2012. február 12., vasárnap

Tört paszuly malacfarokkal

by PO
Egy nagyon régi ételt mentek meg most. Nagyanyám még főzte, édesanyám már nem, úgyhogy össze kellett szedni minden emlékező tehetségemet és egy kicsit utána is kellett menni néhány részletnek. Ilyenkor döbbenek rá arra, hogy a rokonságban már alig néhány embertől kérdezősködhetek.

40-50 évvel ezelőtt egy disznóvágás után minden családban meghatározott rend szerint dolgozták fel, tartósították és élték fel az áldozati állatot.


A füstölt farkat és a füstölt bordaszéleket és egyebeket nálunk tört paszullyal fogyasztottuk. Érdekes, hogy az ételt tört paszulyként emlegették, a hús csak olyan alárendelt dolog volt, mint Zilahy Ágnesnél, aki a szemes paszuly receptjénél megemlíti, hogy sült oldalassal díszítsük.

Első nap este: beáztatjuk hideg vízbe a 70 dkg tarka babot és külön a füstölt húsokat.

Második nap:
A füstölt húsokat hideg vízben feltesszük főni és kis lángon 2-3 óra alatt puhára főzzük. Ezzel együtt a babot szintén feltesszük főni. Amikor felforr, levesszük a tűzhelyről és leöntjük a főzővizet. A füstölt húsok főzővizéből kivesszük a megfőtt húsokat, majd leszedjük róla a tetejére felúszó zsírt. Ezek után az előfőzött babot a hús főzőlevében kezdem főzni. Egy fej vöröshagymát egészben, 3-4 gerezd fokhagymát és fél kk borsot teszek bele. Lassú tűzön, lefedve teljesen puhára főzöm. Amikor egészen puha a bab, leveszem a tűzről, leöntöm a felesleges levet (kb. annyi maradjon, ami épp ellepi) és krumplinyomóval áttöröm. Két evőkanál ecettel savanyítom. Ha nagyon híg az így kapott főzelékszerű étel, néhány kanál zabkorpával sűrítem, összeforralom és kész.
Két kanál zsíron hagymát üvegesre párolok, majd a tűzről lehúzva megszórom piros paprikával és összekeverem.

 
Tálaláskor a tányérba szedett paszulyt egy kis hagymás szafttal meglocsoljuk. Füstölt, főtt malacfarokkal és egyéb füstölt húsokkal értelmezzük.

7 megjegyzés:

Anikó írta...

Ezek a régi-régi nagymamás receptek olyan jók, feltétlen ments amennyit csak tudsz, én is próbáltam egy pár ilyet a Dédiéktől megmenteni, amit tudtam fel is tettem a blogra, és tényleg már nincs lassan kitől kérdezni, mind elmentek/elmennek a szemtanúk sorban ahogy mi is öregszünk:-))))

Névtelen írta...

Gondolom ezek az ételek azért vannak úgy, hogy a hús csak "díszítés" mert a böjt közeli, vagy böjti időszak ételei lehettek. A paszulyról eszembe jutott a Méta együttes: Tarka paszuly kezdetű dala.

PO írta...

Így van, a tört paszuly sok vidéken a húsmentes napok étele volt. Bár mai receptek ilyenkor az olajban dinsztelt paprikás hagymát ajánlják, szerintem zsír volt az, nem olaj.

hzizi írta...

Isteni recept, hasonlót nagyanyám is készített annó.

süllőcske írta...

