Ez az ünnepek körüli blogolás valahogy nem úgy sikerült. Egymás után két fergeteges témám dőlt be.
Karácsony előtt elsétáltam az egyik halbolthoz. Feltett szándékom volt, hogy rácsodálkozok a csak karácsonykor pontyot falók hosszan kígyózó sorára, majd sértődötten hazamegyek és összedobom a kedvenc halsalátámat, konzerv olajos halból, persze. Aztán sajnáltatom magam itt a blogon, hogy ezen a héten nem ehettem rendes halat.
És akkor mi van? Semmi sorállás! Sőt! A hortobágyi lehalászások miatt volt törpeharcsa és csuka is. Vettem hát mind a kettőből, csináltam belőle halpaprikást, a gyerekek majdnem verekedtek a jobb falatokért – dehát két héttel karácsony előtt ez nem olyan ütős blogtéma…
Fejben már megvolt, hogy ezt az újévi köszöntőt úgy kezdem, hogy „Köszöntöm olvasóimat a hülye versikék és a mobilszolgáltatók ünnepén!” És akkor szilveszterkor mi volt? Egyetlen bugyuta rövid szöveges üzenetet (továbbiakban: röszü) nem kaptam. Ehelyett volt néhány igazán visszafogott, ünnephez illő vers, néhány jó ízlésű jutúbos csatolmány… El voltam ájulva! Úgyhogy én is visszafogom magamat és Kányádi Sándortól hozok egy strófát:
Nem kívánok senkinek se különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud, legyen boldog,
érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon, s megint többre.
Tiszta szívből ezt kívánom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése