2010. december 24., péntek

Kés? Igen! Mánia? Nem.

A napokban érdekes beszélgetéseket hallottam a gyűjtögetésről, mint szenvedélyről. Elemezgettem magamat és úgy látom, nincs bennem gyűjtőszenvedély. Ami engem a késhez köt, annak nem sok köze van ehhez, bár tény, hogy sok késem van. A dolog abban leli magyarázatát, hogy minden munkához másféle kés való. Márpedig aki tűz körül szorgoskodik, annak sokféle problémát kell megoldania késsel, ezt egy főzős blogban nem is kell különösebben magyaráznom.

Eleinte szemrevaló késeket vettem, később nőttek az igényeim és egyre jobb és használhatóbb darabokat szereztem be. Hol vannak már a régi jó Tramontina biliacél pengék!  Nem mondanám, hogy értékes a kollekcióm, de gondját viselem, évente egyszer-kétszer elviszem köszörűshöz és jóféle fenőacélom is van hozzájuk – és szoktam is használni.

Megszoktam, hogy a saját penge az igazi, így ha máshol főzök, egy kisebb törzsi háború megvívására elegendő késsel vonulok fel.

Egyre inkább azt veszem észre, hogy nem szívesen engedem, ha a késeim avatatlan kezekbe kerülnek. Ha valaki a kés kézbevétele után nem a fenőacél után nyúl, annak nem szívesen adom oda bármelyik cuccot. A családi legendárium egyik vidám darabja az a történet, amikor az egyik falunapon – ahol a nagy kemence mellett volt a sátram – épp kisült egy tepsi kőtt tészta és az asztalomra pottyantották a forró tepsit, egy Juliska néni meg felkapta a szakácskésemet és elkezdte a vastepsiben lévő rétest felvagdalni. Az agresszor kezéből  két szempillantás alatt eltüntettem a fegyvert - ez a jobb ju jitsu iskolákban azóta 2. danos tananyag.
Inkább vállaltam a kisebb sértődést, kés ügyben nem vitatkozom senkivel, megszoktam, hogy nekem érveim vannak, másnak meg legfeljebb indulatai.

Akkor most nagy ívben rákanyarodtam a mai témára. Láttam a múltkor valamelyik áruház reklámújságjában – amikor a begyújtáshoz tépkedtem szét figyelmesen – hogy kerámia kések 2800 forinttól. Hö…! Gondoltam, megnézem, ez talán még ingyen van.

Meglepetésemre ebben a majomfogó olcsó árfekvésben kétféle márka is volt. A spárban megszokott Nirosta márkájú késen hamar felfedeztem a Made in PRC feliratot, ezt könnyű szívvel akasztottam vissza. Ellenben a másik ismeretlen cucc! Acura... cöcöcö… Két dolog vett le a lábamról. Az egyik, hogy sehol nem találtam a kínai eredetre utaló feliratot, a másik pedig az, hogy ösztönös cseh nyelvtudásommal megfejtettem, hogy ez bizony a felkelő nap országából való! Ez a kis szemrevaló ergonomickỳ praktickỳ keramickỳ nůž mindössze 19 cm hosszú volt, és 3200 forintért osztogatták az arra rászorulóknak.
Mindazonáltal barátságtalan szláv gesztusként értékeltem, hogy a dobozon csak a cseheket, szlovákokat és a lengyeleket informálták.




A fenti képekről három dolog olvasható ki:
1.      Tényleg sok késem van.
2.      A kis japánnal jól beetettek, megvettem, hazavittem.
3.      A tárgyfotózás nem gyerekjáték.

Az új kést először főtt cékla hámozására használtam. Szinte magától csinálta!
Utána a főtt céklát csíkoztam fel vele. Bravúrosan helytállt! Az ilyen műveleteknél szeretem ceruzafogással fogni a kést, ez is jól állt neki.
Utána elővettem egy darab száraz kolbászt, na, hadd lássam! Úgy vitte, mint a frissen megfent Martiini késem… Hm… nem is rossz.

