2010. október 19., kedd

Versenytáp

Az egyik íjászcimbora mondta egyszer, hogy onnan tudja, hol tartunk a versenyszezonban, hogy mennyire utálja már a babgulyást. Lassan vége az idei évadnak, ideje egy kis metszetet adni az íjász szubkultúra kulináris élményeiről.


Először nézzük, milyen egy 3D vadászíjász verseny. Elmegyünk valami jó kis dombos, vagy hegyi terepre, ott vár bennünket egy versenypálya 20-28 céllal. Sok ember dolgozott azért, hogy mi felhőtlenül szórakozzunk. Csörtetünk 4-5 órán át, becserkeljük a gumimacit, a vaddisznót és a többi habvadat, koncentrálunk, aztán leterítjük a őket. Mindeközben megéhezünk, megszomjazunk. Hogy ki mit abrakol verseny közben, az függ az időjárástól, ízléstől, igényektől - ebben most nem mélyülök el.

Sorsunk akkor válik közössé, amikor az alaptáborba visszaérve leadtuk a beíró lapokat, leajzottuk az íjat és vár bennünket az EBÉD. Hogy milyen ízléssel, szándékkal és ízlelhető végeredménnyel készítik el ezeket a helyben főzött ételeket, megér egy misét. Vagy egy posztot. Ez is ingoványos szakterület, legalábbis könnyű a más főztjét kritizálni. De mégis jó csámcsogni ezen, végül is vége az idei 3D versenyszezonnak, talán már nem is utáljuk annyira a babgulyást.

Kik készítsék el az ebédet? Legfőképpen olyanok, akik főztek már 100-200 emberre. Mivel az íjászok között sok vadász is akad, jó irányba viszi az ügyet, ha valamelyik tapasztalt, molyos farkú öreg róka vállalja be a főzést. Általában ez jó ízléssel párosul, rendszerint jól sül el, ha valamilyen vadhúsból indul a tervezgetés. Szeretem az ilyen felállást!
Szóba jön még ilyenkor némelyik haver, nagybácsi, akik szoktak nagy bulikon főzni.
Időnként a rendezők profi szakács, vagy egy vendéglős mellett döntenek, kisebb kockázatot, ám könnyen felejthető végeredményt vállalva ezzel.

Nem könnyű 100-200 ember ízlésének megfelelni. Szerintem nem is lehet. Nehezítő körülmény, hogy az óvodástól a nyugdíjasig tolonganak itt a sportolók, férfiak és nők, de a többség a jó kis túra után az üres kenyeret is befalná.
Tíz versenyrendezőből 8-nak először a babgulyás jut eszébe. A fele elhessegeti a gondolatot, mondván, az előző versenyen is az volt. Akkor legyen pörkölt (most itt az egyszerűség kedvéért mindhárom rövid levű paprikás húsételt nevezzük pörköltnek, de mi tudjuk…). Birka? Pfúj, az nem elég populáris. Ráadásul birkaízű! Marha? Aha! De azért sokszor vaddisznó, őz is kerül. Nagyon sok cimbora ritkán találkozik vadhússal, így örülnek, ha ebben a  vadászokkal is súlyosbított közösségben néha ehetnek egy-egy finom vaddisznópörit.
Többségében a babgulyás, a gulyásleves dívik, nagyjából annyi esetben kerül pörköltféle is a tányérba. Újabban örömmel fedeztük fel, hogy a palócleves is felkerült az étlapra, de a tárkonyos ragu is felütötte a fejét. Örvendetes fejlődés!


Akárhogy is, nekem a legemlékezetesebb ételek: Boar életmentő szarvaspörköltje a bélavári özönvíz után, Baló Attila tárkonyos malacraguja a Tisza mellett és az erdőbényei jegyzőnő által kiporciózott halászlé. Nem azért, mert ez volt a világ legjobb pörköltje, raguja, vagy halléje. Nem ezek voltak. Hanem azért, mert egy cseppjében is több lélek volt, mint egy étterem egész napi termésében!  Úgy látszik van titok: az ötletesség, a figyelem, a tapasztalat és a jó arányérzék ritkán jön így össze.

