2013. október 26., szombat

Füstös krumplikrémleves kolbásszal

by Andrass
Most, hogy ez egy szó, vagy sem - döntsétek el.
Ezt a levest a Vakvarjú étteremben ettem az Éttermek Hete alatt és azonnal PO mester füstös csilije jutott eszembe. Az illat és az íz pontosan olyan, mint a tőle kapott füstölt csili. Az egyetlen különbség, hogy az étteremben a leves egyáltalán nem csípett.
Ez volt a végső lökés, hogy ki kell próbálni házilag, és, ha olyan, mint az étteremben volt (vagy jobb), akkor posztot kell belőle készíteni.
Mivel az étteremben nem kértem el a receptet, nekem kellett kitalálni, miből állt össze:
2 személyre főztem, de lehet, hogy háromra is elég.
40 dkg krumpli (lehetőleg szétfővős fajta)
1 arasznyi póréhagyma (ennyit hagyott a feleségem a méteresből ...)
1 kis hagyma
1 pici petrezselyemgyökér
1 kis sárgarépa
1 kis kocka szalonnabőr
5 dekányi füstölt kolbász
1 girizd fokhagyma
füszercsokor: kakukkfű, tárkony, zeller és egy friss babérlevél.
Zsiradék (most valami maradék fűszeres kacsazsír) és a LÉNYEG:
PO mester füstölt csilije. Sok.

Először is felaprítottam a hagymát és a pórét, amit egy evőkanálnyi kacsazsírra tettem és lefedtem. Így legalább azzal nincs gond egy darabig.

Összekockáztam a zöldségeket és a krumplit, megkötöztem a fűszercsokrot és felaprítottam a girizd fokhagymát.

A kis kolbászdarabot egy csepp zsírban feltettem pirulni, de szinte azonnal ráöntöttem egy deci veresbort. Azt szerettem volna, hogy a kolbász megpuhul a borban, és a besűrített bort is a levesre tudom tenni. A képekről lemaradt ez a fázis, de sikerült rendes szaftot csinálni a kolbásznak!

A párolt hagymaféleségekre rászórtam a felkockázott krumplit és a leveszöldségeket. Ezt kb. 20 percig pároltam.

Ekkor jött el a PO-féle paprika ideje! Megszórtam egy teáskanálnyival a krumplit. Nézzétek a csodás színt, ha már az illatát nem tudom a posztban átadni!

Jól megkevertem, majd rátettem egy fél liternyi fagyasztott csontlét a csodahüttőből.

Amikor felforrt, hozzáadtam két pohár vizet (az alaplé elég sűrű volt) és a fűszercsokrot, no meg a friss babérlevelet.

Egy órányit hagytam lassan rotyogni, majd kivettem a csokrot meg a szalonnabőrkét. Ja, meg a babért is! Így nyugodtan beletolhattam a botmixert, hogy krémet készítsek belőle.

Még nem volt olyan illata, mint szerettem volna, adtam hát hozzá a füstölt csiliből még egy evőkanálnyit.

Tálalni egy evőkanálnyi boros kolbásszal, kis friss metélt petrezselyemmel és egy marék aprított friss dióval tálaltam.


Ez a füstölt paprika bebizonyította, hogy remekül színesíti az egyszerűbb ételeket. Ezúton is köszönöm!

2013. szeptember 4., szerda

Paprika hírek

by PO

A nyár végén összeszedtünk egy csomó alapanyagot. Most a legzamatosabb a paprika, a paradicsom, a padlizsán... Ideje van a zakuszka készítésnek, ezt mi kalákában oldottuk meg. Íme néhány kép róla:



Aztán most következnek a paprikák! Először a Jalapeño típusú paprikához nyúltam, az hálás alapanyag. Egy csendélet paprikákkal és koktélparadicsomokkal:


Jalapeñót kicsumáztam, de a maglécet és a magot benne hagytam. Aztán meleg füstre tettem, vigyázva, hogy ne forrósodjon fel a paprika. Néhány óra után ledaráltam és 20% sóval keverve üvegekbe zártam a nyár ízeit. Az E. Pista alapanyaga cseresznyepaprika, az megkíván egy kis pritaminpaprika, vagy kápia társítást, mert elég száraz lenne a lekvár. A Jalapeño viszont húsosabb, lédúsabb, magában is jó konzisztenciát ad.

