2011. február 23., szerda

Gombóta

Egy kicsit visszatekintve, talán sok volt a kitérő. A halas posztok nem annyira, de ez a mikrózás, meg egyéb észosztás már nagy elrugaszkodásnak számít az eredeti nyomvonaltól. A nagy vargabetűk után nézzünk ismét egy régimódi ételt. A gombóta közel 100 évvel ezelőtt nem a pusztai romantika miatt került az asztalra, hanem mert ez a néhány alapanyag még a szegényebbeknél is mindig kéznél volt.

A gombóta, vagy öreg reszelt tíszta alapváltozata úgy készült, hogy sós vízben főztek reszelt tésztát, addig kavargatták, míg a levét elfőtte. Aztán tányérba szedték, meghintették egy kis szalonnapörccel és kész. Hát, ez elég puritán.

Lássunk egy figurásabb változatot.
Tele vagyok olyan receptekkel, amelyek úgy kezdődnek, hogy a csizmaszárból előkapjuk a bicskát, belépünk a kamrába és levágunk egy darabot az ott lógó füstölt szalonnából. Na, ez is olyan!
Húsos szalonnát apróra vágok, a bográcsban kiolvasztom. Amikor kiengedte a zsírját, kavargatom, ha szép színe lett, kiszedem a pörcöt és félreteszem. A forró zsírba néhány kolbászkarikát dobok, megpirítom mindkét oldalát, majd azt is kiszedem. Ha sok a zsír, leöntök belőle, majd a bográcsba vizet töltök. Sózom és beleteszek annyi felkockázott krumplit, hogy a víz kényelmesen ellepje. Tehetünk bele néhány szál petrezselyem zöldet is. Amikor a krumpli szinte megfőtt, teszek bele néhány marék tarhonyát. (Ha női segítség is van, akkor inkább keményre gyúrt tésztát reszeljünk bele.)  Óvatosan kavargatom, míg felissza a levét, eközben persze megfő a tészta is.
A kész gombótát tányérra szedjük, szétnyomkodjuk. Szépen díszíti egy-két kanál színes kolbászos zsír. Megkoronázhatjuk a pörccel és a pirult kolbászkarikákkal.
Téli időszakban jól illik hozzá az ecetes uborka, úgyszólván kötelező mellé egy pohár száraz bor.




Ezt az ételt nehéz beilleszteni a mai korszerű törekvéseink közé, sőt, halmozottan hátrányos helyzetű. Nem paleo, nem koleszterinmentes, nem gluténmentes, nem szénhidrátmentes. De egyszer azért érdemes kipróbálni.

Ez a kép meg elég sápadt lett, élőben sokkal jobban nézett ki. Legközelebb valami fotosopfélét is bevetek, lesz egy kis gombtekergetés.

2011. február 21., hétfő

Kidobjuk a mikrót?

, Kidobjuk a mikrót? Még ne. Legalább olvasd végig ezt a bejegyzést.

Tavaly - több irányból is - kaptam egy ímélt. Arról szólt, hogy párhuzamosan neveltek két cserépben kis növényeket. Az egyiket tűzhelyen felforralt, majd lehűtött vízzel öntözgették. Ezek a növények vitálisak, üdék voltak. A másik cserépben lévő ugyanilyen növényeket mikrohullámú sütőben forralt, majd lehűtött vízzel öntözték. Ezek a növények kókadtak, retardáltak és szomorúak voltak.
TEHÁT: a mikrohullámú sütő egy ördögi dolog, mondotta az ismeretlen szerző. A mikrózott cuccok nem egészségesek, bizonyítja ezt az előbbi kísérlet, miszerint a vizet is elcseszi.

Gondoltam, utánajárok a dolognak. Mekkora dicsőség lenne, ha reprodukálható kísérlet eredményeire hivatkozva a Pásztortűz kürtölné világgá, hogy tessék kidobni a mikrót, mert az egy gonosz dolog, károsítja az élelmiszereket. Ez persze így egy rátarti prekoncepció.

