2013. augusztus 19., hétfő

Nyári családi kedvenc

by PO

Én egy balkáni figura vagyok. Szeretem a nyüzsgő piacokat, Görögből úgy kellett hazaráncigálni, a törökökhöz meg el sem merek menni, biztosan megszállnám őket vagy 150 évre.  Van bajuszom, mindig van nálam kés, kortyonként iszom a pálinkát, mint a szerbek, szeretek autóban hangos zenét hallgatni, énekelni, ilyenekre rázni a hajamat:



És a konyháikat is igen kedvelem. Nem csoda, hogy a ma posztolt ételt már évtizedek óta készítem, de az sem csoda, hogy a családom nagy kedvence.

A mai dolgozat az én balkáni húspogácsámra és a hozzá kínált sopszka salátára irányítja az olvasó figyelmét, ha már a grillszezon közepén járunk.

A húspogácsához fele-fele részben darált sertéshúst és marhahúst használok. Lehetnék balkániasabb is, de nálam így alakult ki, itt, Észak-Ruméliában már nehezebb bárányhúst szerezni.
A hús darálmányt sóval, frissen törött borssal, kakukkfűvel, rozmaringgal és 1-2 fej apróra vágott lilahagymával fűszerezem.
Egy fél csészényi zsemlemorzsát tejjel összekeverek, majd amikor megdagadt, a húshoz keverem.
Egy tojás is belekerül, majd egy végső átgyúrás után a masszát 1-2 órán át hűvös helyen pihentetem.
Vizes kézzel lapos pogácsákat formázok, olajjal bekenem őket és forró parázson mindkét oldalukat aranybarnára sütöm.

A sopszka saláta egy rusztikus kivitelű saláta a bolgár törökök ízlése szerint. A hozzávalókat (paradicsom, uborka, paprika, hagyma) nagyobb darabokra-karikákra vagdalom. Összekeverem és a tálalásig hűvös helyen tárolom. Tálalás előtt röviden sózom, átkeverem, majd olívaolaj és borecet összerázott keverékét csurgatom rá. A tál tetejére juhtúrót morzsolok és úgy kínálom. "Tessék, szedjetek... kenyér? az nincs hozzá!"



A zöldségek előkészítésekor láthatóan mellőztem a "Sózunk és Facsarunk" Iskola tanításait. Azért, hogy legyen mindennek üde, zöld íze, friss megjelenése a salátában.  Ti is cselekedjetek így: sózzatok a felhasználás előtt és ne veszítsetek értékes nedveket, összetevőket!

11 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szenzációs étel!
(Hurri-kán)

Vicuska írta...

Remek hangulatú :) húspogácsához én tennék egy leheletnyi fokhagymát, no de mindenki ízlésének megfelelően fűszerezheti. A sopszkából dupla adagot kérek szépen, ha lehet. Kenyér nélkül :)

Az amatőr hagyományörző írta...

Tényleg balkáni , de jó !

anica inkognitóban/subRosa írta...

Te gonosz, bajszos ember, hát nem adsz kenyeret a vendégnek? :D Az a baj, hogy mi magyarok,még mindig azt hisszük, az evés azt jelenti, hogy ájulásig esszük magunkat, ha ehhez kenyér kell, hát úgy. :/ Pedig egy ilyen hús + zöldsaláta kombó pont ölég ahhoz, hogy az ember jól érezze magát :) Engem meggyőztél, 10 pontot adok :D

anica inkognitóban/subRosa írta...

ja, a 10. pontot a rozmaring hozta,amivel én amúgy csínján bánok, mert rozmaringoztam már túl ....

süllőcske írta...

Finom!
Én mondjuk képes volnék a zsemlemorzsát is kifelejteni, persze akkor más történet kezdődne.
Ez így jó, és kész.

Andrass9 írta...

Affene! Tegnap kellett volna elolvasnom, akkor nem töltöttpaprikába pazarlom a marha-sertés darálthúst. Kritizálni nem fogom, csak csatlakozom Süllőcskéhez :)

PO írta...

@süllőcske @Andrass: néha én is kihagyom. Legutóbb is. Ugye, ez nem látszik a képen? :))

Andrass9 írta...

Megcsináltam prézli nélkül, csak marhából. Morzsáira hullott a faszénparázs felett :(
Lehet, hogy az egész tojás kellett volna bele, nem csak a sárgája?

PO írta...

@Vicuska: valójában én is teszek hozzá, de néha elfelejtem. Leírni is :)

@Andrass: úgy látszik, a zsírosabb sertéshúsnak és a tojásfehérjének ez a jelentősége. A tejbe zsemlemorzsa nem hiszem, hogy segített volna ezen. Lehet, hogy az csak egy régesrégi konyhásnéni szokás, hogy ahelyett haza lehessen vinni húst?

Andrass9 írta...

@PO: Lehet valami a fehérje dologban. A tejbemorzsa biztos, hogy a közkonyhán dolgozókat is segítette, de a szegényebbeknek is megoldás volt a hús szaporítására.