Jól használható, ügyes kis kés lesz ez. Csak azt sajnálom, hogy nem ragad fel a fali mágneses késtartóra… Meg azt, hogy elővételkor nem húzhatom végig a fenőacélon :-)))

2010. december 16., csütörtök

HelpDesk



A blogoszférában egyetlenként mi  
nem hagyjuk cserben olvasóinkat 
az év végi őrületben sem!

Mócsingos húst kaptál a hentesedtől???    
Telefonon tépjük le a tökét!

Meglógott a fürdőkádban hibernált teszkós ponty és most ámokfut a lakásban? 
Online verjük agyon!

Nem tudod, mit főzz karácsonykor, szilveszterkor?  
Kérdezz, majd mi eldöntjük helyetted!!!

Egész ünnepek alatt működik a PastorFire HelpDesk, ahol chat support agentünk várja hívásodat és azonnal segít megoldani a problémádat!

Éjjel*-nappal hívható segélyszámunk: +36 30 906 2882

*azért az éjjeli hívást alaposan gondold át, lásd a hentesekre vonatkozó részt

A Pásztortűz segít téged!

Döbörhegy

Döbörhegy egy 170 lelkes kis falu a vasi Hegyháton. Katolikus templomának tornyában két harang lakik. De nem is ezt akartam írni, hanem azt, hogy Rózsi néni is Döbörhegyen lakik.

Történetünket Rózsi nénitől indítjuk, tőle származik az a finom paprikás csirke recept, ami nem is ezt a nevet érdemli igazán, hanem különbet. Legyen mondjuk illatos csirke. Nem, ez eléggé kínai büfé stílusú elnevezés, legyen inkább illatos paprikás csirke. Ez az! Ez lesz jó.

A recept hosszú, de hódító utat járt be, mire a Nyírségen át a Hajdúságba eljutott. Kellett még hozzá Rozálka néni és persze Ági, akitől én kaptam ezt a receptet.

A paprikás csirkének bőséges az irodalma*, mindenki szereti és mindenkinek a kisujjában van. Én kivétel vagyok, mert régebben nem csináltam, de biztos voltam benne, hogy több nagy sikerű kakaspörkölt után ezt is séróból lökném… Nem csináltam, mert nem volt hozzá inspirációm. De ezt most kipróbáltam, hát ez mennyei! beleszerettem és azóta is finomhangolásokat végzek rajta.

Én egy alapváltozatot írok le, aztán mindenki ízlelgesse, hangolja, keresse meg az egyéniségéhez legjobban illő arányokat. Aki szeret főzni, annak ez úgyis szórakozás.

 
Végy egy csirkét. (Vagy 5-6 személyre elegendő csirke alkatrészeket, tehát másfél kilónyi vegyes húst.) Paprikás csirkének valót, tehát fiatal jószág legyen. Darabold fel alkatrészeire, tedd félre.

5 dkg vajat hevíts, vess bele egy(!) fej apróra vágott hagymát. Amikor fonnyad, húzd le a tűzről, majd tégy bele egy evőkanál fűszerpaprikát és egy késhegynyi csípőset. Keverd el, majd tedd bele a húst.
Kevés vízzel öntsd fel, majd kezdd el fedő alatt párolni.
Sózzad, kevés fehérborssal is gazdagítsd. Dobj hozzá 4-5 szem szegfűszeget és csapott mokkáskanálnyi fahéjat.
Néha kevergetve párold, aztán amikor a hús félfővésben van, kevés száraz, minőségi fehérbort önts hozzá (először próbáld ki chardonnay-vel, vagy sauvignon blanc-kal, később esetleg karakteresebb fehérborokkal). A bor is csak néhány korty legyen. Reszeld bele egy fél citrom héját és néha önts utána egy-egy kortynyi bort.
Amikor kész, kevés (2 dl)  tejszínt adj hozzá, egyszer lobbanjon és kész!

Ha jól dolgoztunk, akkor egyik fűszer sem kiabál ki belőle, hanem egy csodálatos, harmonikus ízegyüttes lesz az eredmény. Ezért aztán ne legyen sok benne a hagyma, a paprika csak annyi, mint egy menza stílusú paprikásban, de ugyanígy visszafogottan kell bánni a többi fűszerrel is. A szegfűszeg is veszélyes lehet, ezért az első próba során tényleg elég 4-5 szem. A bor ne legyen túl karakteres (sem tokaj-hegyaljai, sem muskotály, sem cserszegi, stb.), később ezzel lehet még külön kísérletezni.

Nemigen kell mondanom, ehhez snassz lenne a konfekció tészta, a krumpli meg amúgy sem illik ide. Ági házi gyúrott tésztából készült metéltet főz hozzá, al dente. Vagy nokedlit, vivace. 

Ágit előbb-utóbb ráveszem, hogy tüzeskedjen itt, velünk. Sok minden lapul még az Arany könyvecskéjében…

* Erdei Ferenc: Néprajzi ínyesmesterség  (kötelező olvasmány!)

2010. december 4., szombat

Mikor leszek már másnapos?

A filmből az az egyik kedvenc jelenetem, amikor keresik Havannában a rég megszűnt Buena Vista Social Clubot, kérdezgetik az utca embereit. Ekkor Compay Segundo bácsi elvegyül a helyi erők között és kedélyesen magyarázza néhány ezüstösen csillogó hajú öreg négernek, hogy ő bizony sohasem szenvedett, mert ha kicsit többet ivott, akkor mindig ezt a levest ette. Nem is fájt neki másnap semmije! Egy 95 éves fitt öregember szájából ez egész hitelesen hangzott.
Utána sokat gondolkodtam, hogy vajon milyen leves lehetett ez? Annyit tudok, hogy csirkenyakat (hö...!) kezdett el pirítani, amíg véres, majd fokhagymát dobott rá... És aztán? Ez már nem derült ki a filmből.

Évekkel később a Gasztropuccs receptjei között akadtam rá! Rögtön kipróbáltam, ezt a levest, némi módosítással azóta is szívesen csinálom. A dolgaim úgy alakultak, hogy nem voltam még másnapos azóta, amióta ez a kubai leves szerepel a fegyvertáramban, így még nem ismerhettem meg a csodatévő hatását. De ha egyszer mégis elszaladna velem a ló, remélem, hogy lesz kéznél

  • 8-10 db kacsanyak
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • 30-40 dkg gomba
  • 4-5 db paradicsom
  • 1 liter paradicsomlé
  • egy csésze főtt kukorica
  • 1-2 marék rizs.
...és akkor odatámolygok a tűzhelyhez,  a kacsanyakat beledobom egy lábosba, kevés olajon kicsit pirítom, kavargatom. Előtte csak kettécsapom, másnaposan az ember nem pöcsöl ilyesmivel. Sózom, borsozom. Frissen őrölt bors kell ebbe, az karcosabb... Amikor fehéredik, beledobom a szétnyomkodott fokhagymát. Naná, hogy a szakácskés pengéjével nyomkodom szét... Hozzádobom a felszeletelt paradicsomokat, majd együtt párolom tovább. Később felöntöm paradicsomlével. Amikor forr, beleteszem a gombát, majd a kukoricát és a rizst. Addig kell főzni, amíg a rizs meg nem puhul.
És akkor kiszedem tányérba, nagyokat szippantok a finom illatfelhőből, majd türelmetlenül belekanalazok. Carramba! - mondom, mert ez mégiscsak stílusosabban hangzik ebben a helyzetben, minthogy "basszameg", ez sem hűl gyorsabban, mint a többi forró leves. És lassan kanalazgatni kezdem... és várom a csodát.






A Buena Vista Social Club című film tette igazán ismertté azokat a kubai muzsikusokat, akik még a kommunista rezsim előtt, az ötvenes években zenéltek az akkori kaszinókban, klubokban. Compay Segundo az egyik legérdekesebb figurája a filmnek, aki 93 évesen mesél az életéről. Az igen vitális öregember említette ezt a csirkenyakból készült receptet, amit én egy kacsanyak leves formájában szoktam elkészíteni.

In memoriam Máximo Francisco Repilado Muñoz.