A napokban érdekes beszélgetéseket hallottam a gyűjtögetésről, mint szenvedélyről. Elemezgettem magamat és úgy látom, nincs bennem gyűjtőszenvedély. Ami engem a késhez köt, annak nem sok köze van ehhez, bár tény, hogy sok késem van. A dolog abban leli magyarázatát, hogy minden munkához másféle kés való. Márpedig aki tűz körül szorgoskodik, annak sokféle problémát kell megoldania késsel, ezt egy főzős blogban nem is kell különösebben magyaráznom.
Eleinte szemrevaló késeket vettem, később nőttek az igényeim és egyre jobb és használhatóbb darabokat szereztem be. Hol vannak már a régi jó Tramontina biliacél pengék! Nem mondanám, hogy értékes a kollekcióm, de gondját viselem, évente egyszer-kétszer elviszem köszörűshöz és jóféle fenőacélom is van hozzájuk – és szoktam is használni.
Megszoktam, hogy a saját penge az igazi, így ha máshol főzök, egy kisebb törzsi háború megvívására elegendő késsel vonulok fel.
Egyre inkább azt veszem észre, hogy nem szívesen engedem, ha a késeim avatatlan kezekbe kerülnek. Ha valaki a kés kézbevétele után nem a fenőacél után nyúl, annak nem szívesen adom oda bármelyik cuccot. A családi legendárium egyik vidám darabja az a történet, amikor az egyik falunapon – ahol a nagy kemence mellett volt a sátram – épp kisült egy tepsi kőtt tészta és az asztalomra pottyantották a forró tepsit, egy Juliska néni meg felkapta a szakácskésemet és elkezdte a vastepsiben lévő rétest felvagdalni. Az agresszor kezéből két szempillantás alatt eltüntettem a fegyvert - ez a jobb ju jitsu iskolákban azóta 2. danos tananyag.
Inkább vállaltam a kisebb sértődést, kés ügyben nem vitatkozom senkivel, megszoktam, hogy nekem érveim vannak, másnak meg legfeljebb indulatai.
Akkor most nagy ívben rákanyarodtam a mai témára. Láttam a múltkor valamelyik áruház reklámújságjában – amikor a begyújtáshoz tépkedtem szét figyelmesen – hogy kerámia kések 2800 forinttól. Hö…! Gondoltam, megnézem, ez talán még ingyen van.
Meglepetésemre ebben a majomfogó olcsó árfekvésben kétféle márka is volt. A spárban megszokott Nirosta márkájú késen hamar felfedeztem a Made in PRC feliratot, ezt könnyű szívvel akasztottam vissza. Ellenben a másik ismeretlen cucc! Acura... cöcöcö… Két dolog vett le a lábamról. Az egyik, hogy sehol nem találtam a kínai eredetre utaló feliratot, a másik pedig az, hogy ösztönös cseh nyelvtudásommal megfejtettem, hogy ez bizony a felkelő nap országából való! Ez a kis szemrevaló ergonomickỳ praktickỳ keramickỳ nůž mindössze 19 cm hosszú volt, és 3200 forintért osztogatták az arra rászorulóknak.
Mindazonáltal barátságtalan szláv gesztusként értékeltem, hogy a dobozon csak a cseheket, szlovákokat és a lengyeleket informálták.
A fenti képekről három dolog olvasható ki:
1. Tényleg sok késem van.
2. A kis japánnal jól beetettek, megvettem, hazavittem.
3. A tárgyfotózás nem gyerekjáték.
Az új kést először főtt cékla hámozására használtam. Szinte magától csinálta!
Utána a főtt céklát csíkoztam fel vele. Bravúrosan helytállt! Az ilyen műveleteknél szeretem ceruzafogással fogni a kést, ez is jól állt neki.
Utána elővettem egy darab száraz kolbászt, na, hadd lássam! Úgy vitte, mint a frissen megfent Martiini késem… Hm… nem is rossz.
Jól használható, ügyes kis kés lesz ez. Csak azt sajnálom, hogy nem ragad fel a fali mágneses késtartóra… Meg azt, hogy elővételkor nem húzhatom végig a fenőacélon :-)))