2011. március 7., hétfő

Csingilingi, kész a vacsora!

Történt egyszer, hogy András és Béla felkerekedtek, hogy segítsenek barátjuknak. Sándoréknál épp felújították a lakást, szét volt verve minden, elkélt a segítő kéz. Napszálltáig dolgoztak, meg is éheztek rendesen. A ház asszonya finom vacsorát készített a szorgalmas férfinépnek.
A munka végeztével mindenki rendbeszedte magát. Béla épp zuhanyzott a félig kész fürdőszobában, amikor a csaptelep feletti lyukon benyúlt egy női kéz, a zacsekot megfogta, tréfásan megrázta és így szólt: csingilingi, kész a vacsora!
Hazafelé menet Béla megosztotta Andrással ezt a vidám történetet, ő pedig elmondta Mónikáéknak, én tőlük hallottam. 
Azóta sok családban szállóige lett és elhangzik estefelé: csingilingi, kész a vacsora! 

Akkor most térjünk vissza a puszta világába, ahol néha sokkal messzebbről kellett a tányér mellé hívni a családot, vagy a többi pásztort. Régóta szokás volt a gémeskút használata, ennek segítségével látótávolságon belül üzentek is egymásnak.
Nézzük, mit csinált a gémeskúttal az asszony, ha azt üzente a távolabb dolgozó férjnek, hogy kész az ebéd! Hát a vödröt telemerte és a kútkáva és az ágas közé tette kívülre, a földre:
A pásztorszálláson a főzést rendszerint valamelyik kisbojtár végezte, nekik is ki kellett tanulni a távíró jelzéseket. Például ha érkezett valaki, akinek jöttét tudatni kellett. Ha valami nadrágos ember, hivatalosság jött, akkor  a vödröt a kútkáva mellé tették:
Az olvasó (számvevő) bizottság sem lehetett kedvenc, arra is volt külön jelzés:

Ha a jószágok gazdái látogatták meg a szállást:

És ha ezt meglátták a környező szállásokon, tanyákon, minden szomszéd üstöllést odasietett, mert valami nagy baj lehetett. Ezt üres vödörrel függőlegesre állított gém jelezte:


Beszélték, hogy kikapós menyecskék arra az esetre is kitaláltak valamit, ha az uruk elment hazulról és szabad volt a pálya... Titkos jelzés volt ez, nem mindenkinek szólt, nem véletlen, hogy nem akadtam nyomára ennek a jelnek ;-)

(A bemutatott figurák Nádudvar környéki gyűjtésből származnak.)


4 megjegyzés:

IQ Zénó... írta...

Olyankor hogyan jeleztek, amikor nem oldalnézetből látták a gémeskutat, hanem előről, vagy hátulról? Vagy mindíg ugyanott dolgoztak? :-))

PO írta...

Szerintem olyankor beforgatták a gémeskutat :-)))

Névtelen írta...

Igen azért korszerűbb a kerekeskút, oda tolod ahová akarod.
Egyébként fantasztikus. Ezt soha nem gondoltam volna, pedig számos gémeskutat használtam már.
Az ilyen beforgatták a gémeskutat kommentre pedig vigyázni kell, mert nemsokára szalonparasztok körében úgy fog elterjedni, hogy forgatható.

Gizus írta...

Szia! nézz be a blogomba, vár egy kis meglepi!