Tísztakása

 by PO

A tésztakása (itt nálunk: tísztakása) a régi idők étele.

Abból az időből való, amikor még nem volt krumpli, vagyis a XIX. sz. közepe előtti korszakból. Ecsedi István írt róla majd 100 évvel ezelőtt, vagyis még egy darabig párhuzamosan élt a slambuc nevű újabb étellel, aztán - szerintem a háború után már kiszorult az étrendből.

A tésztakása egy nagyon egyszerű pásztorétel. Ha nézzük az elkészítés módját, és azt, hogy köles, leveles tészta, só, zsír és víz kell hozzá, rögtön észrevesszük, hogy ez lehetett a slambuc őse. Sőt, közvetlen elődje.

Nézzük az alapváltozatot:

Zsírban megpirították a leveles tésztát, majd szórtak rá kölest. Felöntötték vízzel, forralták, sózták.
Amikor a tészta és a kása felszívták a zsíros főzőlevet, óvatosan kevergetni, majd forgatni kezdték. A végén hasonló volt, mint egy jól megpirított mezítlábas slambuc.

Én ezt a régiséget rekonstruáltam, de be kell látni, a mai ízléshez egy kicsit idejét múlt ízek ezek. 
Úgy döntöttem, egy gyorsabb étellé varázsolom. Amit konyhában akár háromnegyed óra alatt is össze lehet ütni - és legyen sokkal színesebb, mint egy menzás krumplistészta!

Akkor nézzük ezt a modern változatot!

Szalonnából zsírt olvasztok, kiszedem a pörcöt és félreteszem.
A zsírban megpirítom a száraztésztát (leveles tészta, lebbencstészta), majd rászórom az apróra vagdalt hagymát, zöldpaprikát, adok hozzá sós paprikakrémet. Óvatosan összekeverem, majd 2 evőkanál fűszerpaprikát hintek reá.  Kölest adok hozzá, és az egészet összekeverem.
Forró vízzel nyakon öntöm, majd lassú tűzön forralom. Sózom, csípős paprikával fűszerezem, készre főzöm. A kész állapotot az jelzi, hogy minden puha, és már nincs leve. Mindmegitta, mindelfőtte.
Tálaláskor szórunk rá a szalonna pörcből.

A tányérfotón a végeredmény így jelenik meg:

Az óvatosan ottfelejtett odahelyezett paprika jelzi, hogy erősen csípősre sikeredett. 
A tányért finomutalásféleképpen piros kockás abroszra tettem. Jelezve, hogy ezt az ételt kis útszéli etető helyeken is el tudnám képzelni.

Messze földről jött emberek kedvéért bemutatom, milyen pásztorételeket szoktam főzni - ezeknek az alapanyaga egyként a leveles tészta.

Mezítlábas slambuc, mint alapétel.
Az öt jellegzetes hozzávalóból készül, szülőhazája a hortobágyi, balmazújvárosi, hajdúböszörményi puszták.
A krumplit zsírban üvegesre pároljuk, majd felöntjük vízzel, felfővés után sózzuk. Hozzáadjuk a tésztát, majd az egésznek elfőzzük a levét. Forgatjuk, rázogatjuk, a végeredmény egy pirospozsgás, zsíros gombóc.
Díszítési lehetőség, ha a tésztát a legelején megpirítjuk. És még az is, hogy a szalonnapörcöt rászórjuk a kész ételre, Jómagam nem szoktam pirítani a tésztát, a pörcöt pedig arra használom, kogy kínálgatok belőle, ha valami lázongás akar kitörni a hosszú főzési idő alatt. Mert az a 32 forgatásnyi idő remek csapatépítő! Ennyi idő alatt azok is megvilágosodnak, akik csak egy bográcsban főtt krumplis tésztát ismertek fel benne - és boldogok, mert meglátták a slambuc legtisztább lényegét!