A menza iskolájú gulyáslevesekről nincs mit írni, egy fokkal jobb, mintha az otthon elkészített, egész nap a hátizsákban nyomorgatott szendvicset választom. Könnyen tetten érhető, ha a rendezők 100 főre számítottak, és amikor 150 ebédjegyet eladtak a nevezésnél, akkor elszalajtottak még valakit 10 kiló krumpliért.

A gyerekek miatt a paprikás ételeknél nem nagyon használnak csípős paprikát, így gyakran a pikáns fűszerezés lehetőségével nem élnek. Nekem az a sarkos véleményem, hogy egy finom csípősséget minden paprikás cucc elbír, lehet azt úgy csinálni, hogy a húgomon kívül senki nem reklamál miatta. De ha nincs benne egy mikrogrammnyi csípősség sem, az maga a sivárság.
Néha különleges ételeket csesznek el azzal, hogy igénytelenül, rutinszerűen fűszerezve dolgoznak. Egy zempléni hegyi séta után ki ne ugrana rá egy vargányás pacalra? És ki ne káromkodna, amikor azt érezné, hogy ennek inkább a frottírtörölközőhöz van köze, a vargánya pedig mintha…

Tavaly az egyik versenyről csináltam egy kis klipet, tehát nem lőttem, ráértem mindenkivel csevegni. Látom a verseny közben az ebéd előkészületeit. Birka??? Hivatásos szakács??? Nosza…! Arra gondoltam, hogy egy ilyen üstkavargatós snitt jól színesíti a lövöldözős hangulatú riportot, a narráció révén pedig megtudunk néhány titkot a birkapaprikásról. A szemöldököm akkor szaladt be a kalapom alá, amikor a szakács lelkesen ecsetelte a hús abálásának szükségességét. Amikor bőséges felsorolás következett az abálólé fűszereit illetően, akkor már csodálkozva kinéztem a kamera mögül. És akkor a megabált húst ide – mutatott a másik üstbe a szakács –, ebbe a lecsós alapba átszedem.  És végül – folytatta – teszek bele egy fél füstölt disznófejet(!), hogy adjak az egésznek egy kis pikáns ízt!
Egggyet se tétováztam, tudtam, hogy a versenyről készült riportomba ezt be fogom tenni! Ha Gordon Ramsayt ez győzi meg arról, hogy nemcsak a csúcsgasztronómiának kell figyelmet szentelni, akkor én megteszem!
A történet vége az lett, hogy otthon a vágáskor kiderült, a felvételkor nem vettem fel a hangot. Így van a vincseszteren néhány néma snittem, amin egy barátságos, szimpatikus fehér kabátos srác szemlátosmást a főzésről beszél lelkesen. Talán egyszer összevágom és csinálhatnátok rá egy covert. Talán letúrná Antoin Dodsont a listák éléről.
Ja, a birkaíz-eltüntető barátunknak kötelező olvasmány Váncsa elmélkedése a lakodalmas birkáról.

Gumimacikra lövöldözni jó dolog. Utána egy szarvaspaprikást eszegetni ugyancsak. Mondhatnám, ez a kettő együtt jár, mint a villámlás, meg a mennydörgés. Néha az teszi fel az egészre a koronát, amikor fáradtan hazaérünk, közben a feleségünk valami réges-régi receptet talált valahol és kipróbálja rajtunk.

ÍJÁSZMESTER  KEDVENCE

HOZZÁVALÓK: csirkemell (eredetileg szalonkából, fürjből készült), 2 dl sör, 15 dkg liszt, 2 tojás, 2 ek olaj, só
ELKÉSZÍTÉS: Kis sasliknyársakra tűzzünk fel vékony csirkemell lapokat, majd húsos (füstölt) szalonnát és karikára vágott hagymát. A nyárs mindkét végére hús kerüljön.
Lisztben meghempergetjük.
A sörből, lisztből, tojás sárgájából és 2 ek olajból sima masszát keverünk, kis kanál sóval ízesítjük.
A két tojás fehérjét kemény habbá verjük, majd beleforgatjuk a masszába.
A nyársakat ebbe a masszába mártjuk, majd bő, forró olajban megsütjük.
Köretnek friss salátát, vagy párolt zöldséget ajánlok.
Ital választás előtt kérdezzük meg orvosunkat, gyógyszerészünket, vagy benzinkutasunkat. Ha a család sommelier-je nincs kéznél, bátran válasszunk egy szárazon iskolázott traminit.

A gasztronómiai legendárium szerint ezt az ételt Mátyás király is igen kedvelte!

5 megjegyzés:

IQ Zénó... írta...

Ez téllleg egy nehéz témakör, főleg a szakács szemszögéből. Én egyszer már próbáltam:-)
Főztem már vagy öt-hat féle dolgot, de mindíg vannak, olyanok, akiknek inkább rendelni kéne valami HappyMail menüt, mert az egyik nem szereti a kövér husit, a másik a kaprot utálja, a harmadig a zöldbabot...stb.
Nekem íjászversenyen még nem tudtak olyan moslékot prezentálni, amit ne ettem volna meg örömmel.
Inkább a sóher adagoktól szoktam hisztizni:-)
A babzási mániáról az jut eszembe, mikor pár éve
mindenki annyira kerülte a bab lehetőségét, hogy a szezont bab nélkül sikerült végig csinálni. Mindíg úgy jöttem haza, hogy mentem a boltba és vasárnap be bebabozódtunk itthon.
Mert én a babot babbal is....:-)
Mint főző ember nem szeretem a köretes dolgokat csinálni, mert 150 emberre pl rizst főzni üstben tuti katasztrófa! Sok a plusz meló.
Egyszer vettem két zsák krumplit péntek este másnap volt nagy kapkodás meg idegbaj, mikor a 80%-át ki kellett dobni, mert szar volt.
120 liter slambuchoz meg Fekete LAci is keves lenne:-) Bár gondolkodtam már azon is, hogy alágyújtok a betonkeverőnek:-)
Tehát részemről a leveses egytálételek híve vagyok... készítői és fogyasztói oldalról egyaránt.
Nálunk a lencse dívik...
A paszujjjjt tirpákosan is el lehet készíteni egy kis káposztával.
Szerintem decemberben nálunk ez lesz!!!

PO írta...

Sokszor jártunk úgy, hogy a nagy adagokban készült kaját nem keverték meg rendesen, így az eleje sok krumplit kapott, a derékhad sok húst, szóval nem volt igazságos. Különben pedig egész jó babgulyás lett volna.
Szerintem is lehetetlen dolog mindenki kedvére jót főzni, gyakran hallom, hogy sokan épp a vadpörköltet hagyják ki és inkább az otthoni szendvicset majszolják.
Az biztos, hogy egy 10-20 fős társaság még lehet hálás közönség, de afölött a főzés nem sok sikerélményt tartogat. Én maradok a kispályán, azt legalább be tudom játszani :-))

borzas írta...

én még csak egyszer lőttem versenyen, az se volt valami komoly, viszont a versenytáp eléggé nehezen verhető volt: kecskehús árpával meg zöldségekkel együtt főzve, meg durván fokhagymás köleskása külön. meg hajdina, bár azért éppenséggel nem voltam odáig meg vissza.

PO írta...

Te borzash, hol volt az a verseny? Ahol kölessel merték traktálni a népet és még a hajdinát is ismerték?
Ráadásul kecskehús...! :-D

borzas írta...

otthon, Balmazon. otthoni komám íjászegyesületet működtet, a szülei csinálták a kaját. nemtom honnan volt a kecske, gondolom BioRózsáéktól, spanba' vannak.

kis házi verseny volt, én meg elég fosul lőttem. mondjuk rendesen sosem tanultam meg, az is igaz.