Könnyedén beláttam, hogy ilyen következtetés levonására nem vagyok felkészülve, de arra bátran vállalkoztam, hogy a vízre gyakorolt hatását egy kicsit alaposabban megvizsgáljam. A kísérletet az ökotoxikológiában használt csírateszt mintájára terveztem meg.

A csíratesztben mustármagot csíráztatnak. Összehasonlítják, hogy a jónak tekintett vízben és a gyanús vízben hogyan fejlődik a csíra. Kézen fekvő volt, hogy ebben a kísérletben a mikróval forralt és a tűzhelyen forralt vizeket használjuk és hasonlítsuk össze. Én úgy gondoltam, tekintsük azt az alapesetnek, amikor azzal a vízzel nem csinálunk semmit. Így tehát három párhuzamos vizünk lesz: egy forralatlan, egy mikróban forralt és egy tűzhelyen forralt.
De vajon milyen vízzel dolgozzunk? Desztillált vízzel? Talán az hasonlít a legjobban az esővízhez. Vagy egy közönséges csapvízzel? Vagy valami drága focistával reklámozott ásványvízzel? Úgy döntöttem, hogy három víz lesz: desztillált víz, a debreceni csapvízhez közelálló minőségű Ave ásványvíz és a Balfi ásványvíz. A desztillált vízben nincsenek sók. Az Ave ásványvíz alacsony sótartalmú: 520 mg/l, ez az ivóvizekben jellemző érték. A Balfi ásványvízben több, mint háromszor ennyi a sótartalom: 1800 mg/l.


Addig bonyolítottam, hogy ez már 9 párhuzamos minta: három különböző eredetű víz, mindegyik háromféleképpen tálalva.

Ez a mustármag tetszett nekem. Kicsi, de könnyen kezelhető, ráadásul egy evangéliumi példázatban is szerepel. Vettem egy marék mustármagot, olyat, amilyet étkezési csíra készítéséhez árusítanak. Átnéztem, kiválogattam belőle a töröttnek, sérültnek tűnő és eltérő színű szemeket.
Fogtam 9 db Petri-csészét és mindegyikbe tettem egy itatóspapírt, majd beletettem 30 szem magot. Lefedtem és sötét helyen, 20 °C-on tároltam 3 napon át.

Amikor letelt a 72 óra, nagyon vidám kép fogadott. A mustármagokból kicsi, de felismerhető növény lett. Volt egy hosszabb gyökere, amely vízszintesen elhevert az itatóspapíron, volt felfelé törekvő szára és két kis levele. Így szemre nem láttam különbséget az egyik és másik adag között, mindegyik egészségesen fejlődő növényeket mutatott.



Akkor most hogyan különböztessük meg egymástól a különböző tányérok tartalmát? Ehhez kell a matek. Le kell mérni a gyökerek hosszát és azokat kell összehasonlítani. Lemértük. Összevetettük. Íme egy táblázatban minden, ami elsődleges adatként ilyenkor adódik:
Azok kedvéért, akik azért böngésznek gasztroblogokat, hogy egyes állítások egzakt alátámasztásában kívánnak gyönyörködni, diagramokat is készítettünk, az egyes adatsorok eloszlásfüggvényeit így ábrázoltuk:

Ideje, hogy tegyünk néhány velős megállapítást.
  • A kezeletlen vizek közül a mustármag csírázásához az Ave a legkedvezőbb, ez növeszti a legnagyobb gyökereket.
  • A kezeletlen desztillált víz és a Balfi kevésbé kedvező a csírázáshoz, de az eredményeik nem különböznek lényegesen egymástól.
  • A desztillált víz hőkezelése után kedvezőbb lett a helyzet, a mikrózott és a forralt vízzel szignifikánsan nagyobb gyökérhosszak adódtak. A mikrózott víztől valamivel nagyobbak, a forralt vízzel sokkal nagyobbak.
  • Az Ave és a Balfi hőkezelése után a gyökerek kisebbek lettek. A mikrózott és a forralt vizek mindkét sós víznél szignifikánsan kisebb hosszakat eredményeztek.
  • A sós vizek esetében a mikrózott és a forralt vízzel táplált mustármag csírahosszai nagyjából azonos értékeket adnak.
  • Ezek a kísérleti eredmények nem igazolják azt, hogy a mikrohullámmal forralt vízben olyan változások történtek volna, amelyek a vizsgált élettani folyamatot (csírázás) hátrányosan befolyásolná.
  • Ez a kísérlet nem adott választ arra, hogy a mikrohullámú főzés, melegítés hatására az összetett alapanyagokban keletkeznek-e káros vegyületek.
A mikróm marad. Ti se dobjátok ki. De azért figyelni fogom, a szeme se áll jól.
Hát, mostmár bátran azt mondom, ez az ímél egy hoax volt. Egy hülyeség. Ha ilyet kaptok, bölcs mosollyal  dőljetek hátra, bátran küldjétek vissza és kérjétek meg a feladót, hogy ő is küldje vissza ugyanígy. És hivatkozzatok a Pásztortűz blogra.

Az igazán hűséges, kitartó olvasók kedvéért egy női vicc:
Mi a különbség a férfi és a mikrohullámú sütő között?
Semmi. Eleinte mindkettőről azt hiszik, hogy mindenre jó, aztán meg kiderül, hogy csak melegíteni.

Külön köszönöm Lengyel Adrienn és Pásztor Borbála szakmai segítségét.


2011. február 13., vasárnap

Egy másik Ágitól

Régesrég, vagy 20 éve ismertem meg ezt a másik Ágit. Régen, vagy 15 éve kínált bennünket ezzel az egyszerű kis költeménnyel, ő ezt telemea salátának hívta.

Ami a görögöknek a feta, ami a bolgároknak a szirén sajt, a románoknál az a telemea sajt. Egyszerű, ősi technológia, tömény sós lében érlelés, már a régi rómaiak is...

Nagyon szeretem a feta jellegű sajtokat, természetesen a juhtejes változat a kedvencem, a tehéntejjel készültet egy kicsit műmájer dolognak tartom, mások meg épp ezt szeretik. A mediterránumban nem okoz gondot a nagyobb sótartalmú sajtok fogyasztása, a melegebb klíma több izzadsággal, nagyobb nátrium-veszteséggel jár. Nálunk egy kicsit más a helyzet, kissé visszafogottabban kell kezelni ezt a témát, különösen a téli időszakban.

Végy egy kocka (30-40 dkg) krémfehérsajtot. Szerencsére ma már van magyar gyártmányú juhtejes változat is. Kockázd fel mokkacukor nagyságúra. 6-8 db tojást keményre főzünk, majd megtisztítva külön választjuk a főtt sárgáját. A fehérjét felkockázzuk, majd hozzáadjuk a sajtkockákhoz.
A sárgáját villával összetörjük, majd egy kis tejföllel  simára kikeverjük. Fehérbors, őrölt szerecsendió, apróra vagdalt petrezselyem zöldje megy bele. Alaposan összekeverjük, majd ráöntjük a sajt- és tojásfehérje-kockákra. Összeforgatjuk, majd lehetőség szerint hűvös helyen egy éjszakán át állni hagyjuk.

A figyelmes olvasók észrevehették, hogy nem tettem bele sót. Mert nem kell bele, a sajt adja a sóját.



2011. február 8., kedd

Ízek, amiktől a talpam is ökölbe szorul

Igazán hálás dolog engem etetni, itatni. Nem utálok semmit, nem vagyok válogatós, mindent megeszek. Nem fogott ki rajtam sem 9 év menza, sem 1,5 év katonai konyha. Egy patkány évjáratú mérleg legyen ilyen, mindent túlélő
De azért van néhány íz, amiket olyannyira nem szeretek, hogy vasvillával kergetném el.