Öhön, szülőhazámból.
Hajdúnánáson Tiszavasváriban és Dorogon lehet találkozni ezzel a paprikásan színezett változattal. Itt a leveles tésztán, krumplin és zsíron kívül kerül még bele egy kis hagyma is és piros fűszerpaprika. A tésztát az elején vagy pirítják, vagy nem. A mi családunkban néhány karika füstölt kolbász is került bele.
Dorognak nincsenek birtokai a hortobágyi pusztán, így nyilvánvaló, hogy a szomszéd nánásiaktól eltanult ételről van szó. 
Én ezt a változatot nem készítem, de megőriztem a szülőhazám többi ízemléke között.

Pirított tísztaleves - pergelt tísztaleves, lebbencsleves.
A leveles tésztát zsírban megpirítom, majd fűszerpaprikával meghintem. Apróra vágott hagymával hűsítem, majd felöltöm forró vízzel. Forrás után teszem bele a krumplit. 
Az a színezési lehetősége, hogy két evőkanálnyi kölessel gazdagítom, zöld paprika darabokat is teszek bele, esetleg egyetlen darab paradicsomot is, majd a vége felé tojást buggyantok bele. Belészórom a húsos szalonna pörcöt is.

Öreglebbencs, a Tisza mellékéről.
A zsírban pirított tésztához kolbász karikákat is teszek. Fűszerpaprikával megszórom, majd apróra vágott hagymával, sós paprikakrémmel hűtöm. Felöntöm forró vízzel, az újraforráskor beleteszem a kockákra vágott krumplit. Ha mindent jól csináltam, amikor a hozzávalók puhára főttek, addigra mind megitta a levét.
Figyelmes olvasók rácsodálkozhattak, ez az egyetlen, amiben szeretem a füstölt kolbászkarikákat.

És még néhány paraktikus tanács:
A slambuchoz, öhönhöz a legjobb a pincében, veremben hagyományosan tárolt krumpli. Friss krumpliból nem jó ilyet főzni, mert ragad, mint a bélyeg...
A slambucba és öhönbe a krumplit vékony karikákra vágjuk, a többi ételben kockára.
Ezen ételek főzésénél a zsír helyett ízesebb, ha szalonnát olvasztunk. Szabad tűzön elég a sós szalonna, tűzhelyen pedig már jobb füstölt szalonnát használni. Ha kínálgatni is akarunk a pörcből akkor használjunk a zsír kisütése után húsos szalonnát is. Az ugyan sötétre színezi a zsírt, de ez teljesen rendben van.
Az slambuc és az öhön főzéséhez vasbogrács szükséges. (Ha valakit érdekel annak az ápolása, kiegészítem a posztot.) A többi ételhez célszerűbb a zománcozott, a rozsdamentes vagy az öntöttvas.

Természetesen tudom, hogy a slambucféle ételeket sokféle néven nevezik, de ezek egy kicsit mind különböznek is egymástól.

Végül nyelvi emlékek ápolásaképpen álljon itt néhány ételnév ebből a tágas családból:
Öhön, öhöm, öreglebbencs, betyáros, galaburgyi, handabakáré, slambuc, nyögvenyelős - hirtelen felindulásból ennyi jutott eszembe.

Fülétől a farkáig

 by PO

Ezt a receptet olvastam már régebben is, Zilahy Ágnes asszony szakácskönyvéből való. De igazán akkor figyeltem fel rá, amikor Máté Szabi is elkészítette, és látá, hogy jó.

A malacfej ma rendszerint a disznósajt egyik alapanyaga, máshol nemigen találkozunk össze vele. Esetleg belekerül még kocsonyába, de ez a bőrös-zsíros alapanyag paprikásként teljesen ismeretlen. Elképzelhetjük, hogy a régi idők embere sokkal többre becsülte ezeket a zsíros falatokat. A mai ember meg sovány tarját követel a hentestől, meg a csirkemell-fetisiszták, ááá, hagyjuk....

Ágnes asszony (de!) 140 éves receptje egyszerűbb már nem is lehetne, ezért én egy kicsit színesebbé tettem. Részben azzal, hogy a koponyáról lefejtett anyag mellé még farkat is tettem bele, másrészt a paprikán kívül más fűszereket is használtam.

