Kolbász a gombóccal

by Babette

Beszélgettünk PO-val, én meséltem, milyen ebédet főztem, mire azt mondja, hogy neki is ilyen srófra jár az agya, főleg ami e blogot illeti. Milyenre? Hogy az étel legyen egyszerű, gyorsan elkészíthető, laktató, és hát ugye hagyományos alapanyagokból készüljön.

A leves, amiről beszélek, nem az én találmányom, nem családi örökség, az interneten találkoztam vele, aztán a saját szájízemre formáltam.

Megfelel a fenti kritériumoknak, és ha azt nézem, hogy magam is arra törekszem, hogy az évszázados falusi, paraszthagyományoknak is, akkor pont itt van a helye. Mit jelent ez? A kamra megtöltése, hagyományos tartósítási módok, a gazdaságban megtermelt termények, minél kevesebb bolti alapanyag.

Milyen alapanyag kell ehhez a leveshez? Kolbász, krumpli, hagyma, sárgarépa, pirospaprika, tejföl.

Nézzük.

Megfőzök egy kisfazéknyi krumplit, leöntöm a levét (félreteszem!), és hagyom kihűlni.

Közben megpucolok két kisebb vagy egy nagy fej hagymát, és egy fakanálnyi disznózsíron felteszem megpirítani. Amikor ellágyul, hozzáteszek karikára, vagy félkarikára vágott sárgarépát, összeforgatom, majd megszórom köménnyel, csipet őrölt borssal, pirospaprikával és rögtön felöntöm a krumpli főzővizével. Ha kell, kipótolom vízzel.

Közben a krumplit áttöröm, egy-két tojással és liszttel tésztát csinálok belőle. (Pontosan így készül egyébként a szilvásgombóc tésztája is, de ez lehet kissé lágyabb, csak ne ragadjon.) Nem teszek bele sót, jól fog esni a krumpli édeskés íze a fűszeres levesben.

Amikor felforr a leves, beleteszem a karikára vágott kolbászt, nálunk  jelenleg kecskekolbász lógott spejzban, majd a tésztából tenyeremben kis gombócokat formálok és azt is beleteszem a levesbe.

Amikor a gombócok feljönnek, akkor fél evőkanál liszttel elkevert tejfölt öntök bele, majd citromlével kicsit megsavanyítom.

Enni és főzni egyaránt kellemes étel. Bár a leírás alapján hosszadalmasnak tűnhet, de fél-háromnegyed óra alatt elkészül. Akár három napig is ehető, ha akkora az adag, valahogy nem érezteti, hogy több napja egy ételt eszünk.

Nem kíván maga mellé, maga után semmit, de az almáspitét sem zavarja el.

A nutria

Akiknek a nyúl túlságosan cuki, a ló túl intelligens, a hal meg túl szálkás, van egy reális alternatívánk. Itt van ez a nutria. Esszük? Nem esszük? Na, nézzük csak!
Nem szívesen mondanánk le arról az elsőségről, hogy a gasztroblogok közül elsőként foglalkozzunk a nutriával. A régebben itthon jól ismert prémes jószágot meg is lehet enni, ez egykoron része volt az állat többcélú hasznosításának. Vendégünk Balage, aka Waka a nutriáról és Virslibácsiról idézte fel emlékeit.

Virslibácsi egy nagy építővállalat középvezetőjeként ment nyugdíjba a szocializmussal együtt, valamikor a rendszerváltás környékén. Addigra felépült a Hegyen a kulipintyó, téliesítve, pincével, ahogy kell, készen voltak az ólak, beszerezett az minden szükséges háztáji gépet, és a kis szőlő is termőre fordult (hiába no, az utolsó munkával töltött évek már a nyugdíjas létre való felkészülés jegyében zajlottak).