Belépő

...

- Na fijam, mi lesz mámma?

- Hát… megitatom a süldőket, oszt kihajtom űket a laposba.

- Aho vóna eszed! Egísz nap heveríszni, azok meg fröcsögnek ott a vízbe…

- Hát akkor…?

- Megmondom, mi lesz. Elmícc, megitatod űket. Mink meg kihajcsuk… de nem oda… onnan egy hétig se hozzuk ki űket…

- Én meg mit csináljak?

- Te meg itt maracc, te leszel a tanyagazda.

- Oszt?

- Rendbe rakod a szárnyíkot… de ne abbúl az avas nádbúl! Hozzál amonnan! Kisepregecc… benyelezed ezt az ostort… Estére meg legyík valami a bográcsba, mire jövünk! A vályút meg telimered.

- Osztán mit főzzek?

- Mit bánom én… főzzél egy kis reszelt lúfaszt.

- ?!

- Tucc te főzni?

- Tudok hát!

- Oszt mit tucc te?

- Hát… tudok pirított tísz…

- Haggyál mán, tegnapelőtt is azt ettünk!

- ...még tudok karimás kását…

- Ühüm. Oszt kitűl tanúltad?

- Hát… nagyapámtúl.

- Érdekes… különös… hogy ez a tudomány a ti családotokban generációs ugrással hagyományozódott…

- Mit mond???

- …ehhh fijam, zsenge vagy te még ehe...  Térülünk-fordulunk, napszálltakor legyík valami. Ha nem… kitőtt a sorod! Ott van egy kis hús. Leengettem a kútba. Van ott egy kis kolbász is, maradík… pusztíccsad. Meg keressél, amit tanálsz…

...

A Kis Bojtár egyet sem tétovázott, vágott egy kis nádat, megfótozta a szárnyékot, benyelezte az ostort és nekilátott valami emberes ételt főzni. Referencia, mondanánk, hiszen ez volt a második napja a szálláson.

A Kis Bojtár elővette a bográcsot, aprított bele egy kis szalonnát. Pontosan 30 dekagrammot.

Pucolt két fej hagymát. Felkockázta.

Felhúzta a kútból a húst (talán tarja volt), volt vagy három font (~1,5 kg). Olyan falatnyira feldarabolta.

Benézett a szárnyék zugába, talált ott egy kis füstölt húst, olyan csüllöngőt, a hentesek bordaszélnek neveznék. Hát, ez is volt vagy 50 deka, ezt is feldarabolta.

Ott fityegett mellette egy kis darab kolbász, azt is felkarikázta.

Volt még ott egy kis krumpli, egy fej nyári káposzta, azokat meg a keze ügyébe készítette, majd lesz velük is valami.

Rakott egy kis tüzet. Nem nagyot, csak olyan kis hegyeset. A Kis Bojtár tudta, pedig nem olvassa a Pásztortüzet, hogy szalonnát nem szabad nagy tűzön olvasztani, mert körben odaég a zsír.

Amikor a szalonna kiolvadt, beledobta a hagymát. Sercegtette, kavargatta türelmesen, míg aranysárga lett.

Amikor megelégelte, beledobta a felkockázott húst. A hús hamar kifehéredett a forró zsírban, szépen kevergette azt is.

Lehúzta a bográcsot a tűzről és szórt rá egy kis paprikát. Ha lett volna kéznél bors, azt is tett volna bele. Két kortynyi vízzel felöntötte, hogy a húst majdnem ellepje, majd visszaakasztotta a szolgafára.

Megkeverte a húst, majd beleszórta a bográcsba a füstölt hús darabokat. Együtt főzte tovább a húsokat, kis tűzön. Megsózta, kóstolgatta. Néha egy kis vizet öntött hozzá.
Aztán amikor már a füstölt hús is majdnem megfőtt - mert a Kis Bojtár pontosan tudta, hogy ez a folyamat sebességének meghatározója - hozzátette a kolbász karikákat, még főzte együtt egy fertályórát.

Gondolt egyet, felszecskázta a káposztát, beleborította azt is a bográcsba. Néha megkeverte, aztán amikor már a káposzta is főni kezdett, beledobta a felkockázott krumplit a bográcsba. Együtt párolgatta, míg minden hozzávaló meg nem puhult. Elégedetten csettintett a kis bojtár.

...

- Fiam, öntsél abbúl a kulacsbúl egy kis bort. Meginnám.

- Oszt milyen vót a főztöm, Miska bátyám?
- A lú az Miska. Én meg Mihály bátyád vagyok.
- ?!

- Öööö… mit mondtál, hogy is hínak?

- János… vagy hát Jani.

- …úgy níz ki, csak meg kell tanúlni a neved…

...

Így esett, hogy Jani maradt a szálláson, ezt az ételt meg, mert kedvelték, róla nevezték el. Bojtárpörkölt.

Én is megcsináltam. Hadrendbe állítottam a már bejáratott öntött vas bográcsomat, porcelán késemet, új szakácskésemet és a Nagy Lúkolbász Degusztáció győztesét, a Létavértesi lókolbászt is. Így nézett ki. Lájkoltuk fenemód.