Tehát a malacz-fej paprikás hozzávalói:

- egy fél malacfej,

- néhány malacfarok,

- zsír,

- 2-3 fej vöröshagyma,

- 3-4 kanál fűszerpaprika, ízeket gazdagítani kápia, csili, cseresznyepaprika,

- fűszerkömény,

- babérlevél.

A fél fejet szakácsfáklyával megperzseltem, megtisztogattam, majd a fejhúst lefejtettem a koponyáról, és ezzel túl is voltam a főzés legkellemetlenebb részén.
A fejhúst és a fület felvagdostam falatnyi darabokra. A farkakat háromfelé vágtam.

Egy edényben zsírt hevítettem, majd beledobtam egy fél evőkanál fűszerköményt. Negyed percig gyönyörködtem a sercegő hangokban, meg a kipattogó szemek illatfelhőjében, majd beledobtam az apróra vágott hagymát. Alaposan megpároltam, mert gyanakodtam a disznó fiatalabb korára, ebből adódóan a rövidebb főzési időre. Közben adtam hozzá paprika krémet is.

A tűzről lehúzott edénybe fűszerpaprikát tettem, majd belevegyítettem a feldarabolt húsokat, bőröket. Felöntöttem meleg vízzel, majd közepes tűzön főzni kezdtem. Sóztam, tettem bele két kis babérlevelet, majd még csípős paprikát is.
Időnként megkevergettem, kóstolgattam, szóval ott fontoskodtam a tűzhely körül.

Nem ártott az óvatosság, ez tényleg fiatal állat lehetett, mert egy óra alatt puhára főtt. "Mintha kis malac húsából készült volna." - írta Ágnes asszony. "Nagyanyád szívószállal" - mondta Imre komám.

Zöldséges kölest készítettem hozzá. Nálunk, gyerekkoromban a disznótoros ebédnél a pörkölt mellé ilyen köret volt.
Legközelebb jobb választásnak tartom a főtt köles és savanyú káposzta elegyéből készült köretet. (erről ITT)

Kattintottam a kész paprikásról egy zsánerképet:

...majd a feladott ételről is:

És ezzel meg is volnánk.

A malacz-fő paprikás nem lesz a kedvencem, de mégis elkészítem évente egyszer. Érdekes színes alapanyag, ismerős, de mégis szokatlan ízek jelennek meg.

Ügyeljetek arra, hogy a bőrfelületet alaposan tisztítsátok meg. Az alapos perzselés mindenképpen jó ízeket hoz, másabbat, mint a füstölés. És ez ráadásul minden falatban megjelenik.
Amennyiben nagyobb a fej, célszerű csökkenteni a zsíros részek mennyiségét a főzött adagban.

Fül feltétlenül legyen benne! Én farok nélkül sem csinálnám...

Jó étvágyat, kalandorok, kíváncsiak, időutazók!

Télkergető táncház, Hosszúpályi, 230325

 

by PO

Tudtam jóelőre, hogy lesz, mikor lesz, hol lesz. Mégis késtem 8 percet…

Már a kanyarban hallottam a zenekar dübörgését, közelebb érve Puskás Laci direkcióit… betekintve a terembe pedig csak ropogó lábakat, suhogó szoknyákat (óóóazapirosszoknya!), táncolókat láttam! Senki nem ült, csak a büfések!

A hosszúpályiak ma délutánra egész szép kis műsorfüzért találtak ki. Volt itt kiszebáb égetés, sokadalom, meg örömködés afelett, hogy elégették a kiszebábot, tiszta erőből itt van a tavasz! Néptánccsoportok adták egymásnak a színpadot, meg a zenekart, így az ünneplő gyülekezet már délután óta hangolódott az estére.

 Ahogy elolvastam a plakátot, rögtön láttam, ez a táncház sikerre van ítélve. A recept az volt, hogy… na, ezt majd a végén!

A táncház hajdúsági tánccal kezdődött. Kívülállók nem nagyon ismerik ezt a helyi módit, sokan a szatmári táncok kilúgozott változatának tartják. Országos színpadokon is ritkán tűnik fel. De azért 2019ben egy dunántúli legény az aranysarkantyúért ilyet táncolt. Megmutatom:

 

Vajon hogy jutott eszébe? Talán úgy, hogy a párja eszébe juttatta – Nóri mégiscsak hajdúsági menyecske.