Kezdődött azzal, hogy gyerekkoromban - ekkorra tehető teasznobságom kialakulásának kezdete  -  nagyszüleimnél megkedveltem a teát. Egy bizonyos teaízt. Vagányul hangzik, hogy nekem már óvodás koromban a boros tea íze volt a kedvencem? Nem sokkal, csak egy kanálnyi savanykás fehérborral és egy kanál cukorral. A biztonságot nyújtó ízvilágot azonban soha, senki nem akarta reprodukálni, sőt! A legrondább merénylet a citrompótlóval készült tea volt, orbitális mennyiségű cukorral. Ma is azt gondolom, hogy a borkősav-gyártás kidolgozásakor nem a tea ipari méretű ízesítése lehetett az igazi cél.
Később boldog, kiegyensúlyozott teakorszak következett, tejes teával, majd áttértem a zöld teákra. Nem vagyok nagyigényű, egyszerű, ízesítetlen zöld tea legyen, minden flanc nélkül. Azt hittem, hogy a citrompótló eltűnésével, a citrom feltalálásával egy nagyon igénytelen korszak zárult le, de nem! Manapság a multináci áruházak alsó polcáról leemelt, gyümölcs ízesítésű teákkal lehet engem gyomorszájon vágni - és ez bizony gyakran megesik.

Imádom a kávé ízét, életre szóló élmény volt 90-ben az a kis debreceni kávézó, ahol frissen őrölt kávéból főzték a közönséges presszókávét. Ez akkor nagyon nagy durranás volt. Friss, gazdag aromájú kávé... Valamiért nem lettem rendszeres kávéivó, alkalomszerűen néha azonban felhörpintek egyet-egyet. Viszont kénytelen vagyok megkérdezni, hogy ugye, nem abból a lengyel zacskós kapuccsínóból lesz, mert azt köszönöm, nem. Na, abban rejtettek el egy olyan mellékízt, amit tiszta szívből lehet utálni.

Ehhez egészen közel áll az az aroma, amit a mai csokis nápolyikban lehet érezni. Mindben, olaszban, magyarban, kivéve a győri kakaós nápolyit. Azzal kicsit elfogult vagyok, mert az áll legközelebb a gyerekkoromból megmaradt csokisnápoilyi ízhez. Még szerencse, hogy ez nem minden napi betevőm.

Bármilyen meglepő, de nem nézek tévét. De annál többet hallgatok. Munka közben sokszor hangos hátteret ad nekem egy olyan csatorna, amiben mindig főznek. Nagyon szánalmas, hogy egy ilyen igényes adó is kénytelen nyomni az olyan reklámokat, amiben levesporokat, félkész tápokat és egyéb ipari méretű kútmérgezést tolnak. A levespor íz, na az a következő mumus. Ma már nincs olyan menza, hétköznapi étkeztetést vállaló étterem, ahol ne ebből indulnának. Kár, pedig sok egyszerű levest lehetne készíteni természetes alapanyagokból is.

Máshol is leírtam, hogy a paprikás ételeknél én egy finom, pikáns csípősséget tartok kívánatosnak. Nem könnyű ezt jól eltalálni, főleg nem, ha egyszerre többféle csípős paprikából szeretem ezt előhozni. A cél ilyenkor a jó kompromisszum, mert több ember ízlésének is meg kell felelni. Ugyanakkor máshol, étteremben szívesen választottam csípős kajákat, de már leszoktam róla. Amióta az erős pista ennyire elterjedt, már egy kínai büfés csípős-savanyú is bosszantóan igénytelen, de még a pécsi Corso mérges pennéje is az. Ilyen helyeken elvárnám, hogy ne a legkönnyebb megoldást válasszák, hiszen a kínai és az olasz konyha is bővelkedik csípős, erős ízű fűszerekben. De a legbrutálisabb, legundorítóbb cseresznyepaprika ízt mégsem itt éreztem.  Ehhez a solti halászcsárda pontyhalászlevét kellett megkóstolnom. Nyilván egy ilyen helyen, ahol gyér forgalom van, nem lehet szó egy dunai halászlé főzési technikájáról és minden betévedő tányérjába adagolt friss esszenciáról, hanem itt valami szörnyű vendéglős-nagykonyhás technika kellett. Fáradt, agyonfőzött, nem csípős, nem sós cseresznyepaprika íz... fújjjjj. Nem érdemel több szót. De a séf igazán megérdemelte volna, hogy kiskanállal megetessem vele azt, amit otthagytam.