Íme, egy kis ízelítő a munkánk gyümölcseiből:


Most kezdem a füstölt paprika készítését. Jut eszembe! Megkérek mindenkit, hogy aki kapott kóstolót a tavalyi füstölt paprikámból, néhány mondatban fogalmazza meg tapasztalatát és juttassa el hozzám az ismert ímél címemre. 

2013. augusztus 23., péntek

Elő a lepénykenyerekkel!

by PO

Kenyeret igen keveset fogyasztok, legfeljebb a sajátomat. Bizonyos ételekhez (hummusz, lecsó) viszont jól használhatók a különböző lepénykenyerek is. Kóstolgattam már az arab ízlésű, nem kelesztett változatokat és a vastagabb, kelt tésztából készült pitaféléket is, de egyiket sem próbáltam még elkészíteni.

Aztán nemrég belebotlottam egy "teljes őrlésű lisztből" készült pitába és bosszantott, hogy ez egy finom csúsztatás. Korrektebb lett volna úgy jelölni, hogy "nyomokban teljes őrlésű lisztet is tartalmaz". Ekkor eldőlt, hogy én egy kérgesebb, rusztikusabb lepényt szeretnék, ehhez tényleg teljes őrlésű lisztet kell majd használnom.

A sok lehetőség közül én a török joghurtos változatot választottam, a bazlamáról trollanyunál és Alana blogjában mindent meg lehet tudni. Aki szeret törökből fordítani, azoknak jó szívvel ajánlom, hogy tekintsenek meg eredeti forrásokat is.

Szóval készítsünk elő teljes őrlésű lisztet, fehérlisztet, élesztőt, tejet, joghurtot, sót, olíva olajat és valami zsiradékot a sütéshez (én sült vajjal készítettem).

A 60 dkg lisztet keverhetjük különböző arányban. A teljes lisztet magában nem javallom használni, mert olyan ijesztően sötét lesz a lepény, hogy rajtam kívül senki nem eszi majd meg szívesen. Kezdésnek legyen inkább fele-fele, az eredmény majd közelebb áll a megszokott színvilághoz.

A liszthez hozzáadjuk a mintegy 2 dkg élesztőt, amit előzőleg egy kis langyos, cukros tejben felélesztettünk, 2 ek olívaolajat, 2 dl joghurtot, 2 tk sót és egy kis langyos vízzel nyakon öntve szükség szerint összedolgozzuk. Én az ilyen dagasztást géppel szoktam, de mindenki végezze úgy, ahogy a legjobban a kezére esik.

A kézhez nem ragadó, sűrű tésztát letakarva fél órányit pihentetem (tehát kelesztem), majd 8 egyenlő részre osztom. Úgy fog kinézni, mint Süllőcske leppencse, amit kövön sütöttek meg.

A tésztát nyújtottam, majd mindkét oldalát sült vajjal megkenve, serpenyőben kisütöttem. Az első oldal sütésekor a gőz belül elkezdi feszíteni a felső lapot, ilyen vidám képet nyújtva:


Itt most egy zakuszka ízű lecsót tálaltam hozzá, amiről már régebben írtam, de hamarosan a Blogkocsmában  is beszélek róla.




2013. augusztus 19., hétfő

Nyári családi kedvenc

by PO

Én egy balkáni figura vagyok. Szeretem a nyüzsgő piacokat, Görögből úgy kellett hazaráncigálni, a törökökhöz meg el sem merek menni, biztosan megszállnám őket vagy 150 évre.  Van bajuszom, mindig van nálam kés, kortyonként iszom a pálinkát - hiába, egy hajdú ivadék nem keltene nagy feltűnést a Balkánon. Szeretek autóban hangos zenét hallgatni, énekelni, ilyenekre rázni a hajamat:



És a konyháikat is igen kedvelem. Nem csoda, hogy a ma posztolt ételt már évtizedek óta készítem, de az sem csoda, hogy a családom nagy kedvence.

