Hallé. Ollé!

Állandó meglepetésvendégünk, Balage, aka Waka vall a halléhez fűződő viszonyáról. Élményszerűen, kevésbé receptszerűen. Aztán majd Süllőcske és én is vallunk ugyanerről.

198X. év nyara. Hajnalban indulunk, mert a csongrádi piac! Oda egyszer mindenkinek el kell menni! Vásárolni ugyan sok mindent nem fogok, a pénzem már jórészt elfogyott, pár konzervvel kell kihúznom Szegedig. Rizseslecsó kolbásszal, szovjet olajoshal, gyíkhús. Mellettünk Stan és Pan a másfélpetéjű ikerpár, tök egyformák, csak az egyik kétszer akkora, mint a másik, szokás szerint egymást szidják, kormányozz te barom, belemegyünk a bokorba, ne húzz akkorákat ott elöl fatökű, amiatt megyünk félre. A harmadik kenu közepén Janika gubbaszt, mint a boszorkánymacska a kéményen, feje a kezei közt, melegítő, pulóver, arca hol fehér, hol zöld. Néha kihajol, hányni próbál, ilyenkor Leho is kedvet kap hozzá, együtt öklendeznek. Elöl Sanyiék sepernek, mint akinek kutya baja.

 A korai indulásra este rendesen rákészültünk, bár a büfésnéni ellenállását meg kellet törni, tekintve, hogy 16 évesek voltunk. Végül megegyeztünk, ad piát, de ne ott igyuk meg. Janika fél liter kevertet kért sörösüvegben, két húzásra megitta, és ment is a következőért. Vettünk némi sört, volt még hozzá egy kis hazai pálinka. Innentől kicsit homályos. Reggel a sátor mellett ébredtem, nem is volt gond, amikor éjjel kikéredzkedett a pia, bár a hálózsákom kicsit büdös és a fejem dagadtra csípték a szúnyogok.

Tempósan evezünk, melegszik az idő, egyre szomjasabb vagyok. A kólásüveg tegnap valahogy összetört, nem volt miben vizet hozni, merítek a Tiszából, iszom, jó az, csak ne a döglött kutya mellől merítsen az ember. Janika pozíciót vált, keresztben hanyatt terül a kenu ülésén, lába belelóg a Tiszába, a macinaci elázik, de észre sem veszi, a kenu meg folyamatosan jobbra húz. Sanyiék megállnak, odasodródunk melléjük, mi van? Sanyi elővesz egy langyos sört, és nagyot húz belőle, elégedetten röffent, kértek? A többiek ekkor érnek oda, a pia láttán Janika felugrik, és azzal a lendülettel bele is csusszan a vízbe. Egyszerre próbál hányni és nem megfulladni, nagy nehezen kihúzzuk, magzatpózba kucorodik.

            Csongrád, kikötünk, gyors sátorverés, Janikát kifeszegetjük a kenuból, lefektetjük. Piac, szép, sok, sok szép, veszek pár hagymát meg két zöldpaprikát. Befut a csapat többi része, a túravezető – valami gimnáziumi tesitanár – őrjöng, hogy merészeltünk az engedélye nélkül korábban eljönni, az összes vízirendőr minket keres reggel óta. Olyan nagyon nem szaggatták az istrángot, mert mi nem találkoztunk velük, meg aztán ki a faszomnak jutott eszébe este szólni, a nevemre is csak homályosan emlékeztem.

            Mártózunk egyet a strandon, a Kőrös torkolat épp szemben van, átevezünk. A Pecás derékig áll a folyóban, tekintélyes sörhasa körül burványlik a víz, irdatlan hosszú spiccbottal egyeli a keszegeket. Az alig tíz centis halacskák szépen gyűlnek a vállára akasztott szákban. Na fiúk, ki akarja próbálni valaki? Naná, begázolok a vízbe, fogom a botot, próbálok halat fogni. Pár perc múlva diónyi csomóban a bicepszem, a tenyerem is összehúzza a görcs, visszaadom a botot. Höhö, nem szokta a cigány, mi? Höhö. Pecás elunja a mókát, kell a hal srácok? Gyors kupaktanács, kell.

            Visszaevezünk, halpucolás, tűzrakás, feldobjuk a bográcsban hallének. Hagyma, só, paprika, temérdek apró keszeg. Szép lassan rotyog, a bográcsot néha megrázogatjuk. Janika is előszédeleg, a melegítője már megszáradt a sátor tetején, ül a kempingszékben, szeme alatt sötét karika, még mindig össze van szakadva. Undorral néz a bográcsra, meg minden másra is. A leves hamar megfő, szedünk a levéből, nagy karéj kenyérrel esszük. A sok friss, apró halból isteni hallé lett, még Janika is mer magának. Az ikrek a hallal is próbát tesznek, küzdenek, mint az egri nők, de amikor Stan elkezd cikákolni egy szálka miatt, sürgősen feladják. Kitunkolják kenyérrel az összes levet, a maradék megy a bokrok alá.

            Lassan besötétedik, ejtőzünk a tűz mellet. Megkezdődik az esti program, meztelen fürdőzés. Villognak a fehér seggek az éjszakában, a lányok kacarásznak. Rájuk világítok, aztán az elemlámpát gyorsan Janika kezébe nyomom. Tucatnyi pucér alak rohan oda, felkapják, és a hangos tiltakozással mit sem törődve székestül, ruhástul belebasszák a Tiszába. Kikecmereg a vízből, mint valami Unicumreklám, húzza maga után a lengyel kempingszéket, és fennhangon szidja a famíliámat, szerencsére nincs olyan állapotban, hogy megkergessen. A drága, háromszínű katonai lámpámat viszont elvitte a víz.