Egyébként a hajdúsági tánc tényleg nem olyan attraktív, mint a felkapott erdélyi táncok, de! Olyan a figurakészlete, hogy egy táncházban félórás tanítás után is elindulhatnak a párok, és önállóan táncolhatnak. Na, ennyit az élményteli bevonódásról ;)

Puskás Laci és Fanni alapos munkát végeztek, mert félóra elteltével a népség pörgött-forgott, énekelt, szóval már az első menetben felvették a táncház ritmusát.

Utána szilágysági táncok következtek. Mindegy is, hogy krasznai vagy tövisháti, jól tanulható mindkettő. Az ünneplő gyülekezet nagy élvezettel táncolta ezt is!

A magyarbődi rend egy kiadós énekléssel kezdődött. A menyecskék egy nagy karikázó kört alkottak, és úgy zengették a magyar nyelvterület legészakibb részéről származó, többszólamúvá vált dalokat. Sokak által ismert zenéről volt szó, én végig hallottam a terceléseket. A tánctanítással bevezetett tánc is hangulatosra sikeredett.

A mezőségi rendet is egy félórás tanítás vezette be. Ekkor már nem voltunk olyan sokan, mert ez már a táncház vége felé volt. De azért a táncolók lelkesedésén látszott, hogy ez az egyik kedvenc.

Kiszebáb égetésével kezdődött, kalotaszegi menettel fejeződött be a télkergető táncház. Mi remekül éreztük magunkat, a lehúzás után a rendezők arcán láttam a fáradt, megkönnyebbült mosolyokat, sóhajokat.

 

Ide a végére összeszedtem, mit tegyen az, aki egy jó táncházat szeretne rendezni.

· Keress egy jó nagy termet, ahová befér sok táncoló ember, a közelben sok autó parkolhat.

· Végy egy jó zenekart. A Bakator egy elég jó zenekar. Régóta ismerem őket, de amikor a nyáron hallottam Harangodon, hogy játszottak a Fordulj Kispej lovam táncegyüttes talpa alá, én a legjobbak között jegyzem őket. Azért a palatkai menetben én hiányoltam még egy brácsást… ;)

· Hívjátok Puskás Lacit és Lakatos Fannit táncot tanítani. Fannit piros szoknyában… Ha Laci nem ér rá, akkor valaki olyat, aki képes olyan szívvel, lelkesedéssel jelen lenni, hogy a gyerek táncház végén csöpög a kalapja karimájából a víz. Fanni mellett nagyon szeretjük Vajda Juditot is.

· Legyen etetés-itatás, de ezt egy esti programnál nem kell túlzásba vinni.

· Legyen jóelőre megfelelő hírverés, a közösségi médiában.

Még két dolgot nem érintettem. Ezekkel is kell foglalkoznom, mert szorgos olvasók számon kérik.
Az egyik a szoknyák kérdése. Nem vagyok egy divatdiktátor, de azt láttam, hogy akik olvasgatták az előző posztjaimat, azok nagyon szép szoknyákat öltöttek. Kivéve Fanni, aki mindig élményszámba menő szép szoknyákat visel, de ezt csak 15 percben tudnám összefoglalni...
A másik a zenekari hangzás, a sound. Mondtam már, hogy nem szeretem a villanygitárokat, meg a villanybrácsákat, de itt a teremméret és létszám indokolttá tette a hangosítást. Jó ízléssel megoldották, hallhatóan nem először hangosítanak népi vonószenekart.
Külön dicséret jár azért, mert a prímás állva játszott. Ádám tud valamit...

Ez jó táncház volt? Mindenképpen az, még sokáig emlegetjük. Köszönjük mindenkinek! Az elűzött tél azért visszakacsintott kicsit kedden délután, de nem bánjuk………………

Szivárványos táncház, Derecske, 230311

 by PO

Haladni kell a korral, ezért ezt a táncházas élménybeszámolót az – egyre híresebbé váló – Mesterséges Intelligenciával akartam megíratni.

