2013. február 12., kedd

Előléptettem

by PO
A címlapfotót majd később elmagyarázom.


Képzeljük el, ahogy 1525 februárjának egyik estéjén néhány lovas poroszkált Pavia közelében. Egyszer csak észrevettek egy tanyát, megálltak és az egyik lovas bekopogott.
- Jó estét öreganyám!
- Jó estét! Szerencséd, hogy...!
- Hadd mutatkozzam be, Valoá Lajos vagyok... uralkodó.
- Uralkodó???
- Öööö... király. Innen a szomszédból.
- Tyű, felség, megtisztel bennünket, de minek köszönhetem ezt a váratlan látogatást?
- Volt itt egy kis elintézni valóm, a közelben.
- Legalább szerencsével jártak?
- ...hmmm... nem mondanám!
- Nem jártak szerencsével?
- Hát, tout est perdu, fors l'honneur!
- Ez nem öröm, felség! Ellenben ez a mondata nagyon frappáns volt, biztosan sokáig fogja idézni az utókor!
- Remélem. Miként azt is, hogy majdan, amikor a szöuli foci vb nyitómeccsén a címvédő hazám fiai kapnak egy méretes zakót Szenegáltól, akkor is eszükbe jut majd.
- Bízzunk benne, felség. Aztán megéhezett-e?
- Mondhatom, farkaséhes vagyok.
- Szegények vagyunk, de nem fog felséged éhen halni. Épp itt, a Cascina Repentitán, mekkora szégyen lenne ez nekünk!
Az öreganyó elővett egy levesestányért, dobott bele egy darab szikkadt kenyeret, erre ütött egy tojást.


Odahúzta a tűzhelyen lévő fazekat és szedett rá néhány kanál lobogó, forró húslevest.


Előkapott egy kis parmezánt és megszórta a gőzölgő levest.


(Bizonyára) fogta a kis kézi őrlőt és porított rá egy kis füstölt paprikát:


Az öreganyó odatette a király elé a tányért és elégedetten nézte, amint a megfáradt uralkodó mind egy cseppig bekanalazza a hirtelen költött levest.

Nemcsak a történetet, ezt a levest is megőrizte az emlékezet, a neve Zuppa Pavese. Hogy aztán a krónikás jegyezte fel, vagy Lajos említette meg az anyukájához írott levelében, a két éves spanyolországi fogság alatt, nem tudom. De azt is könnyen elképzelem, hogy az olaszok jó marketing érzéke tette halhatatlanná ezt a kis szerény kulináris emléket.

A Cascina Repentita ma

Tavaly ősszel a Blogkocsmában Andrass írt erről a levesről. Azóta én is beleszerettem, képes vagyok csak azért húslevest főzni, hogy másnap legyen egy kis páviai leves. Persze először a húst és a zöldségeket tüntetjük el és másnap jő a kedvenc! A legjobban marhahúslevessel szeretem.

A címlapfotónkat akkortájt készítettem, egy fézbúkos szösszenet lett belőle. Szóval ilyen egyszerűen is kerülhet finomság a tányérunkba.

Ma kezdődött a 40 napos nagyböjt. A Pásztortűz szerzői természetesen megtartják a böjtöt, sanyargatják a testüket, de nem kell ezért sajnálni bennünket. Írunk majd böjti ételekről, sásákról, csírákról, de még halakról is!

8 megjegyzés:

Andrass9 írta...

A böjthöz sok erőt kívánok!
Lehet akkor csalni is, és ilyen leveskét enni?
Jó lett a leírásod és ez kedvenc levesem nekem is. Ha pirítva teszed bele a szikkadt kenyeret, még ízesebb lesz.

PO írta...

Köszönjük! :)
Én nem akarok, úgyhogy ennek a levesnek a nagy része le lett fagyasztva.
Ezt a kenyérpirítást kipróbálom, és rá fogok menni a több sajtra is, de most a parmezánon kívül nem volt más kéznél.

Sheila G. írta...

teli van a fagyasztóm fagyasztott levesekkel:)

Remy írta...

Most így még vacsora előtt...:) Ebből lehet még valami!

Daróczi Imre írta...

Mi ez a királyi többes? Én ilyet magamtól szoktam, azt hittem én találtam ki :-) csak nem kerül rá parmezán és alá szikkadt kenyér.

Andrass9 írta...

Az a jó recept, amiről azt állítod, hogy a tied :)

anica inkognitóban írta...

Na, itt már látom tutira, hogy a tojásfehérje nem maradt kocsonyás, így már meg merném kóstolni.

süllőcske írta...

Böjti bevezető rendben.
Ha megengeditek, legközelebb folytatnám a hazai ciberékkel, miegymással.