Bizonyos áron alul nem érdemes somlóit választani, mert az valami konzerv poros vacakból készül - amit az étcsokis íz miatt még bevállalnék - de sajnos ehhez laktózmentes, koleszterinszegény, növényi alapanyagú hab jár. Nem tudom, mi értelme volt a tejszínhab mellé ilyen alternatívát is kifejleszteni, biztosan nem a paleo igények kiszolgálása volt a fő cél. Bánná a kánya, ha tejszínhab íze lenne! De nincs.


Nem sorolom a többi averziómat, pedig még lelnék sokat, ha már ilyen epehányós posztot szántam a mai napra. Olyan visszataszító aroma árad a füstölt áruk egy részéből (jól megkülönböztethető a füst aroma a valódi füstölés ízétől), a vörösszőlő italok valami szintetikus ízanyagtól bűzlenek, a különböző gyümölcs ízesítésű italokat már ne is említsem.

Hol van már az a világ, ahol a bor muskotály ízét bodzavirággal hamisították?

2011. február 6., vasárnap

Az a róka, másik bőr

Folytatom téli ételek sorozatunkat. A muníciót egyrészt az adta, hogy a múltkori székely ízlésű hal-káposzta posztra nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam. Másrészt nemrég készítettem egy szoljankát, aminek szintén nagy sikere volt.
Innen egyenes út vezet a mai ételünkhöz, vagyis még egyszer lenyúzzuk ugyanazt a rókát. Fényezhetném magamat, hogy szétnéztem más népek konyháiban, szeretik-e a halat és a savanyú káposztát együtt, de ez nem igaz... Nem vagyok sem gasztronómiai, sem szakíró, a magamfajta az ilyesmibe egyszerűen belebotlik ;-)

A szoljankához való kötődésem több, mint kalandos. Annak idején az endékás kocsmákban ismertem meg az úgynevezett ukrajnise szoljankát, ami az ottani interpretációban egyszerű sörkorcsolya volt. Inkább ezt ettük, mint az ungarise gulást, ami egy másik egzotikus ételük volt, de nem jött be. Amikor párommal jártunk ott, hazahoztuk az ottani szoljanka-receptet, később honosítva a családi vendégváró kaják egyike lett, zajos sikerrel. Én ezt nem tudom főzni, olyan ez, mint a nagymama aranygaluskája, úgysem olyan lenne...

Back to the Roots! - kiáltottam vérszomjasan, de inkább csak éhesen és egy kis kalandra is készen.  Régóta érdekelt, vajh hogyan élnek a jó oroszok és milyen szoljankát esznek. Találtam már sokféle receptet, köztük sok netes gagyit, színes könyvekbe kötött barokkos rémségeket, végül egy Bűvös szakácsos változat tetszett meg. Igaz, a szalonna és a porpaprika használata nem nagyon autentikus, de egyszerűsége miatt jónak éreztem. Azt vittem a múltkor sikerre, ennek halas változata lesz a mai téma.


