Az almafa

by Waka

Gyermekkoromban édesapámmal bekóboroltuk az egész vármegyét. Hajdan a környék püspöki birtok volt, nem is kicsi. Az akkori jószágkormányzóság épületében – némi betoldással – elfér a megyei könyvtár. Az azóta felhagyott kertek helyén elvadult gyümölcsösök találhatók mindenfelé. Ismerek szép diófákat, almából - birsalmából egész erdőket, egészen lehetetlen helyeken vannak „parasztbarack” fák, és a fehér besztercei szilvafáimat is egy ilyen helyről szedtem ki.

A hetvenes években tört ki a feketefenyő-telepítés második hulláma. A nagy gyárak dolgozói a kommunista szombatokon tízezrével ültették a csemetéket. Igaz, tájidegen fajta, de a terméketlen, puszta karsztnál azért valamivel jobban mutat. Sajnos errefelé nagy divat, hogy amint kicsit megnő az erdő, elkezdik lerakni mellé a szemetet. Különböző egyesületek és iskolák több tíz tonna szemetet szednek össze minden évben.

Az egyik ilyen erdő mellett találtunk két szép almafát az egyik kirándulás során. A jó ég tudja, hogyan kerülhettek oda, talán el eldobott almacsutkából keltek ki. Levelük nagyobb volt, mint a többi vadalmának, nem voltak tüskések, formás csemeték voltak, na! Megjegyeztük a helyet, és ősszel már ásóval felszerelkezve mentünk vissza.

A két fa szépen megeredt, évekkel később édesapám oltott mindkettőből még egyet, ezeket a másik kertben ültettük el. Az egyik fajta – legyen piros alma – alakját tekintve a Starkingra emlékeztet, a hegyen, ahol a mészkősziklán alig fél méteres talaj van, szinte ehetetlenül kemény, apró, de mézédes almákat termett. A másik kertben – talán az agyagos, kicsit löszös talaj miatt – meglepően megváltozott a termés. Nagyra nőtt, és lédús lett a Starkingra jellemző ikrás-kásás állag nélkül. Augusztus-szeptemberben érik, eltartani nem lehet sokáig, legkésőbb tél végéig tönkremegy.

A másik – nevezzük sárga almának – a leginkább a Kis fleini nevű fajtára emlékeztet, már amennyire sikerült utánajárnom. Hosszúkás, szinte zsíros tapintású, sárga héjú, a napsütötte oldalon megpiruló fajta. Ritkán nő meg 7-8 cm-nél nagyobbra. Húsa édes-savas, roppanó, a leve végigcsorog az ember állán. Szeptember végén, október elején érik. Ha egyszer cidre készítésére adnám a fejem, biztosan ezt a fajtát választanám. A savanykás íz a tárolás során fokozatosan eltűnik, a hús kissé ikrássá válik. Nyomásra, ütődésre érzékeny, tárolásra kora tavaszig alkalmas.

A pirosat a hegyen kivágtuk, a sárgának idén leszáradt a teteje. A másik kert állami tartalékföld, tavaly az önkormányzat felmondta a bérleti szerződést, hogy hulladékudvart építsen a helyén, de még egy kapavágást nem tettek. Tavasszal folytatni fogom a kert művelését, úgy leszek majd, mint az ásással. Ha valamelyik önkormányzati gyökér odajön kekeckedni, odacsapok az ásóval, és haladok tovább.