A mai dolgozat az én balkáni húspogácsámra és a hozzá kínált sopszka salátára irányítja az olvasó figyelmét, ha már a grillszezon közepén járunk.

A húspogácsához fele-fele részben darált sertéshúst és marhahúst használok. Lehetnék balkániasabb is, de nálam így alakult ki - itt, Észak-Ruméliában már nehezebb bárányhúst szerezni.
A hús darálmányt sóval, frissen törött borssal, kakukkfűvel, rozmaringgal és 1-2 fej apróra vágott lilahagymával fűszerezem.
Egy fél csészényi zsemlemorzsát tejjel összekeverek, majd amikor megdagadt, a húshoz keverem.
Egy tojás is belekerül, majd egy végső átgyúrás után a masszát 1-2 órán át hűvös helyen pihentetem.
Vizes kézzel lapos pogácsákat formázok, olajjal bekenem őket és forró parázson mindkét oldalukat aranybarnára sütöm.

A sopszka saláta egy rusztikus kivitelű saláta a bolgár törökök ízlése szerint. A hozzávalókat (paradicsom, uborka, paprika, hagyma) nagyobb darabokra-karikákra vagdalom. Összekeverem és a tálalásig hűvös helyen tárolom. Tálalás előtt röviden sózom, átkeverem, majd olívaolaj és borecet összerázott keverékét csurgatom rá. A tál tetejére juhtúrót morzsolok és úgy kínálom. "Tessék, szedjetek... kenyér? az nincs hozzá!"



A zöldségek előkészítésekor láthatóan mellőztem a "Sózunk és Facsarunk" Iskola tanításait. Azért, hogy legyen mindennek üde, zöld íze, friss megjelenése a salátában.  Ti is cselekedjetek így: sózzatok a felhasználás előtt és ne veszítsetek értékes nedveket, összetevőket!

2013. augusztus 12., hétfő

Harcsator

by Süllőcske & PO

Tegnap fájndájningot ebédeltünk. Na, de ne szaladjunk ennyire előre, mert az előzmények is érdekesek.

Történt a minap, hogy a Marostorokban egy 8 kilós harcsa keresztezte Süllőcske útját. Az életre-halálra küzdelemből szerencsére rovatvezetőnk került ki győztesen, de a vesztesnek sem kellett szégyenkeznie. Jónéhány remek ételnek és ennek a posztnak is ő adja a gerincét.



Szombaton a Hortobágyra látogattunk, ahol a 3 éves Pásztortűz blog szerzői köszöntötték a 40 éves Hortobágyi Nemzeti Parkot. A kopár sziken kicsit átszellemültünk, alaposan megérintett bennünket - már nem először - ennek a pásztoros-betyaras világnak az atmoszférája, aztán a még mindig perzselő délutáni nap elől árnyékba húzódtunk. Hűvösöltünk. Ott született a gondolat, hogy miféle áldozati étel legyen ebből a harcsából. Legyen egy szép, könnyű, de színes egytálétel, minden finom és fontos részét használjuk a halnak.

Mi szeretjük a halpaprikást túrós csuszával, ez az étek annak tovább finomított változata. Azért készítettük hárman, hogy egy toros ételként már az elkészítése is legyen közös élmény. Tehát a csapat: Süllőcske, PO, featuring Andi. 

Süllőcske felkockázta a hús legszebb részét, a farokvéget pedig haltepertőnek szánva csíkokra szelte.


A felkockázott húst félretettük, majd kevés vajról indítva kisütöttük a haltepertőt.


Mondhatnám, hogy ezt is félretettük, de ez nem igaz, mindannyian addig kóstolgattuk, míg kész nem lett az ebéd. A harcsa kisült kevés zsírján megsütöttük a hal máját is.
Utána vajjal kezdve, hagymával a harcsa fejéből, tokájából és fejcsontokból egy jóféle alaplé készült. Paprikázva, de nem sózva.