Szoljanka hallal (v1.0)

Hozzávalók:
0,8-1,0 kg halfilé (tonhal, cápaharcsa, stb.)
1,5 kg savanyú káposzta, apróbbra vagdalva (kimosva!)
15-20 dkg füstölt szalonna
30-40 dkg savanyú uborka és az uborka felöntőleve
paradicsom sűrítmény 4-5 dl
piros paprika, szemes bors, babérlevél, fél citrom héja, kapribogyó, tejföl, kapor

A szalonnát megolvasztjuk, majd a forró zsírba beleszórjuk a paprikát. Megkavarjuk, számolunk ötig - a te számolásod ezért semmiképpen ne tartson tízig, mert leég a paprika - és felöntjük a házi paradicsom sűrítménnyel. Együtt tovább hevítem.
Beleteszem a kimosott savanyú káposztát, majd felöntöm. Egyelőre maradjunk a víznél. Fűszerezem 2-3 babérlevéllel, szemes borssal. Óvatosan hozzáöntök 2 dl uborkalevet, ez fogja megadni a savas jelleget és újabb ízekkel gazdagíthat (pl. koriander). Beledobom a fél kifacsart citrom felszeletelt héját.
A káposztát közepes tűzön felforralom, főzöm. Kóstolgatása javallott. Amikor a káposzta majdnem megfőtt (ízlés szerint lehet ress, vagy ronggyá főzött), hozzáteszem a kis darabokra vágott halat.
Tíz perc múlva beleteszem a feldarabolt uborkát, dobok mellé 10-20 kapribogyót, összeforralom és kész.

Forrón, tejfölre szedjük, apróra vagdosott zöld kaporral megszórjuk.


Ez a poszt is olyan, mint egy biztosítási szerződés, sok lényeges dolgot ide, az apró betűs részbe rejtettem el.
A hal választásánál rögtön eldöntöttem, ebbe pontyot nem! Hát akkor mit? Gondoltam, próbáljunk ki egyéb lehetőségeket, így esett, hogy a Pásztortűz történetében először külföldi halat használtunk fel. A választásom a Pangasius hypophtalmusra esett, erről még később mesélek. Legközelebb megpróbálom a hazai halválaszték páriáit, a busát, meg az afrikai harcsát, egy kis füstölt hallal vegyest. A tökéletes halszoljanka alapanyaga nem tudom, mi lesz, talán ha egyszer Boar komám felajánl a Pásztortűz számára egy darab füstölt csukát... Nem tudom, az oroszok milyen halakat használnak, tuti, hogy édesvízit, de ebben lehetnek nagy regionális eltérések. Majd utánanézek. Úgy gondolom, itt a harmónia alapja a masszív halíz, akár többféle hal használatával.
A savanyú káposztát mindenképpen ki kell mosni, mert az étel menthetetlenül sós lesz és a tálaláskor kár lenne kényszeresen adagolni hozzá a tejfölt.
A lé minősége is alapos kísérletezést igényel. Nekem van fagyasztott, ponty cuccokból csinált alaplevem, de ezt nem szabad szerintem ilyen ételbe pazarolni. Érdemes kipróbálni a disznóhús tarjacsontból, ilyesmiből főzött alaplevet, ha bonyolultabb, többcsatornás készítési módra vágyunk. Ha egyszer tényleg kapnék valahonnan egy füstölt csukát, az mindent megborítana, ott az ultrabrutál halíz és a füstös aroma együtt. Na, azt mondom, hogy erre a kérdésre egy Heston Blumenthal elszántságával mindenki keresse meg a kielégítő választ.
A paprika használatánál visszafogottságot javasolok. Egy orosz ételben nem dominál a paprika, mégha a magyar haveroktól kaptak is néha ajándékba. Csak egy pikáns ízt adjon, ezen okból a csípős paprika használata ellenjavallott. Ott a bors, itt az fog dominálni.
A savanyúság behangolása ennek az ételnek az egyik nehézsége. Legyen savanyú, de nem túlzottan. A káposztát kimostuk, de ez is ad savtartalmat. A citromot facsarjuk ki, a héját úgy használjuk. Azért írtam a közbenső kóstolás fontosságát, mert ott még be lehet avatkozni, de csak egy irányba. Uborkalé hozzáadásával.