Jó az étel, szép a tányér.Szerintem is böjtbe vezető étel lehet. Kifejezetten böjti változatát úgy ismerem, hogy a hús persze elmarad, kárpótlásul a megfőtt paszulyt enyhén megfüstölik, megtörik, pirított hagymával, finom olajjal meglocsolva tálalják.
Ha már hamvazószereda, folytathatjuk a múltkori, Debrecen-Somogy- Szeged hagymás,paprikás,olajos savanyúkáposztáját.
Szóval, olvasgatok egy körösztyén innepi étkekkel teli könyvet, állítja a szerző egy kajára, hogy az nem hiányozhatott a hamvazószeredai asztalról.
Mármint a heringes savanyúkáposzta. Minden ugyanaz, minta mi salátánknál, plusz megy belé darabokra vagdalt hering(füstölt talán), és "orosz hal"(esetleg ruszli?).
El tudom képzelni ezt az ételt, tartalmas, erős ízeivel, ami mégsem nehéz.
Amúgy, általában a böjtről nem hiszem, hogy sok újat tudok Neked mesélni. Annyi szent, hogy sok-sok éve megtartom a húsmentes 40 napot, és mindig jó hatását találtam.
Évszakos ciklus szerint nyilvánvalóan a kissé elnehezedett toxinokkal terhelt, mégis hiányokkal küszködő szervezet a megterhelő évszakváltásra való felkészítéséről szól.
Első szakasza az éléskamra elálló, de tisztító hatású nyersanyagainak mértékletes megevéséről szól. Ilyenek: Szárított bab, csicseriborsó, gombák, aszalt gyümölcsök, köles, hajdina, vermelt zöldségek. Állati fehérjét a halak, kevés tojás biztosít. A tehén most nem legel tejet most hagyjuk.
A tisztítás után következik :Bocs, most el kell mennem, este folytatom!

süllőcske írta...

A második szakasz az időjárás tavasziasabbra fordultával kezdődik. Míg a hideg télvége a kalóriákban, lassan felszívódó szénhidrátokban gazdagabb étrendet kér, a melegedő idő, a tisztuló, de kifáradt szervezet a zsenge, friss élelmet igényli, a tavasz első ajándékait.
Ilyenkor van ideje az első, friss zöld hajtásoknak, leveleknek. Gyönge spenót, salátalevél, zsázsa, petrezselyem, kapor, fiatal hagymák. Ilyenkor összeszedem a gyemekláncfüvet, fiatal csalánt, tyúkhúrt, ibolyát, a csúcs a medvehagyma és sorolhatnám. Megannyi frissítő, tisztító, gyógyító növény. A szervezet most valósággal áhítozza a friss, élő klorofillt.
Na, most legel a tehén! Az első füvet legelő jószágok tejét igyuk, altassuk, a csodás házitúróhoz adjunk a zsenge zöldekből.
Éled a víz, az első keszegsütések is megvoltak, már testesebb halak is zsákmányul esnek, pontyok, melegedő szélekbe húzódott apróságokra megjelenik a harcsa, apró villantóinkra bandázó sügerek kapnak. Járuljunk hát a kerti tűzhelyhez az első , a megújult nap alatt készült áldozati halaink elfogyasztásához.
Amíg még tart a hideg, a levesek bűvöletében élek. A babfélékből, a gyökérfélékből , sütőtökből eszméletlen sokféle levest lehet főzni, micsoda hagymakrémleveseket, raguleveseket, buggyantott tojással. Ilyenkor derül ki, mennyire volt gondos a gazda,lekiismeretes, szorgalmas az Anya, van-e a háznál saját szárított gomba, paradicsom, csipkebogyó, fűszerzöld, miegymás.
A böjtben az ember fia sokkal mélyebbre hajol, inkább megbecsüli magát, mindennapi élelmét. Engedi, hogy a Kozmosz ciklusa szerint megtisztuljon a teste, de a gondolatai is újjászülessenek.
Most nincs stresszben, rohanásban evés, teszkós zsömle, dögpárizsi befalása, nem veszünk műzöldséget, agyat tompító nehéz húsokat sem tolunk.
Számomra tanulság a böjt minden napja. Éberségre nevel, leleményt fejleszt és nem utolsósorban, évszámra nem vagyok, még náthás sem.
Vallásos liturgiák jelentése szerint a tavaszi böjt lényünk felkészítése a 40 napot követő áldozat befogadására: Krisztus, bárány, hal, ló, teve...
A rítusok mögött az őseredeti állapot húzódik meg, sejtésem szerint a megújulás természetes igénye, az imbre újjászületése, feltámadása Teremtőjével, a Kozmosszal.

PO írta...

Ez jó példa arra, amikor a mennyiség átcsap minőségbe. András, ez már nem komment volt, hanem egy poszt. Nem is akármilyen :-) Engedelmeddel összefűzöm, kiteszem. Hadd gyönyörködjön benne más is.