Ezt ne úgy képzeljétek, hogy terpeszkedtem a fotelomban, kortyolgattam a szponzorbort, beírtam a címet és unottan ásítozva vártam az eredményt. Hanem úgy, hogy terpeszkedtem a bőr vezérigazgatói forgószékemben, megadtam az MI-nek néhány fontos tényt és nyomtam egy entert. Még ki sem tudtam nyitni a szponzorbicskát (ezt a posztot a Dixon késgyártó manufaktúra támogatta), máris itt volt a válasz! Olyan meglepően gyorsan, mint a Mézga családban a Köbüki küldeményei!

Az MI – aki veletek ellentétben nem járt még táncházban – így fogalmazta meg élményszerűen a szombati kalandomat:

Az este felettébb varázslatos volt! A Bíró Imre és zenekara által játszott zenék alatt döbörgött a bőgő - brácsa ritmusszekció, míg a hegedűk szomorú dallamokat sírtak. A hangulat fantasztikus volt, és az emberek százai összedobogtatták a szívüket egy ritmusra. A kalotasszegi csárdás volt a táncház csúcspontja, és a táncosok egyszerűen magukból kiestek a lendületből. Mindenki boldog volt, és az este emlékezetes marad mindenki számára!

Háááát, nem rossz ez. De majd, ha a Mesterséges Intelligencia is elmegy elég sok táncházba, teleizzad néhány inget, töméntelen sok népzenét hallgat, bizonyára meglátja a néptánc legtisztább lényegét. Addig viszont érjétek be velem! :-{) [ez egy bajszos szmájli volt!]

Szóval kezdjük onnan, hogy Derecskén táncház volt. A napfényes Derecskén.

Nem győztem örülni – ezért már a bejáratnál széles vigyorra váltottam, ami egész este le se hervadt rólam – mert ezúttal a nagyteremben volt a mulatság!

Ez egy táncházhoz méltó helyszín. Elegendő tér, hely a gyerekeknek, szülőknek, táncoló és nézelődő vendégeknek. És parketta! A legjobban táncolható padló!

Szóval székek, asztalok, a délutáni táncház tomboló gyermekei, szülői, az áthangolódó zenekar és a gyülekező felnőtt táncház közönsége zsinnyegtek, amikor én érkeztem. Én azért szeretem a derecskei táncházakat, mert több generációról gondoskodnak. Délután a gyerekek táncolnak, kézműveskednek, láthatóan nagyon élvezik a dolgot, aztán jönnek a nagyfiúk, nagylányok, meg a molyos farkú öreg rókák.

A felnőttes program azzal kezdődött, hogy a debreceni Főnix táncegyüttes bevonult és bemutattak egy jó kis rimóci táncos hangulatot. Először felszaladt a szemöldökünk a hajunk alá, mert a fiatalok bizony nem viseletben jöttek, hanem civilben. A fiúk hétköznapi módon öltöztek, a lányok csiniben – de azért pár perc alatt átállt az agyunk, elfogadtuk, hogy nem kell mindig a színpadias megjelenést erőltetni. Ez így teljesen rendben volt. Csak azt a tűzpiros ruhát tudnám feledni, uhhh……….

A bemutatót egy kis tánctanítás követte. Elfelejtettem videózni, mert úgy lenyűgözött a leánkák röptetése – nem is emlékeztem, hogy itt többet vannak a levegőben, mint a padlón – de igazán hangulatos volt!

Utána volt egy kis felcsíki tánc, meg huncutkodás. Ez alkalmas volt arra, hogy a népséget érzékenyítsék: itt most egy táncolós mulatság következik!

Ezután derecskei verbunk tanítására tsalogatták a legényeket. A Hajdúságban egyedül itt maradt meg egy felgyűjthető verbunk hagyomány, örülök neki, hogy itt ezt még szépen ápolják is. (Külön ünnepet is szántak ennek Derecskén.)

Ezen a tájékon szinte minden táncegyüttesnek van valamilyen hajdúsági korográfiája, ebben jellegzetes betét a derecskei verbunk – én is táncoltam ilyet.

