2012. április 26., csütörtök

Végre kitörtem a dobozból!

A dunántúli Waka körösi halat főzött a Tiszánál, a szögedi Süllőcske tiszai halból készült halászlevet tálalt Kalocsán. Én pedig egy bajai halászlevet fogok bemutatni. Amíg bajai hallevet nemcsak dunai halból, dunai vízből, Baján, bajai férfi főzhet, addig én is megtehetem!

De most még nem ez következik.

Legutóbbi sikerélményem az volt, hogy végre kikísérleteztem egy olyan kenyeret, ami több, mint amit a kenyérsütőgép készít a beledobált hozzávalókból. Finom héja is van, eddig ez emlékeztet legjobban nagyanyám kemencében sült kenyerére.

Először nézzük a külcsínyt:



Így készült:

Összeöntöttem egy tálba 1 mérő* teljes őrlésű tönkölylisztet, 2 mérő fehér tönkölylisztet, 2 tk darált lenmagot, 2 tk szezámmagot, 1,5 tk sót. Ez kb. 50 dkg lett. 
Szárazon összekevertem.
A kenyérsütő gép edényébe öntöttem 2,5 dl forró vizet.
Óvatosan beleöntöttem az előkevert lisztet.
Az egész tetejére morzsoltam 2,5 dkg friss élesztőt.
Bekapcsoltam a dagasztó programot fél órára.
Utána pihentettem, kelesztettem 3-5 órán át. A kenyérsütő gép jól tartja a meleget. A tészta megkelt, megduzzadt.
Megint dagasztottam a tésztát 15 percig. Ekkor a tészta összeesik.
A dagasztás közben a sütőt előmelegítem úgy 50 fokon.
Egy jénai edényt olajjal vékonyan kikenek.
Az átdagasztott masszát kiveszem, átteszem a jénai edénybe, lefedem egy konyharuhával és beteszem a langyos sütőbe.
Időnként megnézem, hogy emelkedik-e a tészta. Az a jó, ha már emelkedik a ruha. Ez 2-3 órát vesz igénybe.
220 C fokon légkeveréssel 45 percig sütöm.
Amikor elég barna a héja, kiveszem. Egy vizes konyharuhával megmosdatom.
Egy száraz konyharuhával letakarva hagyom kihűlni, a jénai edényből utána veszem ki.

*1 mérő = 2 dl



A kenyérsütő edényében rendszerint marad egy kis tészta. Ezt hagyom 1 napig beleszáradni, majd kikapargatom belőle. Ebből lesz majd a kovász.
A kovászolás csínját még nem értem teljesen, de egyre jobban sikerülnek az élesztő mellett kovászt is tartalmazó kenyerek. Lényeges, hogy a kovászoláshoz használt víz mennyiségével kevesebb kell a tészta összeállításakor. Erről majd később.

9 megjegyzés:

Sheila G. írta...

ez inkább öregtészta, de hótmindegy.
egy nappal a kenyérkészítés előtt előveszed, és feléleszted: teszel hozzá pár kanál lisztet és megfelelő vizet.
én csináltam kovászt, hűtőben tartom fedett dobozban, majd sütés előtt felélesztem azzal, hogy kiveszem a hűtőből. beleteszem a kenyérbe, az edényt nem mosom el, hanem a maradékra teszek lisztet és vizet.
kovászt csinálhatsz csak víz és lisztből, de sikeresebb, ha legelőször(!) egy kis élesztőt teszel bele (ez a továbbikban nem kell)

süllőcske írta...

Nagyon csucsu. Szeretem a tönkölyt. Nagyon nem értek a kenyérhez, de ha Anahitám hazaér a melóból, megkérem, hogy írjon néhány gondolatot. Ő szokott kovászt csinálni komlóskorpából, ciberéből is. Úgy tudom, az a nagyon jó kelesztés, ha a kenyértészta egy része a kovásszal egy napot erjed, na de majd Andi.

Névtelen írta...

ez jól néz ki kollega!

én is gondolkodom egy kenyérsütő beszerzésén (szigorúan csak a dagasztáshoz), neked milyen van? mert többektől hallom, akik használják, hogy elég egy olcsó nóném is ilyen esetben, nem kell a legdrágább, sokfunkciós márkásat megvenni.

/1kutya/

Daróczi Imre írta...

Szuperséges. Mióta feleségem kidobta a kenyérsütőgép egyik lapátját, nem sütünk...pedig e teljes kiőrlésű ára horror.

PO írta...

Szerintem próbáld meg a robotgép dagasztójával. A kenyérsütő gépben az a jó, h melegen tartja a kelesztés közben a tésztát.

PO írta...

8 éves, közepesen használt darab. Van neve, de nem tudom kiolvasni. Egylapátos.

Mitzi von Küche írta...

Régebben minden nap sütöttem géppel kenyeret, kalácsot. Egyszer a családfő szólt, hogy hagyjam abba, mert kezd hízásnak indulni (haha, a legénykori cuccai jók rá). Azóta a gép pihen (bár én egy dekával sem lettem kevesebb). A tönkölybúzás viszont kedvenceim egyike, úgyhogy kipróbálom a receptet. Spéci t.b. liszt hol kapható?

Andrass9 írta...

Én meg hallevet akarok! Most!
Mi a francot csináljon az, akinek a családja nem eszi???? Már megint a szomszédasszonyt kell megkörnyékeznem mint pejsli vagy vadas marha ügyben is :(
Kenyeret meg nem ehetek, pedig nagyon hiányzik, kenyérsütő gépem meg sohasem volt, saját kacsóimmal dolgoztam ki a tésztát.

anica inkognitóban írta...

Anyu isteni kenyereket süt, persze géppel. Gyerekkoromban Földesen ettem kemencében sült kenyeret és piskótát. Az íze még a számban..