2012. december 22., szombat

Az almafa

by Waka

Gyermekkoromban édesapámmal bekóboroltuk az egész vármegyét. Hajdan a környék püspöki birtok volt, nem is kicsi. Az akkori jószágkormányzóság épületében – némi betoldással – elfér a megyei könyvtár. Az azóta felhagyott kertek helyén elvadult gyümölcsösök találhatók mindenfelé. Ismerek szép diófákat, almából - birsalmából egész erdőket, egészen lehetetlen helyeken vannak „parasztbarack” fák, és a fehér besztercei szilvafáimat is egy ilyen helyről szedtem ki.

A hetvenes években tört ki a feketefenyő-telepítés második hulláma. A nagy gyárak dolgozói a kommunista szombatokon tízezrével ültették a csemetéket. Igaz, tájidegen fajta, de a terméketlen, puszta karsztnál azért valamivel jobban mutat. Sajnos errefelé nagy divat, hogy amint kicsit megnő az erdő, elkezdik lerakni mellé a szemetet. Különböző egyesületek és iskolák több tíz tonna szemetet szednek össze minden évben.

Az egyik ilyen erdő mellett találtunk két szép almafát az egyik kirándulás során. A jó ég tudja, hogyan kerülhettek oda, talán el eldobott almacsutkából keltek ki. Levelük nagyobb volt, mint a többi vadalmának, nem voltak tüskések, formás csemeték voltak, na! Megjegyeztük a helyet, és ősszel már ásóval felszerelkezve mentünk vissza.

A két fa szépen megeredt, évekkel később édesapám oltott mindkettőből még egyet, ezeket a másik kertben ültettük el. Az egyik fajta – legyen piros alma – alakját tekintve a Starkingra emlékeztet, a hegyen, ahol a mészkősziklán alig fél méteres talaj van, szinte ehetetlenül kemény, apró, de mézédes almákat termett. A másik kertben – talán az agyagos, kicsit löszös talaj miatt – meglepően megváltozott a termés. Nagyra nőtt, és lédús lett a Starkingra jellemző ikrás-kásás állag nélkül. Augusztus-szeptemberben érik, eltartani nem lehet sokáig, legkésőbb tél végéig tönkremegy.


A másik – nevezzük sárga almának – a leginkább a Kis fleini nevű fajtára emlékeztet, már amennyire sikerült utánajárnom. Hosszúkás, szinte zsíros tapintású, sárga héjú, a napsütötte oldalon megpiruló fajta. Ritkán nő meg 7-8 cm-nél nagyobbra. Húsa édes-savas, roppanó, a leve végigcsorog az ember állán. Szeptember végén, október elején érik. Ha egyszer cidre készítésére adnám a fejem, biztosan ezt a fajtát választanám. A savanykás íz a tárolás során fokozatosan eltűnik, a hús kissé ikrássá válik. Nyomásra, ütődésre érzékeny, tárolásra kora tavaszig alkalmas.



A pirosat a hegyen kivágtuk, a sárgának idén leszáradt a teteje. A másik kert állami tartalékföld, tavaly az önkormányzat felmondta a bérleti szerződést, hogy hulladékudvart építsen a helyén, de még egy kapavágást nem tettek. Tavasszal folytatni fogom a kert művelését, úgy leszek majd, mint az ásással. Ha valamelyik önkormányzati gyökér odajön kekeckedni, odacsapok az ásóval, és haladok tovább.

4 megjegyzés:

Andrass9 írta...

Tetszett!
Adok egy péklapátot, hogy kéznél legyen, ha ...

süllőcske írta...

Különös gyümölcsfajták mennek feledésbe, magam is tapasztaltam az újszegedi bolgárkertészet maradványainak kipusztulását és más hasonlót. Érdekes vadkörtéseket vágtak ki,ősdiósokat az ártéren. Nagy sajnálatomra. Önvád marcangol, hogy tétlenül néztem a fajták eltűnését.
Figyeljünk ezekre.
Különben, szép, érdekes formájú almák.

Mitzi von Küche írta...

Haladj csak tovább, Waka!

Andrass9 írta...

/OFF
Boldog Új Évet!
/ON