2012. október 17., szerda

Báránytor idején

by Süllőcske

Posztunk témája kapcsolódik a Gölődőr című írásunkhoz, mely Székelyföld népének  a bárány minden részének felhasználását kezdte bemutatni. Akkor a vér és a pacal volt a kiválasztott.
Azon a napon, melyen Mihály István és felesége  bemutatták a belsőségek felhasználását, többféle  étel készült.

A gölődőr leves mellett a máj, szív, vese is elkészült, szintén töltelék formájában. Mackó kutya vágyakozva figyelte  a műveletet, gyönyörű, nagy kutyus.

Az előfőzött belsőségeket szeltük, daráltuk, főtt és nyers tojást, tejben ázott kenyeret, petrezselyemlevelet, vízsót, borsot, majorannát adtunk hozzá, bekevertük.

A tölteléket bárányhálóba töltöttük, lerben pirosra sült.

Ezenközben Edit egy helyi süteményhez is hozzáfogott, amit kókos lepénynek nevezett.

Ez kenyértészta, rajta cukorral, vaníliával, tojássárgával, tejfellel kikevert tejbegríz. 
Kemencében szokták sütögetni, most ez is lerben készült.
A kimaradt tésztát is betöltöttük a belsőséggel, tortaformában kisült ez is szépen.

A kisült finomságokat a leves után fogyasztottuk, a belsőségekhez hagymás pityókasalátát tálalva. A lepény egyszerű és nagyszerű volt, csillogás, bravúr nélküli étel, mint a többi, amit székely barátainktól tanultunk.

Mackó is kapott ezekből bőven, nézzétek, milyen boldog. István elmondta nekem, hogy Maci csak friss alapanyagokból készültet eszik meg és előző napos ételhez nem is nyúl.
Nem kényezteti pedig, de ő ilyen. És minden porcikájábam csupa élet és egészség.

A báránytor folytatódik, legközelebb a világ legjobb hirtelensültjét készítjük el, PO barátommal közösen, székelyül.

15 megjegyzés:

Mitzi von Küche írta...

Egyszerűen elegáns székelyföldi étel. A gölödörlevest csak én nem ismerem? A "kókos lepény" valami koch-féle népies neve lehet.
A kutya meg gyönyörű.

Andrass9 írta...

És még én kényeztetem el az állataimat ....

Andrass9 írta...

Olyan jó lenne hálóban sütni, de hozzájutni hálóhoz itt Pesten majdnem lehetetlen, akár disznó, akár bárány az eredet.

Andrass9 írta...

Hadd kérdezzem már meg, hogy mit takar a vízsó? Vízben oldott só? Vagy valami más?

PO írta...

@Andrass: a vízsó Erdélyben a sós kutakból kivett víz. Egy liter ebből 133 dkg, vagyis ez egy telített sóoldat. Süllőcskétől kaptam egy üveggel, ezzel végeztem egy érdekes és látványos kísérletet, laboratóriumban megvizsgáltattam, egy hónapja az I-Klubban tartottam róla egy előadást. Hamarosan lesz róla egy poszt is, mert van néki egyéb gasztró vonatkozása is.

Andrass9 írta...

Köszönöm a felvilágosítást! Kíváncsian várom a kapcsolódó posztot!

anica inkognitóban írta...

ez teljesen bevehető étel az én gyomromnak is, már első ránézésre is :)
A kutya meg vigyorog?? Édes:D

Névtelen írta...

Kár, hogy most az UPC mobilneten nem látom a képeket. Totális sötétség. Persze remélem a fiatalok a szaporulat növelésére használták a tegnap esti totális "jelhiányt"

anica inkognitóban írta...

Hajdú Laci, az idősebbektől tanulni sosem szégyen, a fiatalok ugyan nehezen veszik át azt a mézédes udvarlási stílt, amit ti nyomtok, de igyekeznek.:)

Mitzi von Küche írta...

Na, ez már baj. Most készülök átmenni a T-Comtól az UPC kábel-internetre. Lehet, hogy nem kéne?

Drachenkopfhändler írta...

Mitzi, míg otthon laktunk nekünk is az volt, működött, nem volt vele problémánk.

Névtelen írta...

Te Anica! Engemm ne öregezz le! (a vén trotty még elfogadott:-)

Névtelen írta...

Szerintem nem kell elkaszálni egyiket sem, mert néha műszaki hiba van. A kábelt nem ők meg nem is az "ármánykodó zsidók" vágják el. Akinek ez kiveri a biztosítékot sürgősen pótolja műveltségbeli hiányosságát a South Park opusszal.

Az ügyfélszolgálatuk, amikor az ügyfélkódot bepötyögtem rögtön tájékoztatott.

anica inkognitóban írta...

Laci, öregről szó sem volt (az az országút!), csupán idősebbeket írtam, az pedig igaz.:)

Névtelen írta...

Szia!
Nagyon tetszenek az írások, most, hogy rátaláltam, olvasom őket, jobbnál jobbak.
Marosvásárhelyi vagyok. A gölődört, vagyis bárányból készítve nem ismertem, viszont hasonlót készítünk disznóvágáskor, gömbec (gömböc) erre felé a neve. Az összevarráskor erős madzagot használunk, hogy lehessen meghurkolni, egy fakanálon áthúzni és úgy kifőzni, hogy a fakanál a fazék tetején keresztben van, a gömbec pedig belóg a kifőző lébe. Így nem tud lesülni az alja.

A hálót erre felé fátyolhájnak nevezzük. A bárány belsőséget mi is így készítjük, bele csomagolva sül meg.
A disznó fátyolháját is felhasználjuk, Karácsonyra készül belőle a csavart hús, vagy göngyölt hús. Én két darabot készítek belőle, egyikbe darált hús kerül, a közepébe pedig egy szál kolbász, a másikba pedig ugyancsak darált hús, de ennek a közepébe egy bélszínt teszek. Madzaggal körbekötözöm, kap egy füstöt, aztán megsütni a lerben.
Gizike