Ennek utána Süllőcske szépen lefejtette a fejhúst, villával darabosra vagdalta, majd félretettük, töltelék lesz belőle. Eközben Andi tésztát gyúrt és előkészítette a másik tölteléket. Az ő házi túrója, kaporral ízesítve.


Közben Süllőcske az átszűrt alaplében elkezdte a halpaprikás főzését. A sózott harcsakockákat az alaplében párolta, ízesítgette, közben óvatosan rázogatta, vigyázott a gyönyörű húsra. Kóstolgatta, kóstoltatta, ízlelgettük, beleszóltunk, aztán ebből olyan ízek jöttek, ami a mi közös nevezőnk volt. A mi séfünk olyan körültekintően kezelte az ízeket, mintha a nekünk hiányzó Wakát, a mértékadó Adorjányi Máriuszt, a "hallépápa" Felső Barnabást*, a mindig kritikus Andrass9-t és a szerintem szekszi P. Annát mind ebédre vártuk volna. Na, úgyhogy.

A fejhúsból derelye töltelék lett, így:


A kapros túróval töltött tészta pedig csücsür alakot öltött.


A töltött tésztát lobogó sós vízben kifőztük,

...majd Süllőcske elkezdte az étel sokszínűségét bemutató tányér elkészítését.


És amikor befejezte, ilyen szép lett!

Túlzás nélkül mondom, a legizgalmasabb halétel volt, amit valaha ettem! Süllőcske remekül bemutatta a hal különleges, finom részeit, mindegyiket célszerűen felhasználva. Megőrizte a kedvenc halpaprikással való rokonságot, de jelentősen magasabb szintre emelve az étel élvezeti értékét.

Az étel utóéletébe tartozik, hogy készült egy kis tányér kocsonya is, ha már ilyen csuda tartalmas alaplevünk volt. Micsoda finom reggeli lett belőle!

Ebben a zenekari darabban Süllőcske volt a komponista és az első hegedűs. Mi Andival a mű kidolgozásában segédkeztünk, a darab előadásában pedig brácsán és csellón játszottunk. És örömmel játszottuk ezeket a szólamokat is. Így volt kerek a darab és ez a történet  :)

*A "hallépápa" jelzőt Felső Barnabásra valamelyik bulváros hangvételű netes gasztromédia aggatta rá. Mi nagyon kedveljük FB-t, valamennyi YouTube-os poénját kívülről-belülről tudjuk, a szellemét gyakorta idézzük fel hagymapucolás közben, egymást hátba veregetve: "hallépápa, bazmeg!".

2013. augusztus 5., hétfő

Bálmos


by Süllőcske
Régi szakácskönyvek megsárgult lapjain, vén székelyek, csángók, Mezőségen élők megemlékezéseiben és most, a Pásztortűznél újra megelevenedik Erdély régi étke, a bálmos.
A szó a kicsapódott tejzsírt jelöli, mellyel  kásaétel fő és ez is ezt a nevet viseli.
De milyen az eredeti, az igazi bálmos?
Kétféle is lehet. Egyik változat szerint édes tejben sajtot olvasztunk, puliszkalisztet szórunk bele keveset, épp csak bekötjük.
A másik még izgalmasabb. Ehhez viszont a tehéntej nemigen alkalmas, jobb annál a zsíros juhtej, ebből is készült leggyakrabban.De ha igazán nagy ételélményre vágyunk, bivalytejet használjunk! A legvénebb atyák sűrű bólogatásba kezdenek, ha a bivalybálmost emlitjük. A juhtejsűrűből készült hasonló ízvilágú, mint a túrós puliszka, ezért az egyedi bivalybálmost idéztem meg, éspedig Székelyföldön.
Hagyományos nyári alkotótáborunk alkalmával, szokásos kedves túlórázásom műveltem, az ételgyűjtést, jegyzetelést, éspedig  Múzsámmal, Anahitával.
Bivalytartó embert kerestünk, s találtunk a szomszédos faluban. Kápolnásfaluban régebben sok bivalyt tartottak, mint erős, kitartó igavonókat. Ma már csak a mindenki által ismert Biharos Dénes szeretete neveli azt a hat bivalyt melyek tejéből szerettünk volna egy keveset.
Kápolnáson épp falunapok kezdődtek, a gazdát nem találtuk otthon, de a kocsmában tudták, a szépállat kiállításra vitte bivalyát.


Itt értük utol Dénest, akivel megbeszéltük a találkát az esti fejés idejére. Este megfigyelhettük a fejést, és meghallgattuk a gazda lelkes és szeretetteljes beszámolóját állatairól.


Házába invitált, szilvóriumot töltött, neje pityókás kenyeret, bivalysajtot kerített az asztalra.
Mit mondjak, jócskán ottragadtunk, igen jót beszélgettünk, hosszan, közben eszegetve.
                                                               

 A bivalysajt remek volt, a saját, kemencés kenyér is, a pálinka pedig igencsak elérte a kívánt hatást, a szavak, a gondolatok megeredését. Kaptunk aztán két és fél liter vakítóan fehér tejet, amiben köztudottan nincs karotin.
                                                             

Az a megfigyelésem, hogy a bálmos legfőbb motívuma: a tej zsírosabb részeiben fővő puliszka keverése a vaj kiköpülése egyben. Enélkül nem bálmos az. Akkor sem nevezném annak, ha közben vajat adnánk hozzá.
A tejet két részre osztottuk, felét felfőztük, lefölöztük, a tejet jóízűen elköltöttük.
Másik felét megaltattuk, tejfelét levettük. A tejfelt, a tejszínt, pár kanál aludttejjel összeöntöttük.
                                                              

Rózánál, aki táborunkra főz, éspedig csodákat, mindennapos vendégek vagyunk, nem is tudom miért. Szerinte túlsütöm a pisztrángot, mondja nekem. Szóval, ért hozzá.
Kölcsönadta a férje által öntött, nyeles puliszkafőzőjét, nyári konyháját.
                                                            

Itt készült a posztétel. Amint a tejsűrű felmelegedett, normál puliszkatechnikával, keverés közben ment hozzá a nagyon jó minőségű puliszkaliszt.
                                                             

Először klasszikusan ragadt az edény falához, majd kezdett elválni tőle.
                                                             

Kicsi tűzön tovább kevertem, míg összeállt tömbként nem kezdett csúszkálni az edényben. Levettem  a tűzről, tovább csandargattam. És egyszercsak megszületett a bálmos: a vaj kivált a tészta közül, bőséges, olvadt vaj, a puliszka szinte úszott benne.
                                                            

A zsiradékát vesztett tészta göröngyössé vált.
                                                             

Itt megálltunk. De hogyan lesz ebből étel? A vajat elönthetjük, a puliszkát kiszaggathatjuk, a vajat mellé tölthetjük. Ha a vajat rajta hagyjuk, a puliszka beszívja, és úgy is tálalhatjuk. A vaj mennyiségét eldönthetjük. Én rajta hagytam mindet, a tálalást másnapra halasztottam, mert még harminc pisztrángot is meg kellett sütnöm.
Másnap a hűtőből elővett bálmost újragyúrtam, hengert formáztam belőle, korongokra szeltem.
                                                        


Saját vaján átmelegítettem, jelzésszerűen pirulni is hagytam. Az édes-savas ízegyensúly kedvéért hideg, szép kemény bivalyaludttejjel kínáltam. Csodás volt, alig akartam elhinni, milyen teljes ízű.  
                                                            


Egyetek ebből mindnyájan!


2013. július 26., péntek

Uborkaszezon - meg kaporszezon

by PO

Aki arra tippelt, hogy a nyár derekára tekintettel most egy saját, bombabiztos kovászos uborka recept következik, amit a szemüveg felett átpislogva, felemelt mutatóujjal lehet magyarázni, tévedett. Tény, hogy ezt az ételt az uborka és a kapor ihlette, de ez egy húsétel! Egy könnyed, nyárias levesféle. Egyszerű is, gyors is, üde is.

A szóban forgó ételt már vagy 15 éve ismerem, de még nincs rendes neve. Csak körülírni szoktam, valahogy így: kapros-uborkás csirke. De ekkor igazságtalanul nem említem a krumplit, pedig az is van benne. Ejj, majd csak lesz valahogy!

