2011. január 9., vasárnap

Hoaxvadász Projekt

Vannak, akik ilyenkor vaddisznóra, nyúlra és más ennivalókra vadásznak. Mi most a hoaxokat tereljük a céltávcső keresztje elé. Több ez, mint vadászat, mert nem az a célunk, hogy  megöljük őket (és megegyük), hanem az, hogy kiderítsük, melyik hamis és melyik nem. A hamisakat persze lepuffantjuk (és megesszük). 

A hoax (angol eredetű, jelentése: „beugratás”, „megtévesztés”, „átverés”, „álhír” vagy „kacsa”) leggyakrabban az e-mailben terjedő álhírek, kacsa-lánclevelek különféle változatait jelöli, bár az átverés gyakran kiegészül honlapokkal, illetve nemritkán az írott sajtó vagy a tv is hajlamos átvenni.

Mindenkinek van erről tapasztalata, talán még kedvenc hoaxa is. Én is ismerek jónéhányat. De tele van a hócipőnk azzal, hogy ezek mindig olyan komolysággal jönnek, hogy utána valóságos ímél-cunami indul el. 


A munkamódszerünk sokrétű, kifinomult és problémaorientált lesz. Némelyiket józan paraszti ésszel megközelítve elemezzük, aztán majd megmondjuk, hogy mi van.
Némelyekre vonatkozóan reprodukáljuk a megfelelő körülményeket és kísérleteket végzünk, így derítjük ki az igazságot.
Lesz, amelyiknek a nyomába eredünk és a megfelelő kulcsembereket kérdezzük meg.  Itt van ez a Bill Gates-ügy. Igaz, vagy sem, igény az vóna rá. Tehát videóinterjút tervezünk  Mr Gates-szel, tisztázandó ezt az osztogatós dolgot. Persze nem olyan anyagias módon mászok bele a témába, ne féltsetek, tudok ilyen helyzetekben viselkedni. Hello Bill, hogy vagy mindig?  Hogy tetszik a Pásztortűz blog? Melyik a kedvenc recepted? Bajai, vagy szegedi? Vörös, vagy fehér? Fej, vagy gyomor? By the way, gratulálok a nagyívű projekted sikeréhez! Mindenki azt hitte, meghülyültél, de szerintem nemes és nagylelkű vagy. És ha már így összefutunk, megadom neki a számlaszámomat, amire azt a 3428 dollárt utalhatja, amiért keményen megdolgoztam. És persze kézcsókom Melinda asszonynak.


Az egyik személyes kedvencem az a hoax volt, amelyikben néhány vidám srác 4 mobiltelefonnal kukoricát pattogatott. 




Nem szerencsés egy kísérletet prekoncepcióval kezdeni, de nagyon kívántam, hogy igaz legyen a dolog. Sajnálom, hogy a bizonyítás nem sikerült. Sem kukoricával, sem a jóval kisebb szemű, de pattogatásra éppúgy alkalmas amaranttal. 
Úgyhogy, ha ezt látjátok, nyugodtan dobjátok a hülyeség feliratú szemeteskosárba. Azt nem derítettük ki, hogy a trükk magyarázata csak a kamera jó ütemű elrántása volt, vagy valami más.


Ki ne ismerné azt az okosságot, amelyben elmagyarázzák, hogy a mikróban felforralt víz hű, de káros. A mikrózott vízzel nedvesített magok szenvednek, beteges csírákat hoznak, míg a közönséges vízzel kezelt magvak szép egészségesen fejlődnek. Na, most erre vonatkozóan végzünk kísérleteket. Az eredményt természetesen nemcsak a Nature-ben, hanem itt is publikáljuk.


Az új Hoaxvadász Projekt mellett folytatjuk a Ha már nem főzünk, legalább beszéljünk róla rovatunkat, amelyben megannyi szabad tűzre vihető receptet, ötletet tálalunk. Terveink között szerepel, hogy rázúmolunk a kemence témájára is hamarosan. Említem még a Nagy Lúkolbász Degusztáció ötletét is, bár az egyik kedvenc blogom néhány órával megelőzött a beharangozással. Sebaj, mindenkinek jut a lókolbászból.

Nektek melyik a kedvenc hoaxotok? Levadásszam, vagy hagyjam futni? Ti mennyit kaptatok már a Gates-vagyonból?

Nincsenek megjegyzések: