2010. november 12., péntek

Az tárkony dicsérete

Emese azt mondta, hogy egy erdélyi magyarnak, bárhová vigye a sorsa, első dolga, hogy a kertben elültessen egy tő tárkonyt. Én ugyan nem vagyok erdélyi magyar, de a nevem onnan való. Ráadásul ennek a teleknek a megvétele után rögtön felfedeztem, hogy vettem egy bokor tárkonyt is. Útban volt, átültettem. Pont a tűzhely helyén volt, nem érdekes?

Ebben e posztban tehát kitekintünk a paprikás húsételek és hústalan ételek sokszínű világából, megnézzük, az erdélyi konyha egyik alapfűszere mire is való.

A tárkony (Artemisia dracunculus) egy évelő lágyszárú növény. Népies neve: esztragon, tárkonyüröm, tárkony.
Leveleit fogyasztjuk. Friss, zöld állapotában, vagy szárítva használható. Saláták, levesek, főtt húsok, szárnyasok, birka, vadhúsok, valamint zöldbab-, zöldborsó és burgonyafőzelékek, ecetek ízesítésére is használják.
Teája vesetisztító, epehajtó, étvágyfokozó hatású.

Kép innen: http://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%A1rkony

Ha már tárkony, akkor mutatok egy különlegesen finom levest, ezzel egyszerre két közhiedelemmel számolunk le. Az egyik, hogy ha tárkony, akkor nemcsak a tárkonyos bárányleves van a világon. Másrészt a hal nemcsak a közismert paprikás lében szeret úszkálni.

A tárkonyos hallevest egy régi erdélyi szakácskönyvben valahogy így írnák le:
Az pozsárt faragd szépön, gerincit kivegyed, aztán sózd meg, hadd álljon kevéssé az sóban. Az vajat az hagymával egyszersmint  köll föltenni, vess murkot belé, petrezselyemgyökeret, aztán borsot. Vedd elő immár azt pozsárt, vesd bele, amíg leve lészen. Őss bele vizet, borsozd, sózd meg jól, vess tárkont belé, hadd főjön szépön. Aztán az borsót vesd belé, tejföl közibe, jó étök lészön.

Szóval, hozzávalók:
50-70 dkg pontyfilé
1 szál póréhagyma
30 dkg sárgarépa, 30 dkg petrezselyem
30 dkg zöldborsó
30-40 dkg tejszín
5-10 dkg vaj
só, fehérbors, tárkony

Elkészítése:
A pontyfilét ujjnyi csíkokra vágjuk, sózzuk, törött borssal megszórjuk, legalább 2 óráig állni hagyjuk.
Vajat hevítünk, az apróra vágott hagymát pároljuk. Később hozzáadjuk a vékonyra metélt sárgarépát, petrezselymet. 5-10 perc párolás után beledobjuk a halcsíkokat, borsozzuk, apróra metélt zöld tárkonnyal megszórjuk. Amikor a hal fehéredni kezd, felöntjük kevés hideg vízzel.
Ha felforr, tegyük bele a zöldborsót, amikor megfő, megszórjuk ismét tárkonnyal, majd tejszínnel besűrítjük.Kevés citromlével is ízesíthető.




Ízlésem szerint való férfias kaja. Vagyis elkezdjük a főzést és csak dobáljuk bele sorban a hozzávalókat, nincs benne semmi bonyolultság. Tehát akár szabadtűzön is könnyedén elkészíthető.

Valahogy ezt a halételt nagyon kevesen ismerik, kifinomult ízlésű vendégek részére remek meglepetés-kaja.

A hal választásakor legyünk óvatosak. Mindenki ismeri a tavi ponty – folyóvizi ponty közötti különbséget, valamint azt is, hogy a kilós–másfél kilós példány húsa a legfinomabb. Ehhez mondok még két okosságot: tavasszal a pontyok soványabbak, mint ősszel. Azonkívül: a szikes tavakból (pl. a hortobágyi halastavak) való ponty nem iszapízű.

Teszünk egy gesztust a paleó-étrend követőinek is: vaj helyett olívaolajat, tejszín helyett pl. kókusztejet használjatok, a borsót pedig mellőzzétek. 

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia! Kérdezni szeretnék két dolgot: Milyen köret illik mellé és hogy a 40 dkg tejszín az valós adat? Mi ritkán eszünk halat,de ez a fogás felkeltette az érdeklődésemet.
Köszönöm a választ.
Torkosné Kottner Erzsébet

PO írta...

Szia Erzsi! Nem kell hozzá köret, mert levesszerű lesz. Ha sok a hal, vagy a pároláskor nagyon levetlen marad, érdemes először egy kis hal alaplével (vagy vízzel) felönteni, a végén mehet bele a tejszín. Majd kitapasztalod, hogy mennyire sűrűn szeretitek.

Névtelen írta...

Imre, ne másold Péter Anna baromságait. A másfeles pontynak semmi íze. A 4-5 kilós szabadvízi példányok sokkal ízletesebbek. Főztem párszor nagytestű desedai és tiszai pontyból, fantasztikus, zamatos húsuk volt, nem az az éretlen, semmitmondó halkrém ami a kis bolti másfeleskékből marad a főzés végére.

Névtelen írta...

Ja, Boar voltam...

PO írta...

Receptet szoktam átvenni, véleményből van sajátom. ;-) Az pedig az, amit írtam. Igaz, 4-5 kilós szabadvízi pontyot még nem főztem. Fiatal vagyok még, csak jó 3 kilósig jutottam el. Desedait meg még nem is láttam! :-D

Névtelen írta...

Szia Imre! Való igaz, hogy nem olvastam el figyelmesen a receptet. De a magyar konyhától egyáltalán nem idegen ez az átlényegítés. Gondolj csak a sok leves-főzelék párhuzamra. Vagy ott van a gulyás leves - marhapörkölt kapcsolata. Sőt én szoktam tárkonyos ragukat leves és főétel verzióban is készíteni. Kösz a választ. Erzsi

A köleses fejezethez írhatok egy receptet a megjegyzésekbe?

PO írta...

Bátran írj receptet, bármelyik témához!

marta írta...

Szoktam a kifőzött húsvéti sonkalébe rizset főzni,majd jó kis tárkonyos -ecetes habarást ..tejfölöset..Isteni,meg szoktunk krumplilevest is ...meg paszulylevest is TÁRKONNYAL..ezek mind az én házi,ecetben eltett tárkonnyal készülnek!..sajna elég nehezen terem meg!!!!!..de beszerezhető...az üzleti,száritott sz@rt sem ér!!!!!....vagy fabatkát-e?....

PO írta...

Nekem van itt egy nagy bokor tárkony, szereti a helyet, nyáron mindig zöld tárkonyt használok.

Unknown írta...

♥szerencsére a szerzővel(a blog írójával) közösen is elkészíthettem a tárkonyos halragut a konyhámban. Elegáns , Isteni étel. ♥