Nyíllal vadra - ahogy ti képzelitek

Csodálatos dolog lehet becserkelni egy szarvast. Nesztelenül lépkedni a nedves avaron, szembeszéllel, és megpillantani, amint riadtan felpattan a bozótosban. Amikor a másik irányba néz, az idegre pattintott vessző alatt megfeszíteni az íjat... levegőt sem venni, majd két szívdobbanás között elengedni útjára a vesszőt.

Ha emlékeztek még a Szarvasvadász c. fimre, ahol de Niro átszellemülten magyarázza a szarvas meglövésének a titkát, hozzáteszi: egyetlen lövéssel! Ez az íjas vadászat hagyományának tisztelgő gesztus lehet, ott aztán tényleg nincs második lövés, mert a félénk, vagy akár sebzett vad azonnal elmenekül.

Ahogy ezt olvasod, szinte látod magad előtt a megfeszülő íj gyönyörű ívét. Ilyen tradícionális íjakat mutattak az előbb a versenyzők.

A történelmi íjon nincs irányzék, fából készült vesszőket használnak hozzá. Az íjász nem célzott lövést ad le, hanem ösztönösen lő a célra. Az ösztönös lövés sikerét a mérhetetlen mennyiségű gyakorlás adja. A lovasíjászok is ilyen módon lőttek, egy vágtató ló hátáról nemigen lehetett volna precíz, célzott lövést kivitelezni.

A helyzet az, hogy ma már senki nem vadászik* ilyen íjjal. Az íjon ugyan nem múlik: egy közepes erősségű íjjal bármilyen apróvadat le lehet teríteni, egy erősebbel pedig bármilyen nálunk élő nagyvadat. Viszont a mai ember általában nem képes annyi munkát fektetni az ösztönös lövés gyakorlásába, hogy biztonsággal lőhesse a vadat.

Legközelebb igazi vadászíjakat mutatunk be, addig pedig nézegessétek ezt a klipet. Lajos aztán nyugodtan mehetne szervasra íjjal, nemigen csinálna belőle sündisznót :-))

* Pontosítom ezt a megállapítást. Magyarországon senki nem vadászik pusztai íjjal. Amerikában akad néhány megszállott íjász, akik nagyvadra is használja. Az angol longbow (ami szintén egy történelmi, ám gyalogos íj) más tészta, az a világon a legelterjedtebb történelmi íj, annak rajongói közül sokan vadásznak is véle.