2012. szeptember 6., csütörtök

Nem klasszikus sült oldalas

Tavaly kezdődött. A Karajon volt egy érdekes fűszerezés, akkor szederrel. Megcsináltuk többször is, de egyszer csak vége lett a szeder szezonnak. Utána viszont szilvával sütöttük az oldalast. Kérem, ez a kreativitás.

Most is előkerült, mert emlékeztünk a tavalyi ínycsiklandó ízekre, a sok finom szilva meg ott kelleti magát.



A kis sütőtálakat nagyon vékonyan kikentem zsírral, majd besóztam a darabokra vágott oldalast. Eredetileg a kínai ötfűszer keverékre szólt a recept, de már nem emlékeztem az ötödikre, így négy fűszer keverékét használtam: szecsuáni bors, fahéj, szegfűszeg, csillagánizs. A kis fűszermozsárban összetörtem, porítottam, nagyon kellemes ánizsillat lengedezett a konyhában. A húsokat beszórtam a fűszerkeverékkel is.

Összeraktam a sütőadagokat, a tetejére a magvazott, felezett szilvával. Ilyen lett:


A szokásos módon, 160 fokon sütöttem. 50 perc után megnéztem, de még nem volt a hús igazán puha. Még vagy 15 perc sülés és kész volt a finomság:


Ugye, hihető, hogy ez köret és kenyér nélkül a legjobb?

Minél több szilvával készüljön!

10 megjegyzés:

Adél írta...

De megkóstoltam volna, ennek csodás íze lehetett !

Sheila G. írta...

nem szeretem a szilvát sülve vagy főve:(

Sheila G. írta...

.

anica inkognitóban írta...

hm..szeretem a sósat és édeset együtt, a szilva húsában meg pont annyi nedvtartalom van, ami egy sütés során kell, hogy megpuhuljon a hús :) nagyon jól hangzik és néz ki!

Andrass9 írta...

A 65 perc sütést kicsit keveslem, de valószínűleg véknyabb volt az oldalasod, mint amit én szoktam sütni. Bár a fotó szerint hasonló. Viszont te etted, így te tudod, hogy leesett-e a csontról :)
Nagyon guszta kaja, egyszer meg kéne próbálnom.

Névtelen írta...

A nejem is szokott szilvával oldalas, tarját sütni. A kenyér a tál alján megkocsonyásodott szilvás, hagymás szaft kitörlésére kell.

Unknown írta...

@András: A sütőben sült oldalasnál nem ugrik ki a csont. Inkább rásül a hús. Keresem azt a pillanatot, amikor van kívül pirult rész, de belül még szaftos részek.

@HLaci: kézcsókom a feleségednek, jó ízlése van. Remélem, komálod, amikor ilyet süt??

Mitzi von Küche írta...

Szilvával még nem sütöttem oldalast, remek ötlet. A kínai fűszerezést itt furcsállom.

Daróczi Imre írta...

Szilvásat ki fogom próbálni. Nekem van szederlekvárom, meg ribizli, azzal kenjük néha... továbbá az oldalas itt cirka 3 óra 150 fokon, gyönyörűen pirulva, belül szaftosan...neked varázssütőd van!
(Én mázas, fedeles cserépedényben sütöm)

marta írta...

Úgylátom többen vagyunk már akik ezt alkalmazzuk!Szilvával,almával..sütöttem már én is..isteni ahogy átpárolódika hús tőle..A multkor pedig szilvalekvárral kentem be a bőrös-cyülköt,no meg csipös gulyáskrémmel..az eredmény isteni volt!