Most volt egy kis tanítás, utána a helyi legények a vendég legényekkel egy vérbő közös verbunkot mutattak be. Vertem a fejem a falba, mert előre nem sejtettem, hogy a táncház egyik csúcspontja lesz ez – és így nem örökítettem meg…

Ezután a jelenlévő két táncegyüttes fiataljai hajdúsági táncokat táncoltak – spontán módon, ahogy jött. Gyönyörű volt!

Szilágysági táncok következtek immár. Remekül szólt a zenekar. Talán az a legnagyobb dicséret, hogy eleinte észre sem vettem, hogy fel vannak hangosítva. Tudom, ki tette, megjegyeztem a pofáját, jó ízléssel végezte a munkáját. Be kell látnom, ekkora teret, ennyi táncoló embert, Jeremiás Lajos hangját, mégannyi beszélgető közönséget nem lehet unplugged túlzengeni. Ide kellett a hangosítás.

És ekkor jött a kalotaszegi menet. Minden táncházak csúcsa, itt mindenki alaposan kitáncolja magát. Volt csárdás, friss, utána legényes, meg verbunk is. És még egy kis kalotaszegi invertita is. Erről készítettem egy jellemző hangulatképet, itt láthatjátok.

A zenekar talán ebben a tánczenében érezte a legjobban magát. Lenyűgöztek a súlyos tizenhatod-zuhatagok, a míves, szépen kijátszott díszítések. Meg kell dicsérnek az éneklős prímásokat! Lassan kimegy a divatból, hogy a zenekar énekeljen – pedig hallhatjuk, milyen elemi erő volt azokban a 30-50 évvel ezelőtti zenekarokban, mindenki énekelt! Mindenki, még a bőgős is!

 

Szokatlan módon ezután jött a széki pár. Gyönyörűen megmuzsikálva, szépen táncolva. Nekem volt egy tévképzetem arról, hogy a fiatalok ezt már nem is szeretik. Ennek ellentmond az, hogy már az elején, a négyes alatt folyamatosan megtelt a tánctér. A végén még sűrű tempót, meg ritka tempót is jártak a legények.

A jól sikerült táncház szép záróakkordja a mezőségi táncok voltak. De ez ma már mindig palatkai. Senki nem játszik egy táncházban magyarszovátit, nem táncol pl feketelakit, a palatkai lett az abszulút kedvenc.

A zenekar megadta a módját, a táncrend egy méltóságteljes akasztóssal kezdődött, majd ment tovább csárdással, szökőssel, friss csárdással, ahogy kell. Egy kis legényes zárta a végét, majd mindenki igazán lenyugodott.

Remek táncház volt ez!

Méltó helyen, jó zenekarral, idevaló közönséggel. Úgy érzem, senki nem bánta meg, hogy szombat este itt múlatta az időt.

Többen kértétek, hogy a szoknya kérdéskörre máskor is térjek vissza. Itt kevés volt a szép táncos szoknya, inkább a fiatalos ruhák és a mára folklorizálódott elastic farmerek uralták a látképet. De ez érthető abból, hogy fiatal, aktív táncos korosztály volt túlsúlyban.

Feljegyeztem: Derecskén április 22-én lesz legközelebb táncház. A Palatkai Szimfonikusokkal…

Jövök!

Végül mutatok néhány képet a szponzor gyönyörű munkáiból. Hogy miért pont kések, bicskák? Nem is tudom. Úgy gondoltam, a derecskei verbunk szülőföldjére mégsem jöhetek szemöldökcsipesszel!

Göbölyös táncház, Tiszavasvári, 230304

by PO

Egy táncegyüttes neve mindig érdekes, vajon mi az üzenete? Hogyaszongya: Göbölyös Kör-karéj Egyesület. A táncház előtt firtattam ezt, és addig jutottunk, hogy a Göbölyös Tiszavasvári külterületén egy kis rész, egy tavacskával. A Göbölyös-tó ismertebb nagytestvére a Fehér-szik tó, onnan pár nyíllövésre. De mire megy a nagyobb hírével, róla nem neveztek el táncegyüttest.