A poszt tárgyának elkészítéséhez egy Boldog Csirkét használtam fel. Ez egy új (a békeharchoz, víz-sommelierhez hasonló idétlen) fogalom, nagyon gyanús, hogy valamelyik marketing műhelyben szülték. Utánanéztem, hogy mi ez, láttam, hogy a Boldog Csirkének sok ismérve van, én azt jegyeztem meg, hogy látott napfényt. Mi következik ebből? Az, hogy a normál, ipari vágócsirkék nem láttak... Bele se gondoljunk, ez elég szörnyű.

Végy tehát egy csirkét, inkább kinőtt legyen, mint rántani való. Inkább szabad tartásból legyen, vagy Boldog Csirke legyen, mint boldogtalan. Vágd darabokra, a mellét tedd félre, bármikor beeshetnek olyan vendégek, akik között van egy csirkemell fetisiszta, neki remekül lehet majd kedveskedni valami ilyesmivel.
Két közepes fej hagymát vágj apróra.
Öt tojásnyi krumplit kockázz fel, inkább nagyobb darabokra.
Öt uborkát (kb. 10 cm-eseket) hámozz meg, majd vagdald fel nagyobb darabokra.
3-4 szál kaporból csinálj egy csokrot, hajtogasd össze, cérnával kösd meg derékban.

A fazék aljába terítsd szét a hagymát, egyenletes vastagságban.
A hagymarétegre helyezd a csirkehús darabokat.
A húsokra terítsd rá a krumplit és az uborkát.
Öntsd fel annyi hideg vízzel, hogy az egészet kb. 2 cm-rel ellepje.
Tedd bele a kaprot, 10-15 szem feketeborsot és 2 tk sót.
Felforraljuk, majd lassú tűzön, fedő alatt, a húsok megpuhulásáig főzzük.

Tálaláskor egy kis zöld kaporral szórjuk meg a tányért, hogy a gőzölgő levesben az üde kapor íz is jelen legyen.


Én ezt az ételt eleinte rövid, majd egyre inkább hosszabb lével készítettem. Azt vettem észre, hogy nem lehet elég sok leve, mindig elfogy az utolsó cseppig!




2013. június 27., csütörtök

Kutya meleg van! Mit iszol?

by PO

Nagyon megörültem ennek a címnek. Nagyon inspiráló, adja magát, hogy fél év múlva hozzam a "Kutya hideg van! Mit iszol?" című szakdolgozatot.

A hangulati azonosulás fontos, ezért hallgassuk meg ezt a meditatív zenét.

Summertime + Summer Storm

A nyár, vagyis a NYÁR hangulatát idéztem fel ezzel a darabbal, amiben a Summertime alapjaiba bedolgozták Vivaldi motívumait (Summer Storm). Fantasztikus, a posztomat remekül ékesíti, egészen eddig egy öncélú zenei kísérlet volt.

Szóval a hőmérő higanyszála, narancs és vörös riasztások, hőguta, bágyadtság, hőháztartás, hidratáltság... A perzselő forróságban nagyon fontos, hogy igyunk sokat és ügyeljünk olyan dolgokra, amik máskor talán elhanyagolhatók.

Én már nagyon sok kánikulát láttam, oszt mégis itt vagyok! Túléltem mindegyiket. Sok csínja van annak, hogy sikeresen átvészeltem őket, ezekből szemezgetek most.

A jó hidratáltság korán reggel kezdődik. Nem sokkal felkelés után iszom egy nagy pohár nem hideg vizet. Teljesen mellékes, hogy milyen idő van, később a reggeli során iszom egy liternyi zöld teát. Nem egyszerre, eltart egy jó óráig is, mire mind elfogy.

