2012. június 8., péntek

Kabát, új fazonnal


by Gerda

Rántott hús kell. Rántott hús nélkül nem lehet élni, magyar embernek semmiképp. Akkor is, ha a diétás étrendjébe nem fér bele, akkor is, ha utálja, hogy a lakás, a haja, a ruhája átható olajszagú lesz. 


Az életmód-váltásom előtt sem ettem túl gyakran rántott húst, mivel a bő olajban sült dolgokat soha nem kedveltem igazán. A magas kalóriatartalmuk mellett elnehezítenek, és én nem szeretem, ha étkezés után úgy érzem, egy nagy kő van a gyomromban, amit csak úgy tudok megemészteni, ha semmit nem csinálok, hogy minden energiámat arra fordíthassam.


Egyszer aztán megkaptam a sütőben sütött rántott hús ötletét egy ismerősömtől, emlékszem, ők részben a szag, részben a tűzhely mellett dekkolás megúszása miatt készítették így. Kipróbáltuk, ízlett. Mindent ugyanúgy kell csinálni, csak tepsiben, sütőpapíron kell sütni, minimális olajat önteni alá. Csirkét 200 fokon, többit nem tudom, valószínűleg a sertést, marhát lassabban sütjük, talán 160 fok körül. Profi háziasszony biztosan tudja. Nem ugyanolyan, mint a bő olajban sült, a panírja valahogy keményebb, nem olyan egyenletes színű és állagú, viszont ízre ugyanolyan finom.

Amióta másképpen táplálkozom, azért ki kellett találnom egy még modernebb megoldást. Ha rántott húst készítek, mindig sült karfiolt eszem hozzá, mert fantasztikus ízkombináció.

Csirkemell-szeleteket enyhén kiklopfolok. Olívaolajat elkeverek sóval, borssal, fokhagymával, pici mézzel, pirospaprikával, őrölt köménnyel és római köménnyel. Ez az én kedvenc ízesítésem, de mindenki olyan fűszereket tesz az olajba, amiket szeret. Ezzel a keverékkel vékonyan megkenem a csirkemellek mindkét oldalát, és állni hagyom. Félórát, pár órát, ahogyan éppen alakul. Úgy még nem próbáltam, hogy előző nap bepácolom ezzel a cuccal a húst, de szerintem nem árthat meg neki, sőt.
Sütés előtt elkészítem a panírt: teljes kiőrlésű zsemlemorzsát, teljes kiőrlésű tönkölylisztet és zabkorpát keverek össze, sózom-borsozom, ez az alap. Néha megy bele parmezán, durvára darált dió, lenmag vagy szezámmag. A hússzeleteket ebbe a keverékbe forgatom, és a fent említett módon sütöm. A végén mindkét oldalára rágrillezek. Grilles sütő nélkül is lesz színe, nem baj, ha sima gázsütője van valakinek, abban is tökéletes. 


A sült karfiol pofonegyszerű, a rózsáira szedett karfiolt sütőpapíros tepsire rakom, meglocsolom kevés citromos olívaolajjal, szórok rá sót, borsot, római köményt és 200 fokon megsütöm. Néha vastag karikákra vágott lilahagyma is megy közé. A rántott hús ezzel a körettel fenomenális.


Ha valaki túl száraznak találja ezt a fogást így, akkor készíthet hozzá valamilyen tejfölös vagy joghurtos mártást, mondjuk tzatzikivel szerintem finom lenne, de egy snidlinges-petrezselymes tejfölt is  el tudnék képzelni mellé.

Hogy bizarr az a panír? Ki kell próbálni!

   

14 megjegyzés:

Böbe írta...

Nagyon jól hangzik,guszta lett nagyon!:)

Névtelen írta...

Szóljatok legközelebb, ha rántotthúsos poszt lesz, küldök hozzá fényképet :-)

gerda írta...

Hajdul: most ezt hogy érted?? :D :D

Daróczi Imre írta...

Mit is írhatnék...meg vagyok lepődve.

Névtelen írta...

Első képeken igen égett a panír,

Mitzi von Küche írta...

Gerda, tetszik a panírod összetétele. (Sütőm grillfunkciója tenkrement, csak a légkeverés megy. Nem tudom, így hogy lenne ropogós-piros a burok.)

gerda írta...

Köszi :)
szerintem úgyis jó, régen mi is sima gázsütőben sütöttük, és jó lett.

PO írta...

@Hajdul: Laci, küldheted most is. Jöhet bármilyen, ha fényes, akkor az olajjal itatott rántotthúst szemléltetjük vele, ha szép, akkor meg ezt a tepsiset.
De jöhet kép olajszagú háziasszonyról, meg füstös lakásról is! :-))
Mottó: mindenki jó valamire. Ha másra nem, elrettentő példának :D

PO írta...

@Mitzi: remélem, már meg is gyógyultál! :)
Szerintem a végét érdemes felsős sütéssel befejezni, valamelyest pótol6ja a grill funkciót.

Mitzi von Küche írta...

Kösz, már jól vagyok, csak a diéta miatt irigykedem ezekre a klassz kajákra. (Az alsó-felső sütésmód is tenkrement, mindig kivágja a biztit. 5x látta szerelő - többet nem költök rá.)

vlbb írta...

A sült karfiol szuper, előbb kipróbáltam.

Andrass9 írta...

Karfiol bármilyen formában elkészítve jöhet. Tepsis rántotthús még nem lett befutó az itthoni derbyn, de igyekszünk!
Jól van a poszt is megírva, gratula.
Apropó vagy snidling vagy petrezselyem - én nem keverném, mert mindkettő elég erőszakos íz.

Névtelen írta...

Valamikor arról volt szó, hogy ez egy "Pásztortűzön" blog, a "füstízű hagyományok nyomában".
Hát nem az lett... Kár érte.

Andrass9 írta...

Van ennek füst íze is rendesen - ha ottfelejted a sütőben ...