 A táncház alcíme az volt, hogy batyusbál. Ez a szó mindig megmozgatja az emberekben a gondoskodó szeretetet – aki szeret, az etet – nagy mennyiségű ételt-italt hordanak össze egy asztalra. Vagy több asztalra. Elnézve a finomságokat, titkon azt kívántam, bárcsak addig tartana ez a táncház, míg ezek betartanak!

Én háromféle pogácsát vittem. Ezek is jók éhenhalás ellen, de pálinkák, borok méltó kísérője is.

Nem vagyok szociológus, de már észrevettem, hogy minden táncház közönsége más. Itt főleg az együttes aktív, passzív tagjai, barátok, ismerősök voltak, néhány messzebbről is jött vendéggel. Fiatalok kevesen voltak. jónéhány csillagszemű, szép leánka, de legények alig.

Az ünneplő gyülekezet táncház többségét az a korosztály tette ki, akit én – rendkívül találóan – úgy jellemeztem, hogy „too young to die – too old to kalotaszegi legényes”.

A terem nagysága miatt nem kellett hangosítás – hál’ Istennek – így Bakos Dani & zenekara tényleg hifi minőségben szólalhatott meg. Rendes vonós felállásban. A hangosítással néha nincs gond, vannak jó ízlésű emberek. Máskor csak olyanok tologatják a potmétereket, akik elektronikus zenéken nevelkedtek, nem is ismerik az akusztikus hangszerek hangját. De a legnagyobb bosszúság nekem az, hogy ha van elektronika, a zenekari szünetekben is betolnak valami hangos zenét, amitől nem lehet, csak kiabálva beszélgetni. Ősrégi vendéglős trükk…

A táncolás egy kedves kis moldvai blokkal kezdődött. Nekem tetszett, hogy a zenét nem püfölték széjjel valami nagy dobbal, hanem ízlésesen a bőgős oldotta meg a ritmus szekciót. Volt egy csokornyi moldvai sláger, így a népség kellően „meg lett érzékenyítve” egy hajnalig mulatásra.

Utána jött egy széki pár. Egy becsületes. Az elején csaptak a legények, fröcsögött a tesztoszteron! Utána négyes, majd lassú. Összekötötték egy szapora lassúval, majd jött egy jól énekelhető csárdásfüzér. A végén a jövevény táncok, ahogy kell.

A kalotaszegi menet nagy indulatokat váltott ki, rögvest tetőfokára hágott a hangulat! Én mindig abból érzem, mekkora a forróság, hogy milyen hangos az ének. Na, hát itt olyan tűz volt, amiben jó volt táncolni, csak énekelni, akár csupán szemlélni is. Milyen jó érzés lehet ezt muzsikálni is! Nagyon jól szólt a zenekar!

A mezőségi rend következett immár. Örültem, hogy szépen megadta a módját a zenekar. Akasztóssal kezdték. Amikor egy zenekar nem ezzel kezdi, nekem mindig olyan érzésem van, hogy gyorsan át akarnak esni a mezőségi renden, mint egy gyerekbetegségen.

Szóval itt szépen megadták a módját. Örömünkre, bele volt muzsikálva az akasztósba a Szelidecske is, amit a táncoló népség hálásan fogadott, átszellemülten énekelt. Jó kis íve volt a csárdásnak, szökősnek, sűrű csárdásnak is. A végén volt egy kis korcsos, de mondtam már, hogy ez egy idősebb korosztály volt, így ez zenei szempontból volt szép keretezés.

Az éjfélt a vajdaszentiványi rend közben szeltük át. Itt is sorjáztak az énekelhető slágerek, az „Akkorszépazerdő”, a híres mezőmadarasi halottkísérő és a többi. A banda alapos munkát végzett itt is. A lehúzást pihegő keblek, gyöngyöző homlokok és cserélendő ingek követték.

A táncház egy kis hajnali énekléssel ért véget, ami méltó befejezése egy táncháznak. Mint a sütemény egy szép, kerek vasárnapi ebédnek.

Szóval remek kis táncház volt ez. Jól zengő zenekarral, jó emberekkel. Nem véletlen, hogy az egyik kis táncos csemetét, aki még egy éves sincs, ide hozták a szülei, hogy érezze az Élet áramlását.

