2012. szeptember 21., péntek

Párosan szép

by PO
Olyannyira nyitottak vagyunk a világ történéseire, hogy blogunk a debreceni Zamat Fesztiválra is küldött egy tudósítót. Az pedig éppen én voltam. Ez a fesztivál már a második, szerényen megbújik a nagy nyári bulik árnyékában, bocs, én is itt vagyok.

Figyelem, sőt, vigyázat! A poszt további része termékmegjelenítéseket is tartalmaz!

A Zamat fesztivál a pálinka és a debreceni páros kolbász ünnepe. Jól van ez így, egy pálinka fesztiválra nemigen mennék ki, ha mégis, nem tudnék konkrét párlatélményekről beszámolni. De így viszont a pálinka párjával, a híres-nevezetes debreczeni páros kolbásszal még tudtam foglalkozni. Autós sors.
Gyermekeimmel gyorsan körbenéztünk az etetőhelyeken és egy gyors kóstolást rendeztünk. Hagymás sült kacsamáj: gyámoltalan. Én borsos karakterrel, római köménnyel, édesköménnyel, hagymamaggal fűszerezem, hagymát gazdagon párolok alá, szóval ez ahhoz képest menzagagyi.
Debreceni páros ugyaninnen: átlagos. Később jutott eszembe, vajon a debreceni pároskolbász versenybe ezzel neveztek? Ha igen, nem lesz belőle nagy elismerés.
Egy másik helyről haltepertő. Míg vártam az adag elkészítésére, firtattam a harcsa halászlé alapanyagát. Pfffffff, afrikai harcsa! Még szerencse, hogy haltepertőt csakis pontyból lehet készíteni. Nem is vennék attól debrecenit, aki még egy tisztességes harcsa halászlevet sem tud összeütni! De a haltepertő finom volt.

Jártam, keltem, fotózgattam, a párlatos kiállítók esetében kétféle koncepciót véltem felfedezni. Vagy komoly szakembernek kinéző férfiak, vagy szép lányok üldögéltek a standoknál. Persze, lehet, hogy némelyik menyecske értett a párlatokhoz is, ezt nem teszteltem.

Később ráakadtam egy ismerős vendéglő standjára, na, ott egy nagyon szép mestermunkát találtam. A Mester8 vendéglő standján az I-Bolt és Boros Laci bácsi közös alkotását láttam. Már kifőzés előtt tanulmányozhattam a kolbász textúráját. Gyönyörű, nagy szemcsés, igazi vagdalt jelleg. A főzés és a rövid pirítás után a tányéromra tettek egy párat, még szerencse, hogy az első falat előtt nem felejtettem el fényképezni! Ez végre egy olyan kolbász volt, amelyik nem aromától, hanem valódi füsttől volt zamatos, és az első harapás rögtön elárulta, hogy nem egy pépes virslivel van dolgunk. Elhiszem, hogy ez egy versenymű!

Na, akkor nézzük a vizuális emlékeimet a Debreczeni Zamat Pálinka és Pároskolbász Fesztiválról:
































Ki emlékszik a mese címére? :))



















Az alábbi néhány kép afféle képes csilihatározó. Katt rá, jó nagy kép lesz.

























2012. szeptember 9., vasárnap

Nemcsak...

...egy pénzügyminiszter reggelije lehet említésre méltó. Néha én is belenyúlok érdekes dolgokba. Pénteken este például ilyeneket kóstolgattam:

Ez egy újhagymahab leves volt, medvehagyma fúzióval, szarvasgombás kecskesajt csipsszel.

A fő fogás burgundi bárányborda volt, vargányás burgonyapiskótával, kerti zöldségekkel.

Mindez az Agráron, az I-Klubban történt, ahol Elek Richárd, az Olíva Bisztró és Gasztroház séfje tartott bemutatót.
Még a desszertet is ő építette:












Az pedig ilyen lett:












A desszert nevére sajnos nem emlékszem, mert közben elkezdtünk valami tésztaevésről, meg a szakállamról beszélgetni és én nem nagyon tudok egyszerre több dologra is figyelni.

2012. szeptember 6., csütörtök

Nem klasszikus sült oldalas

Tavaly kezdődött. A Karajon volt egy érdekes fűszerezés, akkor szederrel. Megcsináltuk többször is, de egyszer csak vége lett a szeder szezonnak. Utána viszont szilvával sütöttük az oldalast. Kérem, ez a kreativitás.

Most is előkerült, mert emlékeztünk a tavalyi ínycsiklandó ízekre, a sok finom szilva meg ott kelleti magát.



A kis sütőtálakat nagyon vékonyan kikentem zsírral, majd besóztam a darabokra vágott oldalast. Eredetileg a kínai ötfűszer keverékre szólt a recept, de már nem emlékeztem az ötödikre, így négy fűszer keverékét használtam: szecsuáni bors, fahéj, szegfűszeg, csillagánizs. A kis fűszermozsárban összetörtem, porítottam, nagyon kellemes ánizsillat lengedezett a konyhában. A húsokat beszórtam a fűszerkeverékkel is.