Napközben rohanok ide-oda, a lényeg, hogy mindig van az autóban és a táskámban ivóvíz (vagy csapvíz, vagy ásványvíz bubi nélkül). Legalább óránként iszom legalább 3 decit.
Szénsavas ásványvizet, üdítőt nem hordok, ha felmelegszik az autóban, szörnyű íze van. Ha a sima víz melegszik fel, az még elmegy.
Különben melegben a hideg szénsavas víz sem jó. Ha olyat iszom, azonnal verítékezni kezdek, bosszantó, ha  csavarni lehet a vizet a rajtunk lévő pólóból. Ugyanakkor nem mindig vagyok olyan helyzetben, hogy válogassak, néha a szénsavas víz is jobb, mint a semmi.

Nyáron az izzadás során sok sót is veszítünk, Ilyenkor nem elég a folyadékot pótolni, a sók pótlása is fontos. Nagy melegben nyugodtan bevállalom a magasabb sótartalmú ásványvizeket is (1000 mg/l feletti sótartalom), egyébként a hígabbakat iszom. Tessék címkéket böngészni! :)

Én szinte semmit nem hűtök és semmit nem iszom hidegen. Vendéglőben és más etetőhelyeken mindig hűtetlen vizet kérek.

És még egyszer a zöld teáról: csodaszer! Aki nem hiszi, próbálja ki! A legnagyobb melegben készítsünk egy zöld teát, ügyelve arra, hogy ne forrázat legyen, hanem 70-80 °C között legyen a víz. 3 perc után öntsük ki csészébe és kezdjük el kortyolgatni. Bátran igyunk belőle több csészével! A teában lévő koffeinek kitágítják az ereket, növekszik a hőleadás és így csökken a kínzó hőségérzet. Ugyanez más forró italokkal tapasztalatom szerint nem működik.

Az alkoholos cuccokat kerülöm a meleg napokon. Sem a hideg sör (még az alkoholmentes sem), sem a fröccs nem alkalmas a szomj oltására hőség idején. Ilyesmit csak napnyugta után iszom, akkor már nem a hőség túlélése a cél, hanem a vacsora része.

És van egy olyan kedvencem, ami kánikulában tényleg nagyon üdítő, akkor készítem el, amikor hazaérek. Előveszek a hűtőből egy nagy doboz joghurtot. Ehhez nem a márványos, hanem a folyósabb felel meg jobban. Beleöntöm egy 3/4 literes befőttes üvegbe és ameddig lehet, felengedem szódavízzel. Teszek bele egy mokkáskanál sót, majd összerázom - homogén legyen. A törökök ezt az italt ayrannak nevezik, ezért én is ezt követem. Fantasztikus üdítőital, csak emiatt szeretem a kánikulát :))


Nahát, így iszok én. És hogy' isztok ti? Nyájas olvasók, elő a titkos limonádé és koktélreceptekkel, üstöllést!

Lapzárta után érkezett érdekességek:
Süllőcskétől: egy közepes nyers uborkát, zöld kaprot, 4 dl joghurtot, 4 dl szódavízzel összeturmixolunk, majd sóval ízesítjük.
Fatimától: kefírt sóval, borssal, borsmenta levéllel összeturmixoljuk, vízzel hígítjuk, jégkockákkal szervírozzuk (ez a perzsa dogh).

2013. június 24., hétfő

Szeged, Mórahalom, Királyhalom és Csodarét

by PO
A hétvégi kirándulásomnak néhány tanulsága álljon itt:

- Szeged a napfény városa, de tényleg. A hidegpontja a Venesz-díjas Halászcsárda teraszán van - és mi azt megtaláltuk.
- Borika egy tünemény. Ha lesz még egy lányom, biztos, hogy Bori lesz valamelyik neve. Ilyen impulzusokból születnek a nevek iránti szimpátiák.
- A Csodarét mostantól nem a fenekeszegekről fog eszembe jutni, hanem a bárányraguról, a szarvasbélszínről, Süllőcske kedves családjáról.
- A böglyök gonosz állatok. Megérdemelték volna, hogy Robi falbontó hangját hallgassák vagy két napig (mi is...).
- Melegben ne igyunk vodkát, Hanem inkább jeges gyümölcsteát, amelyet szeretettel készítettek és kedves szavakkal kínáltak ;)

Ez a poszt voltaképpen egy vizualizáció. Aki ott volt, felidézheti, aki nem, az elképzelheti végre.