A javallatom az, hogy postcovid izé, depressio esetén ilyen táncházat írjon fel az orvos. Heti egy szemet.

Ps.: A szoknyák nagyon rendben voltak! És bizonyára nem azért, mert olvasták az előző posztomat! :-))

 

Bajnóca táncház 230225

 by PO

A bajnóca egy kedves kis virágzó, lombhullató cserje – nevezik kerti gyöngyvesszőnek is. A Bajnóca pedig egy ügyibevaló kis néptánc együttes*, valahol a Berettyó mentén. Konkrétabban a jobb partján, Berettyóújfaluban.

Az elmúlt szombaton náluk jártunk táncházban. A mulatságot a székházukban rendezték. Nem túl nagy terem, jóféle fapadló várt itt minket. És jókedvű fiatalok. Nekem az a leány tetszett a legjobban, aki boszorkánynak volt maszkolva, piros, vamp ajkakkal, feketében, kalapban, ahogy kell. Őrület!
Az összegyülekezett népnek nem volt kicsi a terem, de a táncház tetőpontján alaposan megtelt. Én azért szeretem az ekkora termeket, mert ebben nem kell hangosítani a zenekart. Az unplugged muzsika szépen betölti a teret, és jó a hangzása. (A hangosított zenekarnál, a kerámia padlónál már torzul a hangzás.)

A kezdéskor még kevesen voltunk, de hamar összegyűlt a nép. A debreceni Flaska banda - szokványos vonós felállásban - muzsikált, aki igencsak otthon van Újfaluban.
Kezdésnek szatmári (vagy ahogy ma píszí: felső-tisza-vidéki) muzsika szólt és a bálgazda táncospár táncot is tanított. Dancza István és Jakab Barbara hangulatosan tolta az ecsedi ízekkel átszőtt figurákat. Megtelt a terem! A végén még egy kis verbunk tanítás is volt, lelkes kis helyi legényekkel.

Fotó: Makoldi Sándor archívumából

Nem túl hosszú szünet után bukovinai táncok következtek. Csárdást, silladrit és polgári táncokat tanítottak Pistáék. Már megint tetőfokon volt a hangulat – és ezt még kívülről is jó vol szemlélni!

Később a zenekar kívánság alapján muzsikált szilágyságit, székit, mezőségit, kalotaszegit. Nagyon örültem a széki párnak, mert észrevehetően kezd kikopni a mai táncházakból – de itt örvendezhettünk, felebarátaim.

A táncház hangulatára jellemző volt, hogy mindegyik menet végén tetőfokára hágott a hangulat, megtelt a tánctér. Jól szólt a Flaska banda! A gondos bálgazda megtűzdelte a műsort egy kis zsibai, cövekelő, sűrű tempó, ritka tempó tanítással is. Így a kisemberek is érezték a törődést.

A táncháznak sok hangulati csúcsa volt, de azért a mezőségi és a kalotaszegi menet jelentette az igazi tetőpontot!

Barátaimmal sokat szoktunk azon vitatkozni, hogy kell felöltözni egy táncházba. Van, aki szerint öltözz úgy, hogy jól érezd magad. Ebbe aztán belefér a mackóalsó, a farmer, a márkás sportcipő is.

Nekem az a véleményem, hogy ha a bálgazda és a párja fel tud öltözni gyönyörű viseletbe, nekünk is meg kellene adni a tiszteletet. Érdekes kérdés a leányok, asszonyok öltözete. Itt a fiatal leányok öltözete nem sokat bízott a fantáziánkra: népviseletnek számított az elastic farmer… Az idősebb menyecskék viszont már tudják, hogy a nőiség megélése szoknyában más. És a szoknya oly szépen díszíti a táncot…

Jó kis táncház volt ez. Jövök máskor is. Hazafelé végigénekeltem az utat. Háromnegyed óra, amit hazavittem a táncház hangulatából…

*Ezeket a mindenféle bohókás táncegyüttes neveket talán Bistey Attila tudja a legnagyobb szeretettel kimondani...