Összeraktam a sütőadagokat, a tetejére a magvazott, felezett szilvával. Ilyen lett:


A szokásos módon, 160 fokon sütöttem. 50 perc után megnéztem, de még nem volt a hús igazán puha. Még vagy 15 perc sülés és kész volt a finomság:


Ugye, hihető, hogy ez köret és kenyér nélkül a legjobb?

Minél több szilvával készüljön!

2012. szeptember 2., vasárnap

Mi is megünnepeltük!

 A napokban olvastam fbookon a Nemzeti Gulyás Napról. Szimpatikusnak, érdekesnek láttam ezt a kezdeményezést, nem volt nehéz ráhangolódni. 

Azt akartam, hogy legyen ebben a tegnapi gulyás főzésben valami különleges, ezért elhatároztam, hogy most megtanítom a fiamat a gulyás főzésére. Grillezni, szalonnát sütni szeret, a slambucfőzésbe is belekóstolt már, a gulyást szereti... szóval ilyen előzmények után érdemes belefogni.

A nagylányom is ott volt, Balázs unokatesó is, így aztán egyszer mondottam el és hárman értettek belőle. Édesanyám is figyelt, de ő nem szokta ezt a módszert használni.


A lusta módszert magyaráztam el.
Felaprítottuk a húst, most erre az ünnepi alkalomra volt szegy, oldalas, marhafarok, nyaka, szóval jó kis csontos alapanyag jött össze. Lassabban fog megfőni, de ráértünk.

Kikentük vékonyan zsírral az öntöttvas bográcsot.
Alulra ment hagyma, rá csontos hús, rá hagymát, csontos, majd csont nélküli húst rétegeztünk. Végül felöntöttük vízzel az egészet. Valahogy így:





Feltettük a bográcsot a tűzre, szép lassan felforraltuk. Ekkor került bele só, paprika, csípős paprika. És folytattuk a ráérős beszélgetést. Ezt az ételt nem kell kavargatni, hanem arra kell ügyelni, hogy olyan tűz, meg parázs legyen alatta, hogy csak gyengén forrjon.

Egy félóra múlva megkóstoltuk és tettünk bele sót. Egy kis erős paprikát még elbírt, így tettünk bele apróra vágott piros csípős paprikát. Ezek a fajták ilyenkor a legfinomabbak.

Telt, múlt az idő, nem is kevés. Kinga azt mondta, ő már nagyon éhes. Megkóstolta a levet, ízlett neki. Kellett volna egy GIFet csinálni arról, hogy attól kezdve mindig volt, aki épp kóstolt. Felálltak, odamentek, kóstoltak, majd jött a következő. Én lesben álltam és meg tudtam örökíteni azt a pillanatot, amikor már négyen ólálkodtak a bográcsnál, kóstolás ürügyén.



Na, ekkor eljött az ideje, hogy megnézzük a másfél órája csendben fővő húst. Hát, az még nem főtt meg, úgyhogy legalább még egy jó félóra kellett neki.
Később újra kóstoltunk. A csont nélküli húsok már mejdnem jól megpuhultak, de ilyenkor még a nagyobb darab csontos húsok még biztosan nem jók. Természetesen nem kavargattuk a fővő gulyást.



Türelmesen kivártuk, míg ránk esteledik és azt, hogy a húsok megfelelően puhák legyenek. Közben egyszer egy kis vízzel pótoltuk az elfővő és elkóstolt lémennyiséget. Kiszedtem a csontos húsokból egy adagot, ezt eltettem jobb időkre, majd gulyás leves lesz belőle. A megmaradt gulyás alaphoz pedig hozzátettük az előkészített krumplit.

Már látszott az alagút vége, a krumpli hamar megfőtt és kezdetét vette az ünnepi étel elköltése.

Volt, aki mélytányérba szedte, volt, aki laposabbat választott, én a szimbádos mélytányéromból szeretem a gulyást. Vagy kis bográcsban. Ecetes uborkát ettünk hozzá, de kenyeret egy falatot se!

Eszembe jutott, hogy elfelejtettünk bele paradicsomot tenni, pedig elő volt készítve két kis érett szem. Érdekes, hogy birkából is szokás ilyet főzni, de a régi főzőmesterek abba soha nem főzték bele a krumplit. És nem tettek bele paradicsomot. Erre vannak mindenféle magyarázatok ("kihánnya magábúl", stb.), nem tudok igazságot tenni köztük, de én is ezt követem. Önthettünk volna bele a végefelé, a pótláskor egy kis száraz vörösbort, de ezzel csak lassítottuk volna a fővést úgyhogy most ezt nem erőltettem.

Így is tökéletes lett.