Az íjászmester kedvence

 by PO

Vagy 10 éve emlegettem egy remek ételt. 

Botcsinálta kultúrantropológusként ugyan nem tudtam visszavezetni az eredetét a "régi" rómaiakig, bibliai hivatkozást sem találtam, mindössze annyit, hogy Mátyás király is igen kedvelte. Kedvelte erőst - ahogy a székelyek és Bächer Iván* mondanák.

Ez a nevezetes étek az íjászmester kedvence.

Régen szalonkából, fürjből készült. Ezen kis madaraknak a mellehúsán kívül nincs más értelmes, legalább egy falatnyi alkatrésze. Tehát ezekből a vadászott madarakból készítették.

(Megjegyzem, az öklömnyi madarak íjjal elejtését ma már az extrém sportok közé sorolnánk. Az esetleges védelemtől függetlenül az olasz és hazai hobbigyilkosok viszont sörétessel intézik a dolgot...)

A mai körülmények között készítsük szabadon tartott csirke húsából, fiatal gyöngytyúkból, tenyésztett (japán) fürjből.

Akik a mellehúsát kedvelik, készítsék abból, bánom is én. Én a combfilét fiomabbnak tartom erre a célra.

Kis sasliknyársakra tűzzünk fel vékonyra szeletelt húsdarabokat, papírvékony füstölt szalonna lapokat és hagyma karikákat. A nyárs két végére hús kerüljön.

Lisztben meghempergetjük a kész nyársakat.

2 dl sört, 15 dkg lisztet és 2 tojás sárgáját kevés olajjal kikeverünk, sózzuk. A 2 tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd beleforgatjuk a masszába. Végül az egészet elnevezzük sörtésztának.

A nyársakat beleforgatjuk a sörtésztába, majd bő forró olajban megsütjük.
Én úgy bánok vele, hogy olajjal bepermetezem és 160 fokos sütőben készre sütöm.

Köretként friss salátával tálaljuk.
Az illusztráción pedig bazsalikomos krumplisalátával társítottam, ez a köret is jó megoldás.

És végül nem kerülhetjük el a cönogasztronómia fontos alapkérdését: milyen borral?
Könnyed savú, illatos fehérbor kell ide, mondom én. Száraz muskotály, tramini, cserszegi főszeres...
Ihatjátok rozéval is.

*Bächer Iván (1957 - 2013) magyar író, újságíró, publicista, tanár