2012. január 7., szombat

Lovagolunk tovább

Tavaly belecsaptunk a lecsóba és megkóstoltunk néhány lókolbászt, lószalámit. Ha valaki még nem olvasta az erről szóló híradásomat, kapcsolja be a poszt alján elhelyezett hallgatnivalót és lapozzon ide.



Még nem adtam számot az eredményekről, ezt most pótolom:

Szóval érdekesen alakult a sorrend. Az első kettő elég igazságosan foglalja el a helyét: az íz-sorrendben is ugyan ezen a helyen tartózkodnak.  Érdekes az Újlétai kolbász esete, ő a nagyon dekoratív külsejének köszönheti, hogy megelőzte a nála finomabb Virágoskúti vastagkolbászt.
Az összpontszámok alapján van egy tömör élmezőny, majd egy akkora nagy űr, amit el sem bírtok képzelni, és ezután jön a Felsőzsolcai kolbász. Az alatt van egy másfélszer akkora űr, mint amit már az előbb sem bírtatok elképzelni és ott dekkol a Surjányi.  Az utolsó helyen egy olyan versenyző van, amelyik minden szempontból a legkevesebb pontot kapta. Egyébként nem volt ez rossz kolbász, inkább a mezőny volt nagyon erős.

És végül néhány kép a versenyzőkről, a zsűriről és amint a zsűri kóstolgatja a versenyzőket:



És végül a lótéma böngészése közben kell valami hallgatnivaló is:


Lóevő lendületünk nem hagyott alább, folytatjuk. Március végén megcsináljuk a II. Lúkolbász Degusztációt. Ha már a ló újra bekerült a táplálékláncomba, méltatlannak érzem, hogy csak kolbász formájában lehet találkozni vele. Húsa rendkívül egészséges, finom, éppúgy felhasználható, mint a megszokott háziállatoké. Holnap egy érdekes ételt főzök, arról is beszámolok. Hamarosan Boya is főz egy mongol ételt, azt is bemutatom.

4 megjegyzés:

Sheila G. írta...

én nem értem, egyesek miért ágálnak annyira ellene

PO írta...

A mi őseink kezdetben azért ettek lovat, mert nem szaladt el elég gyorsan. Később azért, mert háziállat volt, amin egy egész kultúra alapult.
Nem akartam tudomást venni arról a paráról, ami a lóhúsevést kíséri. Az ilyenek úgysem olvassák ezeket a posztokat, provokálni meg semmi értelme.

Sheila G. írta...

én egyszerűen nem foglalkozom vele.
néha úgy érzem, hogy azok ágálnak ellene, akik ha nekik kéne kitekerni a csirke nyakát, inkább nem ennének húst.

Névtelen írta...

De olvassák az "ilyenek" is. És nem szólnék bele mert pont leszarom, milyen húst esztek, de miért kell rögtön lefikázni azt aki nem eszi meg a lóhúst...
Ettől nem lesz különb a többieknél egyetlen klimaxos vén kurva sem...
Boar