Végül ábrázoljuk a mai étel egyik főszereplőjét, azt a rusnya Cápaharcsát:



Forrás: http://www.greenfudge.org/2010/08/26/the-pangasius-an-emerging-fish-species/

Ui.: van, aki másnaposság esetére is ajánlja. Bátran kipróbálhatjuk enélkül is, előtte, közben, utána vodkával, de ez olyan közhelyes, ha már oroszokról van szó.

Ez a kaja nagyjából megfelel a paleo követelményeknek, ha elkerülitek a napraforgóolaj használatát az elején és a végén tejföl nem kerül rá. 

PS (2012.01.10.): Látom, a google sok esetben hoz ide olvasót, akik a cápaharcsa keresőszót használták. Több tapasztalat és próba alapján állítom, hogy a cápaharcsa egy fos, ipari szemét. Nincs íze, a fagyasztott egy kg-os zacskó akár 30 dkg jeget is tartalmaz. Ráadásul aggályos az, amilyen körülmények között tartják, nevelik.
Használjatok hazai halat! A halszoljankához a legjobb a ponty. De még az afrikai harcsa is elmegy. Mindegy, mit, de ne Pangasiust!
Okosodjatok:
http://www.ketesaruk.hu/elelmiszer-biztonsag_fogyasztovedelem/hogyan-lett-gyanus-a-pangasius
http://pannon-info.hu/egeszseg/14-egeszseg/127-ne-egye-a-pangasius-fagyasztott-tapos-halat
http://tudatosvasarlo.hu/cikk/olcso-halnak-pangasius

2011. február 1., kedd

Hoppá! Utolértük a Malackarajt!

Nincs mellébeszéd, a makacs tényt nem akarom elhallgatni: utolértük őket. A számláló kipörgött, ötezer körül járunk.

Pontosítok. Az eddigi öt hónapunk során MOST elértük a Malackaraj egynapi látogatottságát. Ez óriási eredmény, sőt, egyáltalán nem vagyok elkeseredve, valamikor ők is így kezdték. (...jut eszembe a régi Boncz-poén: a rendőr elvtárs is csak volt egyetemista!)

Ahogy visszanézem a statisztikát, jellemző módon sok látogató a google kereső segítségével kerül ide. A legnépszerűbb keresett kifejezés a pirított tészta leves. Meg a pásztortűz. És a sinkakutya :-))
Természetesen az olvasók 95 %-a hazai, tömbmagyar, de nyomban ott lohol mögötte az USA (bizony!) és egy sor európai ország. Elképzelem, hogy szórvány magyarok tévednek be ide, arra viszont gondolni sem merek, hogy néhány elszánt orosz, meg egyesültarab csak azért tanulta meg a latin betűket, meg a magyar nyelvet, hogy bennünket eredetiben olvashasson :-)))

Persze nem ülök a babérjaimon, gondolkodom, hogyan lehetne növelni az olvasók számát. Kis befektetés, nagy publicitás, gondoltam - a történelemben már nem először. Megkerestem ezeket a linkajánló oldalakat, leírtam, hogy tegyék már ki a Pásztortüzet is.
Hát, a zsir.lap.hu megvan. Azt hiszem, ez a kötelező minimum.
A porkölt.lap.hu evidencia.
A paprikas lap.hu oldalt indokolni sem szükséges.
A bogracs.lap.hu csont nélkül sikerült, itt megjelenni úgymond prestigekérdés.
Feltettek a slowfood.lap.hu oldalra is, aminek őszintén örülök.
Az etel.lap.hu oldal viszont betelt(!), azt írták, nézzek vissza később :-D
Még egy: a gasztroblog.tlap.hu  is felsorolja oldalunkat.

Most itt tartunk. De ez csak a kezdet!