Vége. És azután?

Pénteken délután 4 órakor véget ért az idei nyár. A mezítlábas, szandálos, száraz, poros nyár.

Mi jöhet utána? A kabátos, esernyős, vacogós ősz? Vagy rögtön a zord tél? Egy kicsit élvezhetjük még a szőlő, a szilva zamatait, az új fűszerpaprika ízeit, vagy rögtön igyunk egy kupica pálinkát és menjünk disznót ölni? Nem tudom, mindenesetre az autóból kiraktam a vékony fehér papírkalapomat és elővettem a zöld filckalapot. Ilyenkor már az járja.

Lírai lelkületű költők ilyenkor összezuhannak, a múlandóságról, az elmúlt szerelemről szenvednek ki  verseket-dalokat, de egy gasztroblogban az ilyen depressziós mélypontokat nem engedhetjük meg. Menni kell előre, akár egy cápa. Láttatok már cápát tétovázni, ácsorogni, csöndesen ülni egy kicsit a félhomályban? Ugye, hogy nem?! Mennie kell, nyomulni, folyton előre, mint egy vállalkozónak. Régebben azt mondták, egy liter cápa nehezebb, mint egy liter tengervíz - ha nem úszna folyton, elsüllyedne.  Ez persze vegytiszta butaság, egyszer majd megmagyarázom.

Az ősz során tervezem, hogy lóhús kerül a bográcsba, aztán kanyarítunk belőle valamit. Boya is segít. Már régóta gyűjtögetek riportokat a magyaros étel témájában, azokat is összefűzöm hamarosan. De előbb befejezem a Nagy Lúkolbász Degusztációról szóló írást, mivel még nem árultam el, ki lett a győztes. A szalonnasütésről is van még néhány időszerű meglátásom, azt is posztolom.

Beszéltem többekkel arról, hogy elő kéne venni néhány régi receptet, lehetőleg erdélyit és újra kéne értelmezni. Persze nem a csúcsgasztronómia szemszögéből - hogy is jönnénk mi ehhez -, hanem a mai műkedvelő felfogásában. Erre is sort kerítünk hamarosan.

Zene is kell ide. Valami őszies hangulatú. Nekem ez a dal jön elő, még 1978-ból:

Annak idején ezt a dalt így játszottuk:
C D G
Em D C
Hm Am
D E
Ref: A G6 C
D G
E
Am D Fmaj

Lehet, hogy nem így volt, de mi ezt így tanultuk egymástól a múlt században. Akkor még ez is szájról-szájra terjedt, mint az influenza.