2011. április 27., szerda

Nem baj, ha kurta

Ma maradékot tálalok. A mai poszt főszereplőjét nem ma főztem, hanem még februárban. De most került rá sor. Malac farkával nem jöhetek akármikor ;-)

Az egyik hentesnél belebotlottam egy rakás malacfarokba. Egyet sem tétováztam! Mérettem, csomagoltattam, már tudtam, mit fogok tenni.

Határozott léptekkel elővettem a porcelán kést, vágódeszkát, mindent, ami egy ilyen hirtelen kitűzött célhoz kell. Ebből malacfarok paprikás lesz és káposztás kölessel körítem! Erzsike egy kommentjében megosztotta velünk ennek a kölessel, savanyú káposztával készülő köretnek az ötletét, ettől kezdve csak az alkalomra vártam.

Ez a farok nagyüzemből való, ahol a kannibalizmus megelőzésére kurtítják a malacok farkát, így a vágósertéseknél a hosszú, kunkori farok helyett ezek a kis torz répák maradnak. Szerintem be kellene tiltani az ilyen brutális csonkolásokat, egy vágósertésnek joga van azt a 9-10 hónapos életét természetes szépségében leélni! Egyedül a vadászó vizslánál tartom indokoltnak a farok felezését, de ez más tészta. Én még láttam egész disznófarkat, főztem is paprikást belőle, nagyon érdekes étel.

Ezek a kis gubicsok meg, na mindegy, először trancsírozni kell, meg válogatni, mert a faroktő környékén túl sok a zsír. Kétfelé csaptam a farkakat, a faroktőnél lévő zsírosabb darabokat lefaragtam, felapróztam és azokat kisütöttem, ahogy a disznótorban a zsírt szokták. Addig csináltam ezt, míg a tepertő egész kis töppedt darab nem lett, de még nem kezdett el pirosodni. Sok zsír gyűlt a lábasban, ennyi nem kell egy adag paprikáshoz.

A zsír felét eltettem más ételekhez, egy részét pedig átöntöttem egy másik lábasba, azon kinyomkodott savanyú káposztát kezdtem párolni. Közben a fő edényben megmaradt zsír-pörc alapokon egy paprikást kezdtem el készíteni. Először dobtam a forró zsírba néhány szem egész köményt, sercegés, aztán bele a hagymát. Amikor üveges lett, lehúztam a tűzről és szórtam bele paprikát, kevés erős paprikát is. Összekavartam, majd ment az egészhez az előkészített farok. egy kis vízzel felöntöttem, pár percig forraltam, sóztam, később lefedtem és kis lángon főztem tovább. Amikor félfővésben volt, tettem bele kevés csípős zöldpaprikát apróra vágva.
A savanyú káposztát gyakori keverés mellett kis lángon pároltam. Amikor majdnem teljesen puha volt, félretettem. Megfőztem a kölest háromszoros mennyiségű sós vízben. Egy tűzálló tálat vékonyan kikentem zsírral és alulra egy réteg káposztát, középre a főtt kölest, felülre ismét káposztát rétegeztem. Meglocsoltam a paprikás szaftjával és betettem a sütőbe, 120 fokon lefedve összemelegítettem.

Forrón tálaltam.

Ez a februári malacfarok paprikás igaz története. A tanulsága - mert ennek is van - annyi, hogy kurta farokból is lehet finom paprikást készíteni.

4 megjegyzés:

Hajdul írta...

Közben beugrott, hogy körömpörköltbe én is tettem köményt, s ha főznék egyszer a barátaimnak, családnak malacfarok paprikást vagy pörköltet, tennék bele. Valami oknál fogva én nem szeretem. A szaga nem jön be, mint a pacalnak sem. Kocsonyába viszont jöhet.
Sokáig azt hittem, hogy ezek olyan fajták, amelyeknek alapból rövid a farkuk.
Az étel egyébként a téli-tavaszi ünnepkörök totális egybekapcsolásának eszköze.

PO írta...

Próbáld ki kis mennyiséggel ezt a köményt, szerintem a disznóhoz jól illik.
Ne daráltat használj, hanem egész szemet. A forró zsírban pattog, egész érdekes ízek jönnek így elő.

Névtelen írta...

Tegyük hozzá, a köményt inkább a forró vason szokták volt az arabusok kipattogtatni...

PO írta...

Az indiaiak is szárazon pirítgatják a fűszereket. De ez az egész kömény a forró zsírban más, mint amikor őröltet beledobsz a fővő ételbe. Ezért érdemes.