyvtár. Az azóta felhagyott kertek helyén elvadult gyümölcsösök
találhatók mindenfelé. Ismerek szép diófákat, almából - birsalmából egész
erdőket, egészen lehetetlen helyeken vannak „parasztbarack” fák, és a fehér
besztercei szilvafáimat is egy ilyen helyről szedtem ki.
A hetvenes években tört ki a
feketefenyő-telepítés második hulláma. A nagy gyárak dolgozói a kommunista
szombatokon tízezrével ültették a csemetéket. Igaz, tájidegen fajta, de a
terméketlen, puszta karsztnál azért valamivel jobban mutat. Sajnos errefelé nagy
divat, hogy amint kicsit megnő az erdő, elkezdik lerakni mellé a szemetet.
Különböző egyesületek és iskolák több tíz tonna szemetet szednek össze minden
évben.
Az egyik ilyen erdő mellett
találtunk két szép almafát az egyik kirándulás során. A jó ég tudja, hogyan
kerülhettek oda, talán el eldobott almacsutkából keltek ki. Levelük nagyobb
volt, mint a többi vadalmának, nem voltak tüskések, formás csemeték voltak, na!
Megjegyeztük a helyet, és ősszel már ásóval felszerelkezve mentünk vissza.
A két fa szépen megeredt, évekkel
később édesapám oltott mindkettőből még egyet, ezeket a másik kertben ültettük
el. Az egyik fajta – legyen piros alma – alakját tekintve a Starkingra
emlékeztet, a hegyen, ahol a mészkősziklán alig fél méteres talaj van, szinte
ehetetlenül kemény, apró, de mézédes almákat termett. A másik kertben – talán
az agyagos, kicsit löszös talaj miatt – meglepően megváltozott a termés. Nagyra
nőtt, és lédús lett a Starkingra jellemző ikrás-kásás állag nélkül.
Augusztus-szeptemberben érik, eltartani nem lehet sokáig, legkésőbb tél végéig
tönkremegy.
A másik – nevezzük sárga almának
– a leginkább a Kis fleini nevű fajtára emlékeztet, már amennyire sikerült
utánajárnom. Hosszúkás, szinte zsíros tapintású, sárga héjú, a napsütötte
oldalon megpiruló fajta. Ritkán nő meg 7-8 cm-nél nagyobbra. Húsa édes-savas,
roppanó, a leve végigcsorog az ember állán. Szeptember végén, október elején
érik. Ha egyszer cidre készítésére adnám a fejem, biztosan ezt a fajtát
választanám. A savanykás íz a tárolás során fokozatosan eltűnik, a hús kissé
ikrássá válik. Nyomásra, ütődésre érzékeny, tárolásra kora tavaszig alkalmas.
A pirosat a hegyen kivágtuk, a
sárgának idén leszáradt a teteje. A másik kert állami tartalékföld, tavaly az
önkormányzat felmondta a bérleti szerződést, hogy hulladékudvart építsen a
helyén, de még egy kapavágást nem tettek. Tavasszal folytatni fogom a kert
művelését, úgy leszek majd, mint az ásással. Ha valamelyik önkormányzati gyökér
odajön kekeckedni, odacsapok az ásóval, és haladok tovább.